Marseille-Arsenal - Előzetes
2013-09-18 18:58 | Írta: GoldHand | Kategória: Elemzések

Az Arsenal csapata is megkezdi szereplését  szerda este a  labdarúgó Bajnokok Ligája 2013-2014-es kiírásában.  Az ágyúsok az „F” jelű kvartettben szerepelnek a tavalyi döntős Dortmunddal, a nyáron komoly erősítésen keresztülment Napolival, és a tavalyi  francia második helyezet, Marseille gárdájával.

Arséne Wenger csapata idén pótselejtezőre kényszerült, és ahoz, hogy a főtáblára juthasson a gárda, a török Fenerbahce csapatát kellett legyőzni. Az ágyúsoknak nem okozott komolyabb gondot, hiszen Törökországban 0-2-re, míg hazai környezetben 3-0-ra gyűrték le a török bajnok együttest.

A londoni alakulat jó formában várja a franciaországi vendégszereplést, hisz legutóbbi kilenc idegenbeli mérkőzésüket megnyerték, legyőzték többek között a Bayern München, és a Fenerbahce csapatát is. A csapat legutóbb még a Premier League első fordulójában szenvedett vereséget az Aston Villa gárdájától, azóta négy meccsből, négy győzelem áll a hátuk mögött. Legutóbb 1-3-ra verték a Sunderland gárdáját.

A két csapat két évvel ezelőtt már összefutott a csoportkörben, akkor az ágyúsok hazai pályán 0-0-át játszottak, míg idegenben Aaron Ramsey góljával 0-1-re győzni tudtak.

Arséne Wenger továbbra sem számíthat Tomas Vermaelen játékára, míg Chamberlain ,Cazolra,Arteta,Podolski továbbra is sérüléséből lábadozik. Visszatért a csapatba Per Mertesacker, és a hétvégén még betegséggel küszködő Mesut Özil is nagy valószínűséggel készülhet első Arsenalos BL találkozójára. Olivier Giroud is elutazott a csapattal, játéka azonban még kérdéses.

Érdekesség, hogy a Arsenal legutóbbi 10 francia klub ellen játszott mérkőzéséből  egyet sem veszített el, hat győzelem, négy döntetlen a mérleg. Az 533 nap után ismét Bajnokok Ligája mérkőzést játszó Marseille gárdája eddig mindössze 14 gólt szerezett angol csapatok ellen, míg egy mérkőzésen, egynél több gólt soha nem tudott szerezni.

BAJNOKOK LIGÁJA

F-CSOPORT, 1. FORDULÓ

MARSEILLE (francia)–ARSENAL (angol)

Marseille, Stade Vélodrome. Vezeti: Benquerenca (portugál). Időpont: 20.45

 

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

MARSEILLE: Mandanda – Fanni, N'Koulou, Lucas Mendes, Morel – Romao, Wanga – Thauvin, Valbuena, Payet – Gignac. Vezetőedző: Élie Baup

ARSENAL: Szczesny – Sagna, Mertesacker, Koscielny, Gibbs – Flamini, Wilshere – Walcott, Özil, Ramsey – Giroud. Menedzser: Arsene Wenger



HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2013-09-18 20:40
gyertek át eggyel balra:D van már Center is
 
Profil
Üzenet
arsenal125 véleménye:
2013-09-18 20:39
le kell tölteni a sopcast progarmot, ingyenes (google-be beírod, fölteszed), aztán ha rákattintassz a linkre feldobja, hogy ezzel nyissa-e meg
 
Profil
Üzenet
arsenal125 véleménye:
2013-09-18 20:38
nemes71 én mindig itt nézem a linkeket: [link]
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2013-09-18 20:37
maradok a coolsportnál:D
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2013-09-18 20:36
kell hozzá ez elvileg: [link]
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2013-09-18 20:36
ok kigugliztam miért nem megy nekem....

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (22 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 13
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design