Mérkőzés elemzés
2009-10-17 18:05 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Nagyon jól indult a találkozó, az első 20 percben gyors támadó játékot játszott a csapat. Szinte a kapujához szegeztük a B. Cityt, aminek meg is lett az eredménye, mert rugtunk két gólt. Előbb R.v.Persie, majd Diaby volt eredményes.

Ez kissé megviselte a vendégek idegeit, mert 3-4 kiméletlen szerelést láttunk tőlük: R.v.Persie-t teritették le kétszer, de Wolcott sem úszta meg a keménykedést. Teo-nak le is kellett bicegni a pályáról és csak ápolás után térhetett vissza, igaz csak rövid időre, mert a 32. percben le kellett cserélni, Arshavin jött be helyette.

Továbbra is nagy tempót diktáltunk a City nagy ritkán veszélyeztetett, inkább a kemény, néha dúrva védekezésre helyezte a hangsúlyt.

A 38. percben Mannone egy beadásnál nem volt elég határozott, kiejtette a labdát és a vendégek megszerezték szépítő góljukat.

A félidő utolsó 5 percében Arshavin veszélyeztetett, lövéseit csak nagy üggyel-bajjal hárította a City kapusa.

A második félidő elején kitámadott a Birmingham és több veszélyes támadást vezetett eredmény nélkül. Ebben az időszakban a csapatunk nem találta az első félidő ritmusát, több hiba is becsuszott a támadások építésébe.

57. percben közvetett szabadrugáshoz jutottunk a kaputól 8 méterre, de a legurítást R.v.Persie fölé vágta. Óriási helyzet volt !

Váltakozó, nagy küzdelem volt a pályán. Az Arsenal döntésre akarta vinni a dolgot, de a befejezések nem sikerültek, pedig nagyon igyekezett a csapat. Főleg Arshavin játszott nagy akarással, de a harmadik gól nem akart összejönni.

72. percben Sagna váltotta Rosickyt. Továbbra is küzdelmes volt a játék, a 79. percben Mannone újra bizonytalankodott, de szerencsére megusztuk gól nélkül.

85. percben a nagyon jó teljesítményt nyújtó Arshavin egy baloldali támadás után okosan csavart a bal alsóba. Az utolsó percek újra az Arsenal percei voltak. Több jó támadást vezettünk, de a negyedik gólt nem sikerült belőni, pedig a 90. percben Diabynak volt óriási helyzete, de kihagyta.

Összegezve: küzdelmes mérkőzésen, jó játékkal sikerült egy jó ellenfelet legyőznünk.

Értékelések: Mannone ma nagyon bizonytalan volt, a gól az Ő lelkén szárad. A hátvéd négyes jó teljesítményt nyújtott. A középpályás sor mind védekezésben, mind támadásban kiválót alkotott. Elöl R.v.Persie rengeteget mozgott, jól játszott. Arshavin a csapat legjobbja volt, ma nagy akarással és okosan focizott az orosz!

SZÉP VOLT FIÚK !

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
dede1 véleménye:
2009-10-17 19:43
iker ! Én sem akarok kötekedni de áruld el nekem, hogy a közvetett szabadrugás hol hagyta el a kaput mellette vagy fölötte ? Henry 3 ! Egy kapust azért állítanak be a kapuba, hogy megfogja a kapura tartó labdákat - az a dolga - Mannone kiejtette tehát nagyot hibázott, gólt kaptunk belőle, ez szarvashiba ! Ennyi ! Üdv.
 
Profil
Üzenet
Theo véleménye:
2009-10-17 19:20
chelsea bukott.. a mu meccsen megint öngól volt.. pool is kikapott standlabda 4ever:D fontos lépést tettünk előre:)) következő meccs west ham.. utána rangadó tottenhammel, ha most jön 6 pont még és ebből 3 a tottenham ellen akkor megint csak ott leszünk 1. 3ban:))) hajrá fiúk!:D
 
Profil
Üzenet
Henry 3 véleménye:
2009-10-17 19:15
Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy Mannone a hibája mellett megmentett minket az egyenlítő góltól! Volt egy szituáció amikor Sagna behúzódott középre, így üresen maradt a birminghami a jobb oldalunkon. Ezt észre is vették és miután megjátszották egy keresztlabdával, a játékos rögtön beadta a labdát ahol 2 társa is érkezett, csak éppen Mannone résen volt és ujjheggyel még bele tudott piszkálni a beadásba! Ha ott nem éri el azt a labdát akkor 2-2 és ki tudja mi lett volna a meccs vége?
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2009-10-17 19:14
jo mecs volt megerdemelten nyertunk
 
Profil
Üzenet
iker véleménye:
2009-10-17 19:12
Nem akarok kötekedni a cikk írójával, de a szabadrúgás az keresztléc volt :)
 
Profil
Üzenet
hirschtec véleménye:
2009-10-17 19:03
köszi Tomu!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (23 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 20
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design