|
|
|
|
|
|
2011-10-29 13:00 | Írta: Szabó László & Zimi | Kategória: FC-Arsenal.hu
|
|
Sziasztok, szurkolótársaim!
Egy lehetőségre szeretném felhívni a figyelmeteket. Az elkövetkező pár sorban eldönthetitek, csatlakoztok vagy nem.
Az fc-arsenal.hu lelkes olvasója vagyok és 2002-től hivatalosan is piros-fehér a vérem. Az is marad. Először körülbelül 2 éve „böffent” fel bennem az ötlet és osztottam meg Zimivel, hogy, az oldal segítségével hozzunk létre egy szurkolói csapatot, amelynek lehetősége lenne elindulni Budapesten a legalacsonyabb osztályban, nagypályás bajnokságban. Én jelenleg tagja vagyok egy egyesületnek, rendszeresen játszom is. Rálátásom így aktuális, és tapasztalatokra épül.
Ahhoz hogy eldönthessük, tudunk, mint új egyesület, klub létrejönni és a 2012/13-as szezonban elindulni, fel kell mérnünk az igényeket. Ez lenne a legfontosabb.
Gondolom, mindenkit érdekel, mivel járna, ha rábólintana az ötletre, mind anyagi és időbeli ráfordítás szempontjából. A maximális ráfordítás, a jelenlegi feltételek mellett (pályabérlés, bírói költségek, nevezés) 20-25 fő esetén, körülbelül havi 5 ezer forint. A jövő évi feltételekkel (látványsportok támogatása), a számítások szerint max. 3000 forint. Az időbeli ráfordítás a tervek szerint, heti 1 edzés (2 jobb lenne) és egy hétvégi (szombat vagy vasárnap) bajnoki mérkőzés.
Abba most nem mennék bele, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy egy egyesület létrejöjjön. Ez akkor lesz érdekes, ha ti, mi szurkolók összefogunk és ezt egy jó és szerethető dologként kezeljük, és „vállaljuk” a vele járó pozitív hatásokat: egészségesebbek leszünk, megismerjük egymást, és legfőképp tisztelgünk imádott csapatunk előtt. Legideálisabb esetben 9 év múlva megnyerjük az NBI-et és elindulva a BL-ben, megmérkőzünk az „Ágyúsokkal”. Agymenés!
A jelentkezőket a jelentkezes[kukac]fc-arsenal.hu ([kukac]=@) címre várjuk!
Köszönettel:
Szabó László
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Juust
véleménye: |
2011-10-29 13:27 |
|
|
|
GO GUNNERS! NYERNI KELL!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Arshaking
véleménye: |
2011-10-29 12:07 |
|
|
|
Chimera nekem is ez a baj mert Győrben lakok
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Chimera
véleménye: |
2011-10-29 11:23 |
|
|
|
szívesen játszanék ebben a csapatban, csak egy a baj, hogy bp 200 km-re van tőlem, szóval elég költséges lenne nekem így, hetente min 1szer edzés és hétvégén is felmenni bp-re, úgyhogy én anyagi okok miatt nem valószínű, hogy tudok menni, pedig van focitapasztalatom 5 évig fociztam az OFC-ben (Orosházi FC) csak egy sérülés következtében abba kellett hagynom, szívesen mennék jó lenne végre rendszeresen focizni de sajnos ha csak bp-ről van szó, akkor ez nem fog összejönni
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Arshaking
véleménye: |
2011-10-29 08:26 |
|
|
|
Sziasztok.Ez hülyén fog hangzani de én is szeretnék játszani,de csak 13 vagyok.2-3 évig jártam kapusedzésre 3-4 évig úszni,1 évet fociztam és most teniszezek de a foci a mindenem.Viszonylag jó a kondim és amúgy mennyi a korhatár??
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Chapman
véleménye: |
2011-10-28 20:06 |
|
|
|
Addig, ha minden jól alakul. soakt fogunk együtt játsazni, szóval, akinek van ideje, de későbbiekben nem lesz, az is jöhet, írjon, azaz te is!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
smith77
véleménye: |
2011-10-28 18:03 |
|
|
|
az a baj hogy jövőre lesz valami ebből :( ebbe az évben jobb lett volna.. jövőre már nem leszek itthon:S
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|