Kezdődik a „show”...Ma délután egymásnak feszül a két ősi Londoni rivális a Tottenham,és az Arsenal, méghozzá AVB csapatának pályaválasztásával.
Fontos mérkőzés elé néz Arséne Wenger csapata, hiszen abban a tudatban léphetnek pályára, hogy ha nyernek, akkor egy pontra csökken a hátrányuk a negyedik helyen álló Tottenham, és két pontra a harmadik helyet ellfoglaló Chelseavel szemben.
Wenger csapata igen jó formát mutat a 2013-s esztendőben a bajnokságot illetően, hiszen a januári West Ham (5-1) legyőzése óta, még nem talált legyőzőre, emellett öt mérkőzésen, négy győzelmet, és egy döntetlent (L’Pool 1-1) könyvelhettek el. Legutóbb az Aston Villa csapatát verték meg 2-1-ra hazai pályán. Annál inkább „keserítheti” az ágyúsok életét, hogy meglepő 1-0-s vereséget szenvedtek hazai pályán a Blackburn ellen, így az FA kupa győzelemről is lemondhat (ismét) Arséne Wenger csapata, emellett, igen kis esély van arra, hogy idén ott lehetnek a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között, hiszen már hazai pályán olyan hátrányba kerültek a Bayernnel szemben(1-3), amit eddig a kupa történelmében talán ha két csapat képes volt megfordítani. Így tehát maradt a Premier League, és a tisztes helytállás, azaz, minden áron megszerezni a BL indulást jelentő negyedik, vagy akár a harmadik helyet, amelyért a mai mérkőzés esetleges megnyerésével, óriási lépést tehetne Wenger csapata.
Érdekesség, hogy az Arsenal az elmúlt két Tottenham elleni mérkőzését egyaránt 5-2-re meg tudta nyerni(hazai pályán), míg összességében legutóbbi hat mérkőzésük mérlege:3 Arsenal győzelem, 2 Tottenham győzelem, és egy még 2011-ben éppen idegenben játszott döntetlen(3-3).
Arésne Wenger biztosan nem számíthat francia hátvédjére, Bacary Sagnara, emellett kihagynia kényszerül szintén védő poszton Kieran Gibbset is. Kérdéses még a vádlisérülését jegelő Abou Diaby játéka is. Ennek ellenére Wenger akár egy igen erős kezdő csapatot is küldhet a pályára, ami a következőkép nézhet ki a (whoscored.com) információ szerint: A kapuban Szczesny, előtte a :Jenkinson-Mertesacker,Vermaelen,Nacho védő négyes, míg a középpályán: Wilshere,Arteta,Cazolra hármas, és a támadó szekcióban:Walcott,Giroud,Podolski trió „bombázhatja Loris kapuját.
Igen fontos téttel bír a Tottenham számára is a ma 17:00-kor kezdődő Londoni derbi, hiszen, ha győz Villa-Boas csapata, akkor megnyugtató, hét pontos előnyre tesz szert az Arsenallal szemben, emellett két ponttal megelőzi a Chelseat, és feljön a harmadik helyre a tabellán.
Az ágyúsokhoz hasonlóan a Tottenham sem kapott még ki a bajnokságban a 2013-s naptári évben. Két döntetlen mellett, három győzelmet könyvelhet el a Európa Ligában az a legjobb nyolc közzé jutásért az Interrel meccsellő Londoni alakulat. AVB csapata a Leeds ellen búcsúzott az FA kupából, de mind mondtam ott van az EL legjobb 16 csapata között, és a bajnokságban is jól szerepel a Gareth Bale fémjelezte alakulat. Ha már Bale, akkor meg kell említeni, hogy Arséne Wenger remélem „videózott” a Walesi középpályásból, hiszen igen jó formát mutat az elmúlt mérkőzéseken, emellett csapata elmúlt négy mérkőzésén, hatszor volt eredményes, és a gólpasszairól még nem is beszéltünk… A Tottenham az elmúlt fordulóban hátrányból fordítva(Bale két góljával többek között) 2-3-ra nyertek idegenben a WHU ellen
Az ágyúsokkal ellentétben AVB „fájhat a feje” hiszen több komolyabb hiányzója is van. Többek között biztosan nem számolhat Kaboul, és a brazil Sandro játékával, míg Defoe láb, addig Huddlestune térdsérülés miatt lesz kénytelen kihagyni a találkozót. Dempsey játéka azonban még kérdéses. A portugál mester így a következő kezdő 11-t küldheti pályára: Loris – Assou-Ekotto,Dawson,Vertonghen,Walker – Dembélé,Parker – Holtby-Bale,Lennon – Adebayor
Fontos mérkőzés lesz tehát ez mindkét csapat számára, kérdés, a Tottenham ki tudja-e használni a hazai pálya előnyét, vagy az Arsenal az előző két mérkőzéséhez hasonlóan, igaz idegenben, de le tudja-e(nagy arányban) győzni az ősi riválisát. A találkozó játékvezetője Mark Clattenburg lesz. A találkozót a Digisport 1 16:40 perctől élőben közvetíti.