|
|
Az első emlékeim Gibbsről |
|
|
|
|
2017-03-15 14:45 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
|
|
Talán most közöttük van a legszorosabb barátság a csapatban, de Kieran Gibbs és Danny Welbeck nem mindig jöttek ki ilyen jól.
A páros rendszeresen összecsapott az ifjúsági bajokságokban, a 2007-es Ifjúsági FA-kupa elődöntöjét egymás ellen vívták.
"Nem tűnt egyáltalán 10 évnek" - mondta Welbeck az Arsenal Playernek. "Nem olyan régen beszéltem erről Gibboval és Oxszal, és ott Gibbot egy szélvészgyors szélsőnek mondtam. Nagyon utáltam pályára lépni ellene."
"Mindent tudtam a csapatáról, ők is tudtak mindent rólunk. 15 éves voltam csak, Gibbo pedig 16, azt hiszem. Őrült időszak volt."
"Aztán nem kedveltük egymást. Amikor ellene játszottam, nem kedveltem. De most már nagyon közel állunk egymáshoz, jó barátok vagyunk, elképesztő hogyan változnak a dolgok."
"Én jobbszélső voltam, ő pedig a bal szélen játszott. Emlékszem arra a gólra, amit az Emiratesben szerzett, és az én oldalamon jött el. Azt gondoltam, hogy ez nem történhetett meg."
"A mérkőzés után Paul McGuinness-szel elemeztük a történteket. Bármi történjék, ez újra nem fordulhat elő."
"A következő mérkőzésen kijavítottuk ezt a hibát, és ez nagyszerű érzés volt. Én szereztem a győztes gólt, és hazaküldtem Gibbot. Én juttattam be a csapatomat a döntőbe, ami nagyon jó érzés volt."
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lefty
véleménye: |
2017-03-18 08:04 |
|
|
|
Martial is 50 milla volt, szóval Mbappe alsó hangon annyi. Am franciáknál rengeteg választási lehetőség van, de mi úgy látszik nem is akarunk versenyezni a többi csapattal. Ousmane Dembele 15 milla volt csak és mekkora fogás. Guerreiro is 12 milla. Ez a kettő hozzánk jön és nem a Dortmundba már előrébb lennénk nem is kevéssel. De hát nekünk francia szuper tehetségből egy Sanogo jutott. Mbappe, Lemar, Sidibe, Mendy, M. Dembele, Bakayoko: ezeket mind-mind megérné leigazolni ártól függetlenül. Sajnos a mai világban már nem fogunk fillérekért még tiniket sem igazolni. (Bár a Dortmundnak sikerült párszor: Auba 13 milla, Weigl 2.5 milla!!!).
|
|
|
|
|
|
|
|
|
fifa11
véleménye: |
2017-03-17 22:12 |
|
|
|
Ha 80 nem is, de vagy 50-be biztos benne lenne már most is. Zsé meg éppen van itt is, de szerintem elvből nem fogunk ennyit fizetni egy 18 éves játékosért. Legalábbis Wenger biztosan nem. Nem véletlenül nem szállunk harcba sem soha az ilyen szuper tinikért... Egy kiforott játékosért fizetnénk ennyit, ha szükség lenne rá, ebben biztos vagyok, lásd Özil, de egy kölyökért nem fogunk, pláne, hogy mindenki őt akarja, és a licitálás nem az erősségünk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
fifa11
véleménye: |
2017-03-17 19:47 |
|
|
|
Ja, és nem mellesleg francia néger :D Mármint a Mendy.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
fifa11
véleménye: |
2017-03-17 19:47 |
|
|
|
Én Mendyt már láttam egy párszor, és nagyon meggyőző volt. Simán hoznám én is, hiszen minden meg van benne, ami egy jó szélső védőnek szükséges: gyors, energikus, erős, elnyűhetetlen, remekül támad. Remek lenne, ahogyan Mbappét is, de ez utóbbiról már könnyen lehet, hogy lemaradunk, hiszen szerintem már nagyon felment az ára, és sanszos, hogy egész Európa sorban áll érte.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2017-03-17 19:14 |
|
|
|
Osztom a velemenyedet! Azt a Mendy gyereket nem lattam meg jatszani, de ha azt mondjatok jol tolja akkor szar nem lehet! MBappe meg minden penzt meger! Miert sajnaljunk ebben a mai vilagban akar 50 milliot erte mikor olyan potencial van benne ami hosszutavon 10x visszahozza majd a befektetest! Henry-t kene rakuldeni.. :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
titi1982
véleménye: |
2017-03-17 18:49 |
|
|
|
Elcserélni biztos nem,max lecserélni fogja! :D vszínű hogy Agüero nem az Arsenalba vágyik! Én még mindig tartom magam,hogy a Mendy-Mbappe páros minden pénzt megérne nekünk és mellé az edzőjük is megérne tényleg egy misét!Előtte egy évre kiküldeni Ázsiába,hogy olyan sikeresen érkezzen mint Papa!Addig wengusunk levezetne egy Bl győzelemmel! ;) Ha már úgy is megyünk franciába,beugorhstnánk Párizsba Rabiotért! Még ennyi pénzt emberek!Lenne v 150 milla ez a kör!:o
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|