Csapathírek a Premier League nyitómérkőzése előtt
2017-08-10 12:00 | Írta: tökágyús | Kategória: Interjúk

Arsene Wengernek nagyon sok fejtörést okozhat a csapat összeállítása, ugyanis van néhány játékos, akinek az állapota finoman szólva is kétséges a Leicester elleni, Premier League nyitómeccs előtt.

Alexis biztosan kihagyja a mérkőzést, de lássuk mit mondott a francia azokról, akik szintén nem játszottak a Chelsea elleni döntőn:

"Nagyon kérdőjelesek a játékosok, akik nem játszottak a Community Shielden. Özil és Ramsey játéka is kérdéses, Mertesacker sem biztos, hogy készen áll a sérülése után, Koscielny pedig eltiltás miatt nem léphet pályára."

"Van néhány játékos, aki visszatér a keretbe, de nincs játékban, például Mustafi. Alexis biztosan nem lép pályára és nem szívesen vállalnék túl sok kockázatot a kérdőjeles játékosokkal sem. Kockáztathatok egy, maximum két játékos esetében, de inkább azokra az emberekre számítok, akiknek van mérkőzés a lábukban az utolsó pár hétben."

"Készen állunk az összecsapásra és nagyon várjuk már a kezdetét."

"Azt hiszem fizikailag rendesen felkészültünk, jó szinten vagyunk. Majdnem minden játékos játszott az edzőmérkőzéseken, úgyhogy összességében úgy gondolom, hogy jó volt a felkészülésünk."

"Most az a dolgunk, hogy a fizikai felkészültségünk minőségben is kijöjjön a pályán, de ami igazán számít, hogy erősen kezdjük a mérkőzést és a bajnokságot, ne úgy mint az utóbbi években. Ez az amit szeretnénk elérni a szezon elején."

 

forrás: arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2017-08-12 18:55
Együtt nyerítek Gordonnal@. Melege lett a nagy mellényben a Chelsea-nek. Nálam Aaron ugyanúgy utolsó fél órás gemer, mint Frizura. El Neny sokkal hasznosabb középpályán. És úgy sejtem, Özil halvány produkciójának az egyik oka az első félidőben az egyiptomi jó játéka volt. Özilt egyszerűen kihagyták a passzjátékból
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-08-12 18:24
Seri más tészta. Ő nem vkp, vele nagyon nagyot erősödnénk.
 
Profil
Üzenet
Gordon véleménye:
2017-08-12 18:01
Hahaa Chelsea Otthon kikapott 3-2 re a harmatgyenge Burnley ellen, Ráadásul Cahillt is Fabregast is kiállították igy nem játszanak 2 meccsig, következő meccsük a Tottenhammal lesz jóvan az nekik Nyihaaahahaa :D:D Liverpool is 3-3 at játszott, mi ne panaszkodjunk :D:D
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-08-12 17:10
Jim: Ja, lehet, hogy így védekezésben vagyunk kicsit vékonyak, de inkább legyünk ebben, mint támadásban. Senki nem érne fel a belső középpályáról a támadásokhoz, nem lenne 2./3. hullám. Egy vkp kb. mínusz 1 ember lenne előre játékban. Na olyan, mint ami tegnap volt, - Ramsey 1 perc alatt helyzetbe került a fejésénél - tuti nem lenne egy Carvalho típussal.
 
Profil
Üzenet
cyrus77 véleménye:
2017-08-12 16:48
pool x, burnley 3-0ra megy cseszki ellen félidőben :D eddig nem rossz
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2017-08-12 14:38
Hát sokmindenröl lehetne beszélni ,de most csak annyit fűznék hozzá ,hogy köszönöm az élményt mind a 2 csapatnak mert oda tették magukat és frenetikus élményt okoztak , ez FOCI volt .Szinte mondhatni hogy a győzelmem csak hab volt a tortán . Come on Arsenal !!!!!!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (133 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 16
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design