Beharangozó: Arsenal-Watford
2017-01-31 12:46 | Írta: pIeTRo | Kategória: Mérkőzések

A hétvégi Southampton elleni magabiztos Fa Kupa győzelem után ismét egy olyan mérkőzés előtt állunk, amelyet – ha csak a két csapat egymás elleni mutatóiból indulunk ki – fél lábbal is nyernünk kell.

Ha belekukkantunk a történelem könyvekbe, akkor bizony szembetűnő adat a zsinórban 7 megnyert bajnoki mérkőzés, amelyen 19-szer sikerült megzörgetnünk a Watford hálóját. Ennél jobb egymást követő győzelmi statisztikával csak a Newcastle ellen rendelkezünk (9).

Tavaly az Emiratesben egy tükörsima 4-0-val, míg az idei kiírásban idegenben is egy nagyszerű első félidős teljesítményt követően 3-1-el küldtük öltözőbe a Darazsakat.

Esélyeinket tovább növelve, a Watford jelenlegi statisztikáit is érdemes szemügyre venni. Walter Mazzarri alatt jócskán inog a pad, ugyanis legutóbb december elején tudtak bajnokit nyerni. Hét forduló óta egyetlen győzelmet sem tudnak felmutatni és ami a legaggasztóbb számukra, hogy a hét meccsből négyszer 0 pont volt a jutalmuk. Ráadásul a hétvégén búcsúzni kényszerültek az FA Kupától is, miután a Millwallal szemben maradtak alul. Így a tabellán is lejjebb és lejjebb csúsznak, bár a kieső helyek így is még 8 pontra vannak tőlük, egy ilyen hullámvölgyből nagyon nehéz kilábalni, és valljuk be, nem az Arsenal a legkellemesebb ellenfél abban, hogy visszatérjenek a sikerek ösvényére.

A problémát felismerve a klubvezetés rögtön két támadót is igazolt, Mauro Zarate a Fiorentinától, míg M’Baye Niang a Milántól érkezett, igaz utóbbi csak kölcsönbe. Habár a csapat kapitánya, Troy Deeney vezeti a házi gól lövő listát a maga 5 találatával, de a tavaly 18 gólig jutó Odion Ighalo igencsak gyér teljesítményt nyújt. Idén 18 bajnokin lépett pályára és mindössze egyszer talált a hálóba. Nem véletlen tehát sem a támadók igazolása, sem a felröppent pletykák, miszerint Ighalo távozhat a Watford csapatától a megfelelő ajánlat fejében.

A győzelem tehát kötelező, már csak azért is, mert a nyakunkon loholó Spurs valószínűleg nem kíméli a januári átigazolási ablakban igen termékeny Sunderlandet, illetve reménykedhetünk, hogy a Chelsea is elhullajt pár pontot az Anfield Roadon, közelebb engedve az Arsenalt a tabella első helyéhez.

 

forrás: premierleague.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chory véleménye:
2017-02-01 09:27
Tomko. Szerintem Iwobi nem elfáradt csak hülyék vannak a kispadon. Első félidőben csak szenvedett valahol a sűrűjében. Aztán a második félidőben kikerült valahogy a bal szélre és mintha kicserélték volna. Mintha ő lenne a világ legjobb balszélsője. Akkor verte meg a védőket amikor nem akarta. És gólt is rúgott. Rajta keresztül ment az összes támadás. Aztán behozták Lukast ( nem baj. Kellett ő is) Iwobit visszarakták a sűrűbe és onnantól kezdve nem volt egy értelmes támadásunk. Kérdem én, hozzánemértő: ezt nem látta senki a kispadon? Vagy Wenger a magasból? Miért nem lehetett vissza kihozni a szélre? Talán még a meccset is megnyertük volna!
 
Profil
Üzenet
SSaint véleménye:
2017-02-01 09:17
bocs ha már unjátok de nem tudom elégszer leírni: én ramseyt már sok sok éve útálom és egy semmirevalónak tartok, mármint nem arsenal szintűnek, még a csere cseréje sem lenne nálam./ girouddal pár évig nem voltam kibékülve de tavaly már kezdett jó lenni az idén meg kicsit pozitívan áltam hozzá. hozta a góljait sokszor szerzett pontokat, walcott is szórja a gólokat habár őt sem szeretem de vhogy mindi elé pattant eddig és aránylag jól kihasználta a lehetőségeket igaz utanna az egész meccsen 0 volt, de ezért van.. monreal játéka számomra egy nagy semmi. teljesen 0 . nem is értem mit keres itt. és amit nagyon sérelmezek az lucas. mi a fenéért nem jatszatjuk mikor gyors, kreativ .... egyszerűen nem értem.... Összegezve ramsey-monreal el. lucas kezdő, giroud csere, walcott csere vagy ha kezd félidőbe le vele és wellbeck kezdő... kll egy bal hátvéd !! :)
 
Profil
Üzenet
Bárki véleménye:
2017-02-01 09:15
Makaveli ne idegesitsed magadat itt a nagyrész nem szurkoló csak károgó szarkeverô !! Nézd meg a megnyert mérkőzésekhez mennyi hozászolás gratuláció van . Aki oda nem ír az ne is károgjon ! Özil , szancsez ??? Jók !!! De nélkülük is ott álltunk 10 évig ahol most velük!!
 
Profil
Üzenet
tomko véleménye:
2017-02-01 06:53
Iwobi zseniális volt míg bírta erővel de a végére elfogyott.Jó lesz ez a fiú talán a többi fiatalnak is lehetőséget kellene adni.Egyszerűen eltékozoljuk őket.
 
Profil
Üzenet
tomko véleménye:
2017-02-01 06:49
Tényleg jó lenne már valami változás mert ez kiszámítható,szinte tudjuk előre az eredményt. Wengerre szavakat sem találok...Giroud és Ramsey a csapatban hát nagy B+. Minek? Egy könnyű futó csapat kellett volna akik szétcikázzák a védőket erre Giroud tötyög elő, a másik meg....adjuk már el.Ez a vén marha persze nem játszatja Lucas-t akinek agya is van a focihoz hanem a kedvenc alibi játékosait. Alexis hajt mint egy őrült de kibaszott sok labdát elszór, mindent maga akar megoldani. Özil meg ettől jobb már soha nem lesz és ez elgondolkodtató a jövőjét illetően.Hagytam volna a Coq és Ox középpályát és Sanchez középen. Mennyivel gyorsabbak voltunk amikor Giroud lement!! Szidom Özilt is pedig nem biztos,hogy az ő hibája hanem az eszement felállás és lötyögő taktika.
 
Profil
Üzenet
Lefty véleménye:
2017-01-31 23:13
Alexis megint földhöz vágta a kesztyűjét: nem is csodálom ha elmegy... Mit akarunk mi idén megint (mert nem látom). Most netalán megverjük a cselzit szombaton megint mi vagyunk a királyok? Hát rohadtul nem. Semmit nem fogunk érni, mert úgy is lenne 6 pont közöttünk. Az ilyen meccseken is ugyanúgy "királynak" kéne lenni, nem csak a rangadókra felszívni magunkat. Most jöhet az 1 héten belül 3 meccset játszunk duma, csakhogy a fél csapat nem is játszott ma aki a soton ellen. Ezeket a meccseket is tudjuk uralni, de akkor amikor már csak az 1 pontért megyünk, mert 2-3 gólos hátrányban vagyunk. Ezt is valaki elmagyarázhatná.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (160 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 2
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design