Arsenal - Brentford - Mérkőzés utáni nyilatkozatok
2018-09-27 13:03 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

Az Arsenal labdarúgó csapata szerdán a Brentford gárdáját győzte le 3-1-re hazai pályán a Ligakupában (Carabo Cup), és így bejutott a legjobb 16 csapat közzé. Az Ágyúsoknál Danny Welbeck duplázott, majd Lacazatte a hajrában volt eredményes, míg a túloldalon Alan Judge szerzett gólt szabadrúgásból. A mérkőzés után nyilatkozott a duplázó Welbeck, Unai Emery, és Mkhitaryan is.

Danny Welbeck

Először a spanyol szakvezető Unai Emery értékelte a találkozót a lefújást követően, aki beszélt a mutatott játékról, a második félidőben igen jól játszó Brentford csapatáról, és Welbeckről is.

„Igen, nagyon boldogok vagyunk. Szerintem nagyon jó mérkőzést játszottunk, jó 90 perc van mögöttünk. Nagyszerű mérkőzés volt, hogy 1-2 fiatal is megmutassa a tudását, gyakorolja a taktikai elemet, és olyan játékosok is pályára lépjenek, akik kevesebb lehetőséget kapnak. Nagyon fontos ez győzelem számunkra, és nagyon hasznosak azok a dolgok, amit itt ma este a 90 perc alatt tanultunk. Jó mérkőzés volt arra, hogy egyes játékosok nagyobb önbizalmat kapjanak, legyen lehetőségük a felnőtt csapatban szereplő játékosokkal együtt játszani. Véleményem szerint mindent megtettünk ma a győzelemért.

„Dicséret illeti a Brentford gárdáját, hisz egy kiváló csapatról van szó. Jól teljesítenek a másodosztályban, emlékszem az előszezonban játszottunk velük, és akkor 2-1-es vereséget szenvedtünk. A mérkőzés előtt kielemeztük a játékukat, tudtuk, hogy nagyon szervezettek, jól védekeznek, és nagyon veszélyesek a szabadrúgásaik. Az egész mérkőzésen keményen védekeztek, és nem sok lehetőséget adtak arra, hogy a tizenhatoson belülre jussunk. Összeségében nagyon jó mérkőzés volt, küzdöttek az utolsó pillanatig, dicséret illeti őket” – így Emery az ellenfél csapatáról.

„Boldog vagyok, hogy Danny Welbeck a csapatunk tagja. Minden nap keményen dolgozik, és nagyon elkötelezett, és ha lehetőséget kap, akkor meg is hálálja, úgy, mint tette azt ma este is. Örülök, hogy ilyen jó teljesítményt képes nyújtani, számolok vele a következő időszakokban is.

Danny Welbeck heads in the opening goal

Az eddig a szezonban kevés lehetőséget kapó Danny Welbecknek köszönhető is nyert a csapat 3-1-re, lássuk mit mondott a lefújást követően az angol támadó.

„Boldog vagyok, hogy két gólt szereztem, de ami ennél is fontosabb, hogy győztünk egy nagyszerűen játszó csapat ellen, és ott vagyunk a következő fordulóban. „

„Sokat elemeztük a játékukat, egyálltalán nem számítottunk könnyű mérkőzésre. Nagyszerűen játszottunk, gyorsan szereztünk két gólt, ezután sikerült szépíteniük, de mindent megtettünk, hogy ne tudjanak egyenlíteni. A mérkőzés vége fele aztán eldöntöttük a találkozót, így boldogok vagyunk, hogy megnyertük ezt a nehéz mérkőzést, és folytatni szeretnénk a jó formánkat”

https://www.arsenal.com/sites/default/files/styles/large_16x9/public/images/mkhitaryan.jpg?itok=V76GIW11

Végül Henrikh Mkhitaryan nyilatkozatát olvashatjátok:

„Fontos volt ez a mérkőzés számunkra, nem szorul háttérbe ez a kupasorozat sem. Az első félidő kicsit könnyebb volt, mint a második, de harcoltunk, és továbbjutottunk, végül szereztünk egy harmadik gólt is, és ez mindent eldöntött. Gratulálok az ellenfélnek.”

„Smith Rowe nagyszerűen játszott, és mindenki más is. Mindenki megmutatta, hogy készen áll a játékra, és nem számit, hogy Premier League, Ligakupa, vagy Európa-Liga mérkőzést játszunk. Mindenki készen áll, hogy segítse az Arsenalt.

