|
|
|
|
|
|
2011-10-29 13:00 | Írta: Szabó László & Zimi | Kategória: FC-Arsenal.hu
|
|
Sziasztok, szurkolótársaim!
Egy lehetőségre szeretném felhívni a figyelmeteket. Az elkövetkező pár sorban eldönthetitek, csatlakoztok vagy nem.
Az fc-arsenal.hu lelkes olvasója vagyok és 2002-től hivatalosan is piros-fehér a vérem. Az is marad. Először körülbelül 2 éve „böffent” fel bennem az ötlet és osztottam meg Zimivel, hogy, az oldal segítségével hozzunk létre egy szurkolói csapatot, amelynek lehetősége lenne elindulni Budapesten a legalacsonyabb osztályban, nagypályás bajnokságban. Én jelenleg tagja vagyok egy egyesületnek, rendszeresen játszom is. Rálátásom így aktuális, és tapasztalatokra épül.
Ahhoz hogy eldönthessük, tudunk, mint új egyesület, klub létrejönni és a 2012/13-as szezonban elindulni, fel kell mérnünk az igényeket. Ez lenne a legfontosabb.
Gondolom, mindenkit érdekel, mivel járna, ha rábólintana az ötletre, mind anyagi és időbeli ráfordítás szempontjából. A maximális ráfordítás, a jelenlegi feltételek mellett (pályabérlés, bírói költségek, nevezés) 20-25 fő esetén, körülbelül havi 5 ezer forint. A jövő évi feltételekkel (látványsportok támogatása), a számítások szerint max. 3000 forint. Az időbeli ráfordítás a tervek szerint, heti 1 edzés (2 jobb lenne) és egy hétvégi (szombat vagy vasárnap) bajnoki mérkőzés.
Abba most nem mennék bele, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy egy egyesület létrejöjjön. Ez akkor lesz érdekes, ha ti, mi szurkolók összefogunk és ezt egy jó és szerethető dologként kezeljük, és „vállaljuk” a vele járó pozitív hatásokat: egészségesebbek leszünk, megismerjük egymást, és legfőképp tisztelgünk imádott csapatunk előtt. Legideálisabb esetben 9 év múlva megnyerjük az NBI-et és elindulva a BL-ben, megmérkőzünk az „Ágyúsokkal”. Agymenés!
A jelentkezőket a jelentkezes[kukac]fc-arsenal.hu ([kukac]=@) címre várjuk!
Köszönettel:
Szabó László
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Zimi
véleménye: |
2011-10-28 17:56 |
|
|
|
Aki még nem írt mailt írjon, aki meg ma írt és még nem válaszoltam annak hamarosan fogok! :)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Chapman
véleménye: |
2011-10-28 17:36 |
|
|
|
KalmArsenal Gyere, írj mailt! Üdv: SzabLac alias Chapman
|
|
|
|
|
|
|
|
|
KalmArsenal
véleménye: |
2011-10-28 15:08 |
|
|
|
egyébként szélen szoktam játszani, de aztmondják jól irányítok, ott talán még jobban is szeretek játszani:)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
KalmArsenal
véleménye: |
2011-10-28 15:08 |
|
|
|
Énis szivesen részt veszek ebben, ha lehetséges. 16 éves vagyok, jó erőállapotban. 11évet judoztam, most röpizek, de mindig is imádtam focizni, jó a labdaérzékem és mindig szivesen beállok a játékba, ha van rá lehetőségem:D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Chapman
véleménye: |
2011-10-28 15:05 |
|
|
|
milakdavid: gyere, legjobb korban vagy, és a legjobb csapatnak szukolsz, köztünk a helyed!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
milakdavid
véleménye: |
2011-10-28 14:32 |
|
|
|
sziasztok! nem régiben regeltem de gyerek korom óta rajongok az ágyusokért:) nincs nagy foci multam mivel csk 18 éves vagyok de tehetségem annál nagyobb:) támogatom az ötletet és egy jobb hátvéd posztot vállalnék:D és még vmi: GO GO GUNNER'S
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|