A Dinamo Kijev otthonában kezdi...
2008-09-17 19:23 | Írta: H-Fabregas | Kategória: Mérkőzések
Szerda este a G-csoport küzdelmei is elkezdődnek a Bajnokok Ligája 2008-09-es kiírásában. A végső győzelemre is esélyes Arsenal a Dinamo Kijev otthonába látogat, míg a 2004-es győztes FC Porto a Fenerbahce együttesét fogadja. Egyik meccs sem előre lefutott, izgalmas derbikre van kilátás.


Az Arsenal az elmúlt három meccsén 11 gólt lőtt, ráadásul egyetlen egyet sem kapott. Impozáns mérleg, de a Bajnokok Ligája csoportkörében nulláról indulnak az „ágyúsok”.

Persze a kvartettből való továbblépés alapvető cél Londonban, ehhez azonban a Dinamo Kijev elleni idegenbeli meccsen kell először pontot, illetve pontokat gyűjteni.

Az ukrán csapattal azonban nem árt vigyázni, pláne ha hazai környezetben lép pályára a Dinamo. Jurij Szemin együttese ugyanis a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében 8–2-es összesítéssel búcsúztatta az orosz Szpartak Moszkva együttesét.

„Ha biztosan tudnám, hogy hogyan kell megverni az Arsenalt, akkor igazi mágus lennék. De azt tudom, hogy ha a saját játékunkra tudunk koncentrálni, és képességeinknek megfelelően futballozunk, jó esélyünk lesz” – nyilatkozta Szemin az orosz klub hivatalos honlapján.

Az ukrán csapatban Badr El Kaddouri eltiltás miatt, az Arsenalban Samir Nasri és Mikael Silvestre sérülés miatt nem lehet ott a pályán.

A csoport másik meccsén a Porto az MTK-t (is) búcsúztató Fenerbahce együttesét fogadja.

A portugál csapat hat éve sorozatban tagja a legrangosabb európai kupasorozat csoportküzdelmeinek, a 2003–04-es szezonban ráadásul a végső győzelmet is megszerezte. Most természetesen az elsődleges cél a kvartettből való továbbjutás, ehhez azonban nem ártana hazai pályán megverni a törököket.

A Porto szakvezetője, Jesualdo Ferreira azonban tart az ellenféltől. A mester elmondása szerint a törökök sokat invesztáltak csapatukba a nyáron, és ennek meg is lett az eredménye.

„Sokkal komolyabb fegyvereik vannak mint nekünk. Elég csak arra gondolni, hogy náluk játszik az előző spanyol bajnokság gólkirálya” – mondta Ferreira, aki természetesen Daniel Güizára gondolt.

A G-csoport mérkőzései – a játéknap többi találkozójához hasonlóan – 20 óra 45 perckor kezdődnek.

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

Dinamo Kijev–Arsenal

Kijev, Dinamo-stadion 20.45
Játékvezető: Luis Medina Cantalejo – Jesús Calvo Guadamuro, Luis Alberto Gutierrez Perez (spanyolok)
Dinamo Kijev: Sovkovszkij – Ninkovics, Asatiani, Sablic, Neszmacsnij – Vukojevic, Yussuf, Mihalik, Alijev – Milevszkij, I. Bangoura Vezetőedző: Jurij Szemin
Arsenal: Almunia – Sagna, K. Touré, Gallas, Clichy – Eboué, Fabregas, Denílson, Walcott – Van Persie, Adebayor. Menedzser: Arsene Wenger

Forrás: NSO.hu

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Fecek véleménye:
2008-09-17 22:32
EEEEEEZZZZZZZAAAAZZZZZZZZZZZZZzz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
 
Profil
Üzenet
Arsenal 7 véleménye:
2008-09-17 22:32
Szép volt fiúk ez az Gallas !! Go Gunners ! nah mégeyget
 
Profil
Üzenet
MrWenger(JNSK) véleménye:
2008-09-17 22:26
Basszus most 2 gólt még minimum lőni kell!
 
Profil
Üzenet
Walcott véleménye:
2008-09-17 22:19
Legalább az X-kellene.
 
Profil
Üzenet
Arsenal 7 véleménye:
2008-09-17 22:18
Most kéne egy Hleb :S
 
Profil
Üzenet
Fecek véleménye:
2008-09-17 22:14
én remélem azért, hogy hozzuk a megszokottat és vesztett állásból fordítunk azt uccsó 15-20 precben

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (73 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 10
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design