GGM 04: Wenger az Arsenal managere lett
2008-08-30 21:42 | Írta: Bergi | Kategória: GGM50
Amikor Arséne Wenger 1996 szeptemberében megérkezett a Highburybe, az Arsenal szurkolóinak fogalmuk sem volt róla, hogy ki ő. Ma már nem cserélnék le őt senkire.

Az angol futballban valóban ismeretlen Wengernek többet kellett bizonyítania, amikor 11 évvel ezelőtt Japánból Észak-Londonba költözött. De ha valakik kételkedtek benne, a francia hamar meggyőzte őket.

Ahogy azt játékosai hamarosan megtapasztalhatták, Wenger egy egészen más típusú menedzser volt. A hagyományos teadélutánok és egyéb szeszélyek nem az ő műfaja volt. Ehelyett inkább megváltoztatta a csapat szokásait, az edzésmódszerektől kezdve a táplálkozásig. Wenger a pályán kívül is hatékony volt; jelentős szerepet játszott az új edzőközpont felépítésében és az Emirates Stadion-projekt megvalósításában.

A pályán elért eredmények is őt igazolták. Wenger első teljes szezonjában duplázott, és egy évvel később majdnem megismételte ugyanezt a teljesítményt. Néhány fájdalmas döntőbeli vereség következett, de Wenger 2002-ben újra duplázott, az Old Traffordon megszerezve a bajnoki címet.

2003-ban egy újabb FA-kupa siker következett, majd valószínüleg Wenger legnagyszerűbb sikere, a veretlenül megnyert bajnoki cím és ráadásként 49 veretlenül lejátszott mérkőzés, ami liga-rekord. Következett 2005-ben még egy FA-kupa siker, a francia tehát folytatta a trófeák begyűjtését.

Azonban Wenger személye mindig többet jelentett az eredményeknél és a trófeáknál. Viszonylag ismeretlen játékosokból világklasszisokat faragott - így például említhetnénk Vieira, Petit, Anelka, Ljungberg vagy Fabregas nevét. És örökké emlékezetes marad, ahogy Thierry Henryt tehetséges szélsőből szupersztárrá, világklasszis csatárrá változtatta.

De Wenger legnagyobb érdeme az a stílus, amellyel sikereket ért el. Sok csapat nyert trófeákat, de keveset menedzseltek olyan tudatosan, mint Arséne Arsenalját. 1996 szeptemberében a kérdés így szólt: "Arséne ki?". Manapság Wengert már Herbert Chapmannel együtt az Arsenal legkiválóbb menedzsereként tartják számon.

-   -   -
         
-   -   -

[GGM 50 CIKKEK] / IRTA: Peti

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2008-08-31 10:12
de durván néz ki az első képen wengi...ő a legjkobbb
 
Profil
Üzenet
Arsenal-boy véleménye:
2008-08-30 22:42
lol az első képen azzal a szemüveggel tisztára hasonlít Bill Gates-re xDDD
 
Profil
Üzenet
pásztr véleménye:
2008-08-30 22:16
:D:D:D:Dkira vagy wenga!!!
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2008-08-30 22:01
jó lett
 
Profil
Üzenet
Persie véleménye:
2008-08-30 21:55
looool,az első kép rohadt nagy:D:D:D

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (17 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 18
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design