Példamutató a hozzáállásunk
2015-06-12 10:29 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
Mikel Arteta úgy gondolja, hogy a csapat példamutató hozzáállása a jövőben még nagyobb sikerekhez vezetheti a klubot.

A csapatkapitány egyike a legidősebb játékosoknak az öltözőben, és sorozatban második évben emelhette magasba az FA-kupát az Aston Villa 4-0-s legyőzését követően.

Hector Bellerin és Francis Coquelin rendszeres kezdők lettek az ágyúsoknál, és sikerült kiharcolni az automatikus BL-indulást. Arteta bízik benne, hogy a klub szellemisége segít nekik, hogy még nagyobb sikereket érjenek el a jövőben.

"A csapat hatalmas fejlődésen ment keresztül az utóbbi négy-öt évben" - mondta az Arsenal Playernek. "Nagyon nehéz volt eljutni erre a szintre, ahol most állunk, ahogy viselkedünk, amiben hiszünk, ahogy egymásért játszunk és figyelünk egymásra."

"Ez nemcsak rajtam múlik, hanem az összes játékoson, stábtagon és minden klubnál dolgozón is. Ezért nagyon elégedett vagyok azzal, amit sikerült elérnünk."

"Én nem olyan kapitány vagyok, aki mindent maga szeret csinálni. Vannak játékosok és jellemek, akik nagyon jót tesznek a csapatnak, és folyamatosan bevonom őket a feladatokba. A munkám nem az én ötleteimről és hitemről szól, hanem a játékosok is belekóstolhatnak."

"Különböző korban vannak, más kultúrából jöttek, különböző időben a csapathoz. A szezon során nagyon sok dolgot véghez tudtunk vinni a szezon során a srácokkal, akiktől nagyon sok segítséget kaptam."

Forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Pisti200 véleménye:
2015-06-13 15:02
Basset ezt honnan veszed? Nem értem,hogy minek nekünk kapus? Ha valóban ennyit akar költeni,akkor nagy csatár vásárlás nem lesz,ha még vkp-t is akar. Megint csak foltozzuk a csapatot. Inkább venne 50 misiért egy csatárt és kész.
 
Profil
Üzenet
Lesdmeg véleménye:
2015-06-12 22:19
Az ilyen embereket nem értem... én elnéztem vna nálunk a Pop királyát. :D de akkor egy Higuan v Lacazette jöjjön a csatárposztra. Kondogbiat kétlem, h megtudnák a Monacotól venni, annyit még a milanoi maffia se tud összeuzsorázni. :D
 
Profil
Üzenet
Janner véleménye:
2015-06-12 22:19
úgy tűnik nem akar már bl-ben játszani minek is az
 
Profil
Üzenet
Janner véleménye:
2015-06-12 22:15
igen és állítólag kondogbiat is akarják
 
Profil
Üzenet
Lesdmeg véleménye:
2015-06-12 22:15
Jacko Martinez a Milanba megy? Ez vmi vicc?????
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2015-06-12 21:31
bassethound de itt nem a tavalyi évről van szó , hanem az elmúlt 7 ről . Rogersz meg nem egy buta fickó de az öreg nyomába se érhet . A tavalyi Pool-ról még annyit,hogy voltak tavaly jó teljesítmények de Suarez nélkül sehol se lettek volna mikor volt nekünk utoljára olyan játékosunk aki 33 bajnokin 32 gól és 21 asisstot jegyzet . A semmiből is képes volt gólt lőni és másokat helyzetbe hozni. Ezelőtt még Henry is megemeli a kalapját. A tavalyi Pool még gyengébb volt az ideinél bőven Suarezt leszámítva . Szóval tartom a tavalyi 2 helyet Suarez hozta a Poolnak és nem azért mert annyira jó csapat volt .

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (49 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 75
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design