Forrás: Arsenal.com

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2018-09-30 16:14
Jah.. Csak azert Lacitol elvarnam.. Ertrd.. Ot mar ezert igazoltuk. Nem egy Giroud.. Nem B terv. Oke ezt elnezzuk.. Meg a multkor az everton ellen is mit baszott.. Kegyetlen :D de ezen a szinten ez nem megengedheto. Mar csak azért se amit mondasz. Ha azt bebassza s mirol beszelnunk.. Konnyebb meccs lett volna. Ezeket ertekesiteni kell.
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2018-09-30 12:55
Jaja de hát ez ilyen , valamikor a semmiből ver vagy 8-at meg 8 helyzetet alakit ki , máskor meg a 100 ziccer se megy be . Egyébként ha akkor azt beveri , vagy megadják a jogis 11-et amit már megint nem adtak meg. Nincs miről beszélni szerintem sima lett volna .
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2018-09-30 12:47
Laci mi ziccert hagyott ki.. Gondolta aubasan beemeli.. :D
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2018-09-30 11:40
Érdekes meccs volt az biztos . Mikor már tényleg nem volt benne a játékunkba a gól akkor szereztünk . A cserékkel instabilakká váltunk de eldöntötték a mérkőzést . Ami miatt nekem tetszett a tegnapi mérkőzés , 2 dolog miatt van . 1 hogy végre felhagytunk a csalogatással . A másik hogy a nyilvánvaló hibák ellenére . Most láttam először a csapaton , hogy ugy probálnak játszani mint egy nagycsapat . Volt egy elképzelés amit rá probáltunk erőltetni az ellenfelünkre, és nem csak vártunk egy kontrára mint egy középcsapat. Sikerült végre elrontani az ellenfél játékét ami az Emery foci lényege lenne. Nem kell félre érteni , hibák továbbra is megvannak , ami tetszett tegnap, azon is van mit bőven javítani , de végre láttam az elképzelést , hogy nem csak beszélnek dolgokról hanem alkalmazzák is azokat , ami meg nem illett a kerethez végre nem erőltetjük . Tegnap egy letisztult faék egyszerű elképzeléssel mentünk fel a pályára , labdavesztés után visszatámadni míg rendeződünk , mikor megvolt a labda probáltunk játszani , megbecsülve a labdát . Nem akartunk trendiskedni , copyzni másokat . Dominálni akartunk és nyerni . Amire én kiváncsi leszek , hogy marad ez az irány nem csak a véletlen műve volt , hogy,más típusú csapatok ellen is megmerjük ezt lépni és kivitelezni , mert ennek az Arsenalnak ez a Watford stílusilag most fekszik . Viszont hogy elkaptunk valamit az azért jelzi hogy,eddig magasan legjobb xg-ét hozta a csapat 1.78 valahogyan e körül lehett ebből 2 gól ami reál is pedig Laca nagyon gyenge volt tegnap . Megnézve a Watford eddigi mérkőzéseit látszik , hogy rombolni tudtuk a játékukat magukhoz képest is bántóan keveset volt a labda náluk,kevés játékot , passzt engedélyeztünk nekik . Ami meg Özil formályát illeti , szerintem annak Rambonak semmi köze sincs , ugyanis mindegy hová rajzolják be nekünk a walesit .A pálya minden részén felünik főleg a kezdőkör környéke és bal oldalra mozog ki és alakit ki létszámfölényes szituációkat . Az hogy Özil nem mozog be az tudatos , kb szándékosan ürítjük a kapu előterét hogy könnyebb legyen egy bepassz egy kiugratás ( szándékosan kell onnan elvinni az embereket, hogy mikor fog ez müködni, kitudja ). Még annyi Holding ha igy,tud játszani tartja a formát , nekem mindegy kinek a helyén Mustafi-Papa de játszon . Végezetül pedig rég láttam valódi érzelmeket a játékosainkon látszott , hogy,egy komoly mérkőzés volt ez, bár kívülről is lejött , hogy egy jó csapat ellen meccselünk hatalmas formában vannak . Iwobi is kezd beérni és szerintem neki Emery nagyon sokat tud segíteni .
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2018-09-30 10:14
Rambo arcára -- a lecserélésekor -- nagy betűkkel rá volt írva az egész Ramsey-saga. Én mindenesetre a pad közelébe sem engedném, mert mindig emberhátrányban vagyunk, ha játszik. Egy nagyon jó ellenfelet győztünk le. Gratula!
 
Profil
Üzenet
Halu véleménye:
2018-09-30 08:47
Remélem Emery lesz szeptember hónap managere , :)

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (87 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 36
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design