|
|
Nem tervezünk újabb igazolást - Emery |
|
|
|
|
2018-07-12 17:22 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk
|
|
A csapat idén kinevezett spanyol edzője, Unai Emery először edzést vezényelt a jelenleg edzésben lévő játékosoknak, majd hivatalos sajtótájékoztató tartott, amelyből idézünk. A média képviselői az átigazolásokra voltak kíváncsiak, illetve, hogy vérható-e még újabb játékos, és hogy van e valóságalapja az N’Zonzi pletykáknak.

Arról, hogy várható-e újabb játékos igazolása az átigazolási ablak lezárta előtt?
„Álltalában a nagyobb klubok karrierem során soha nem zárják ki, hogy legyen egy újabb igazolás. Jelenleg rendben vagyunk átigazolások terén, de ha találunk egy olyan játékost, aki hasznára lehet a klubnak, illetve beleillik a csapat játékába, akkor bármi megtörténhet. A klub nagyszerű munkát végzett az átigazolási szezonban, így elégedett vagyok.”
„Leigazoltuk azokat a játékosokat, akikre szükségünk volt. Ha lesz egy nagy lehetőség számunkra, és jó játékosról van szó, akkor cselekedni fogunk. Álltalában a fiatal játékosokban is gondolkodunk, akik bekerülhetnek az első csapatba, vagy kölcsönbe kerületnek más csapatokhoz, emellett vizsgáljuk azokat a játékosokat is, akik tavaly a csapatnál voltak, hogy szükségünk lesz rájuk, és így lesz teljes a csapat. Nem nagyon tervezünk újabb igazolást, csak akkor, ha tényleg nagy lehetőség a csapat számára.”
És végül, hogy igazak-e azok a pletykák, miszerint N’Zonzi érkezhet.
„Ismerem őt, de nem tervezük szerződtetni.”
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2018-07-13 17:49 |
|
|
|
Roszko: latszik h eletedben nem sportoltal.. Ha az edzéseken nem halsz meg akkor sajnos a palyan fogsz.. De frankon. Minden egyes futas, fekvotamasz es faszveres szamit a meccsen. Az nyer aki tobbet tesz bele. Nem az akinek szebb a frizuraja. En imadtam, tiszteltem Wengert, de teny, h nem a kondi meg a taktika volt a fo prioritas.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2018-07-13 16:13 |
|
|
|
:D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
finsbury
véleménye: |
2018-07-13 15:38 |
|
|
|
Roszko, ne zavard meg a hitüket , azt nagyon utaljak, sajnos eszik a propagandát , ezt látjuk, nap mint nap.Gazisisek ezt használják ki, s tegyek nyugodtan, míg van rá vevő, csak jön majd a bajnokság , azt hiszed, hogy az lesz az igazság pillanata.Ezzel szemben akkor is folytatodn8 fog az új módi, etetés mindhalálig.Most mindenki boldog, hogy jött egy öreg jobb hátvéd, közepes kapus, s tan egy jó, de sajnos súlytalan középpályás , egy kérdéses középhátvéd.Ezzel szemben,ment egy jó középpályás, s kérdés nem megy e a másik, klasszis is.Viszont kitűnőnek az edzések, mi mint szakemberek , ezt a videók bol jól látjuk.Mindegy, meglátjuk, mi van a kirakat mögött, drukkolok, hogy sikeres legyen Emery itt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2018-07-13 14:52 |
|
|
|
Az érdekes lenne ha 80-percen egy játékos nem venné a,seggén a levegőt az a,dolga , hogy 90 percben kiadja ami benne van . Viszont mondtam nem érdekel jó vagy rossz régi Arsenal stb . Attól ez piár . Szerintem az a szomorú , hogy felnőtt emberek ennyire bedölnek a,sok hülyeségeknek . Rengeteg szar , féligazságok , közhelyek terjengenek erről a,sportról pl Özil nem edzett aminek van egy teljesen elfogadott magyarázata , és gyakori jelenség ez. Visszakanyarodva ha,elvoltak kényeztetve ha,nem ami egyébként hülyeség de mindenki azt hisz amit akar , de ilyen videokból továbbra,is csak azt fogod látni amit ők sejtetni akarnak . Jelen esteben volt egy váltás , komoly erősités nem történt ezért erre homorítanak rá , hogy most micsoda elszántság van , ide nekem az oroszlánt is . Na most lehet igy is van , csak , hogy ezt minden évben eljátszották csak eddig kurvára leszartátok ezeket a videokat . Értem én , hogy most hinni akartok , kell valami amibe lehet kapaszkodni . De mi nem vagyunk egy hig fos társaság , éppen ezért ne viselkedjünk már ugy mint at agyatlan divatszurkolok az isten szerelmére . Sajnálom , hogy irritáló vagyok de abban is biztos vagyok hogy,aki hisztétikusan nem probálja bemagyarázni magának a dolgokat az érti miről beszélek . Maradjunk annyiba a játékosok ne az edzéseken akarjanak meghalni hanem majd a pályán .
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2018-07-13 14:17 |
|
|
|
Roszko: meglepnel ha valamire nem cafolnal ra.. Elhiszem h tajekozodott gyerek vagy, de azert latnok ne legyél mar baszom a szad. Az egyik legnagyobb problemank volt h a jatekosok el voltak kenyelmesedve. Ozil edzeseket hagyhatott ki, mert megtehette. Stb.. Nem egyszer nem ketszer volt h a seggukon vettek a levegot mar a 80.perbe. Az amirol te beszelsz az a regi Arsenal. Ami tartott egeszen 2014 ig kb. Ott vol kondi. Azokban az idokben nyertuk meg sorra a meccseinket az utolso negyedoraban. Kezd irritallo lenni, h minden szituban próbálsz okosabbat mondani a masiknal.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2018-07-13 12:27 |
|
|
|
Az elmúlt években Arsenal játékosnak általánosságban a kondijával soha nem volt probléma . Az alapozás mióta a világ a világ erről szól .Ezekből a,megvágott piár videokból amik pusztán annyiban különböznek a korábbiaktól , hogy az új arcok vannak pl Emery, őket mutatja be , semmiben se különbözik az eddigiektől . Levonni belőle dolgokat pedig nem igazán lehet . A tudás majd ott fog kezdődni mikor jönnek a kisebb sérülések a,mentális fáradtság akkor , hogy fogják kezelni a,helyzetet . Nekem is nagyon tetszenek ezek a videok de gyakorlatilag semmi különös nem történik bennük. Nem Wenger , nem Emery , nem jobb vagy,rosszabb pusztán semmi jelentősége nincs . Én is azt mondom , hogy jót fog tenni a csapatnak egy kis változatosság de ezt nem a videokból vontam le . :)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
 |
 |
 |
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
 |
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0  |
0' - 15' |
0 |
0  |
15' - 30' |
0 |
0  |
30' - 45' |
0 |
0  |
45' - 60' |
0 |
0  |
60' - 75' |
0 |
0  |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|