|
|
|
|
|
|
2016-04-17 20:59 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk
|
|
Az eredményről?
„Nagyon csalódott vagyok. Ez az olyan napok egyike, amikor nem szeretnél mérkőzés utáni interjút adni, mert nem kellemes. 70%-ban nálunk volt a labda, az utolsó passzok nem voltak eléggé pontosak. A végén a Crystal Palace egyetlen kapura lövésből betalált. Mélyen játszottak és jól védekeztek. Egy ellentámadásból gólt szereztek, ez a mérkőzés összegzése. Nagyon frusztráló.”
A vezéregyéniségről?
„Szerintem ma ez nem erről szólt. Meg kellett volna szereznünk a második gólunkat, és nem kellett volna gólt kapnunk. Ez a nap sajnálata. Tudtuk, hogy nem lehetünk frusztráltak és nem csinálhatunk védelmi hibát. Azt kell hogy mondjam, megfelelő embereik voltak a kontrákra. Gyorsak és erősek. Mikor 1-0 volt, nem igen jöttek előre.”
Zavarja, hogy az Arsenal nem használta ki a lehetőségeit?
„Igen, ez a különbség. Általában nagyszámú gólhelyzeteink vannak, a mai magas labdabirtoklási arány ellenére nem alakítottunk ki elég helyzetet. Nem voltunk elég élesek. A fejek nem voltak teljesen rendben a West Ham meccset követően, nem volt elég területünk a pálya utolsó harmadában.”
A bajnoki cím?
„A mai meccs után nem vagyok abban a hangulatban, hogy a bajnokságról álmodozzak. A mentális veszélyeket kell orvosolnunk és felkészülni a következő mérkőzésre. Magunk mögé is kell figyelnünk, jól kell játszanunk és meccseket kell nyernünk. A bajnokság végéig küzdenünk kell, hogy a legjobb négyben végezzünk. Ha képesek vagyunk többre, akkor elvégezzük, de ne álmodozzunk, koncentráljunk a következő mérkőzésre.”
Miért nem végzik ki az ellenfelet?
„Vannak olyan meccsek, mint ma, amikor 1-0-ra kell nyerni.”
A játékosok önbizalom hiányáról?
„Olyan csapat vagyunk, amelyik kezdeményező, emiatt gólok várhatóak. Vállaljuk a kockázatot azzal, hogy az ellenfélre erőltetjük a játékunkat, de több gólt kellene lőnünk.”
Akarnak jobb helyen végezni, mint a negyedik hely?
„Amíg nem nyersz meg minden meccset, a hiányokat akarod pótolni. Felelősséggel tartozok az eredményért, én vagyok a legfrusztráltabb. Össze kell tartanunk, a legjobbunkat kell nyújtatnunk a szezon végéig, meglátjuk mire lesz ez elég.”
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
misi12
véleménye: |
2016-04-19 18:23 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Scared24
véleménye: |
2016-04-19 15:48 |
|
|
|
A chatről nem kell kilépni, csak a TV-t kell kikapcsolni és utána együtt szidhatjuk Wengert. :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
gezababa
véleménye: |
2016-04-19 15:17 |
|
|
|
Basset: köszi, én valahol leragadtam ott, hogy a játékossal megegyeztünk, de a klubbal az átigazolási összegben nem. Mondjuk ezt az azóta eltűnt utwengeren olvastam (asszem 42 milliót kértek, 26-ot ajánlottunk).
|
|
|
|
|
|
|
|
|
szasza86
véleménye: |
2016-04-19 14:50 |
|
|
|
azt olvastátok, hogy terjed a neten egy felhívás. hogy a 75. percben dobbantsanak a szurkolók a wba elleni meccsről? ez igaz? képet láttam róla a fészen. Az indok: tökük tele az egésszel.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
gezababa
véleménye: |
2016-04-19 14:22 |
|
|
|
TwoBeaglee: ezért a hármasért áll sorba fél Európa, nem lesz egyszerű. Én ennyi pénzből sokkal inkább egy beton belsővédőre és egy gránit Xhaka-ra mennék rá. Évek óta a középpályán próbálunk dominálni, idén is ott ment el a szezon. Elneny jó vételnek bizonyult, de még mindig lassan folyik a játék a középpályán, az esetek nagy részében, mire felér a labda, már felállt védelem ellen játszunk. Santi, de még inkább Jack játéka gyorsítani fog ezen. Csatárposzton meg Dannyre kíváncsi lennék hosszútávon, de nem így klasszikus centerként, amiben most eléggé szenved. Welbecket fizikálisan nem könnyű elnyomni, és nagyon gyors. Terület kell neki, tömni kéne labdákkal és sokkal direktebb játék (kb. mint Kane-Vardy esete). Utóbbi két meccsen ezekből semmit nem láttunk. Walcottról én pedig lemondtam, ilyen fizuigénnyel, ennyire gyenge, alibi játékot nem sokszor láttam. Érdemes nézni az elfutásait, amikor ember mögött/mögé gyorsít fel, esélytelen megjátszani tükörszélsőként, inside wingerként és vonalszélsőként is. Persze, ha gyorsítanánk a játékon, de nem gyorsítunk. Giroud pedig tökéletes cserecsatár. A legtöbb csapatban van egy ilyen játékos, akit néha még kezdetni is lehet, de ha kell a gól, a hajrára csereként be lehet küldeni bójának, átállva kétcsatáros játékra, mert ott már szükség van a fellőtt labdák megtartására és a fejjátékra. (Bony, Benteke, Ulloa stb.)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2016-04-19 13:31 |
|
|
|
bassethound ezt írtam én is az idei év el lett rontva , mert lett volna esélyünk , de most én a komplett 10 évről beszélek . És igen volt egy időszak amikor haragudtam az öregre , mert én is azt hittem hogy nem akar igazolni csak azóta Gazdis meg még jó páran elmondták hogy ez nem Wengeren mulott és hogy dikert adták el a legjobbjainkat , hogy az a féreg Jenki a pénzénél legyen minél hamarabb . A téli átigazolási szezonban meg hoztunk embert aki ugy néz ki fel tudta venni a fordulatot . Én arról beszéltem a sérülésekkel kapcsán hogy a szezon rajtkor volt egy minőségi keretünk ami utána csak elméeltbe volt mert Santit lerugják és még sárgát se kapott anno az illető érte Gabriel egy szenora partvonalra teszi Jake-et ezt senki se tudta előre . Ezért mondom nem akarok iylenekbe bele menni , mert nem jutunk soha dülőre . Amugy amit írtál hogy az önjelölt mesterünknek a Digibe lenne a helye hát azt ,megnézném kb olyan lenne mit Owen szakértőnek utolag mindent tud máskor meg megállapitja hogy a labda kerek és hogy 11- játékos lehet egyszerre a pályán egy csapatból . A többi handa banda meg csupa álltalános közhelyek tömkelege .
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|