Már több angol, és spanyol sajtó is tudni vélte, hogy a Barcelona 31 éves spanyol támadója, David Villa télen biztosan nem hagyja el a katalán klubot. Az elmúlt hetekben azonban újabb pletykák röppentek fel, miszerint a spanyol gólvágó maga kérte, hogy csatlakozhasson a Londoni klubhoz, emellett az Arsenalnál is mindent megtesznek az elkövetkezendő három napban, hogy megszerezhessék a spanyol csatárt. A dologhoz hozzá tartozik, hogy Wenger és csapata Villa mellett, a West Ham United támadójáért, Diameért is harcol a következő 72 órában.

A megbízható http://wearethenorthbank.com információ szerint, az Arsenak két igazolást intéz, vagy legalábbis próbál véglegesíteni, mielőtt pénteken lezárul az átigazolási időszak. Az Arsenal illetékesei még ma is Barcelonaban jártak, hogy tárgyaljanak a katalán klub vezetőivel. Villa ha másért nem, már csak a kevés játéklehetőség miatt is szeretné elhagyni a klubot, hiszen eddig mindössze 11-szer lépett pályára a szezonban. Misem bizonyítja jobban Villa megszerzésének érdekét, mintsem, hogy az Arsenal akár 110 ezer font heti fizetést is hajlandó lenni kifizetni a támadónak.
Három nap van hátra az átigazolási szezonban, jelen pillanatban még semmit sem lehet tudni, de Wengeréken biztosan nem fog múlni egyik, vagy másik játékos szerződtetése.
Hogy ki a másik célpont ? – nem más, mint a West Ham United középpályása, Mohamed Diame.
Villa mellett ő az a másik játékos, akiért az Arsenal „ hajlandó” lenne pénz fizetni a januári átigazolási szezonban.

Ugyan visszatért a középpályára Abou Diaby, de ismerve a francia játékost, finoman szólva sem életbiztosítás az ő hosszú távú játéka a csapatban, ismerve sérülékeny formáját. A francia mellett ott van a cseh karmester Rosicky, aki nemrég tért vissza sérüléséből, de ő sem lesz már fiatalabb, emellett az a Ramsey, akire jelen pillanatban nem sok Arsenal szurkoló bízná rá a csapat középpályát. Mint ismeretes Arteta sérülését szenvedett a csapat egyik tréningjén, egyes hírek szerint 3 hét pihenő vár a spanyol játékosra, így érhető, ha Wenger szeretné mindenképpen megerősíteni a középpályát.
Diame megszerzése valamivel „könnyebbnek” tűnik, hiszen az ő szerződésében van egy 3,5 millió fontos kivásárlási ár.
Kérdés, hogy Wenger mindkét játékost szeretné, esetleg csak Villa, vagy Diame megszerzése a cél, egy biztos, hogy a klub már csak velük tárgyal az elkövetkezendő három napban. Az hogy a spanyol, vagy a francia fog érkezni, ma még talán a „jó öreg” Arséne se tudja.