|
|
|
|
|
|
2011-05-31 14:24 | Írta: arsenal1995 | Kategória: GGM50
|
|
14 év kapitányként, 669 pályára lépés, 10 rangos kupa, köztük bajnoki címek három évtizedből. Nem meglepetés, hogy „Mr. Arsenal”-t az Arsenal legnagyobb játékosai között emlegetik.
Tony Adams csak egy klubban játszott – ami manapság nagy ritkaságnak számít és egy biztos pontot képezett az Arsenal védelmében. Ő volt a hátsó négyes vezetője, kölcsönös volt a megértés Steve Boulddal és a szélsőkkel, Lee Dixonnal és Nigel Winterburnnel. Nehéz nála elkötelezettebbet, merészebbet és inspirálóbbat találni az Arsenal történelmében.
George Graham csak a maga kolosszusának hívta, Arséne Wenger meg a „védelem professzorának”. Mindkettejüknek igaza volt. Technikailag Adams nagyszerű hátvéd volt – jó belépései, a játék olvasása és a fejelései nagyon nehéz ellenféllé tették. Ehhez párosult a harcossága, mentális és fizikai rugalmassága és vezetőképessége. Ezek alapján láthatjuk, hogy miért is volt ő akkora hős a Highburyben.
Ezekből is látszik, hogy miért volt különleges pillanat, amikor 1980-ban diákként leigazolta az Arsenal. Három évvel később a Sunderland ellen debütált, 4 héttel a 17. születésnapja után. Nem sikerült jól a bemutatkozása, ugyanis 2-1-re kikaptak hazai pályán, de hamarosan megvetette a lábát a legmagasabb szinten.
Az 1987-es Littlewoods Kupa megnyerése után nyolc hónappal, 21 éves korában a klub legfiatalabb kapitánya lett. Ez az a pozíció volt, amit visszavonulásáig megtartott, de eleinte sok kritikát kapott. Daily Mirror például szamárfülekkel ábrázolta Adamset, miután a Manchester Unitednek nem csak gólt, de öngólt is szerzett, ezzel kialakítva az 1-1-es végeredményt. Ezzel sokáig az ellenfelek szurkolói is gúnyolták.
Adams válasza egyszerű volt – ő érmekkel próbált válaszolni. Két hónappal az Old Traffordon elszenvedett élménye után az Anfielden bajnoki címre vezette csapatát. Két évvel később újra bajnokok lettek, majd 1993-ban egy hazai kupa-dupla következett. Adams gúnyolása folytatódott – 1990-ben börtönbe került, ami tovább szította a tüzet - de mindig úgy tűnt, hogy Adams nevetett utoljára.
48 gólt szerzett Arsenalos pályafutása során, köztük sok létfontosságút is. A fejes, amivel 1993-ban a Wembleyben megverték a Tottenhamet, sokáig emlékezetes marad, vagy az egy évvel később a KEK-ben a Torino ellen szerzett gólja. David Seamennel a háta mögött és Steve Boulddal az oldalán az Arsenal nagyszerű időket élt. Ezt a Parma is tapasztalhatta, amikor 1994-ben egy védekezésben mesteri munka után Adams emelhette fel a klub első európai kupáját.
1996-tól az angol válogatott kapitánya is ő lett, de aztán ezt az évet beárnyékolták az alkoholizmusáról szóló hírek. Ez fordulópontot jelentett a pályán és az életében is. Végleg letette a poharat és újra fejlődött. Wenger érkezése éppen jókor jött. A francia diétái és felkészítése távol tartották Adamset káros szenvedélyétől, míg a mester futballtanácsadásának köszönhetően Adams még jobban kifejezhette magát a pályán.
Míg Graham egy közvetlenebb játékot részesített előnyben, Wenger egy sokkal terjeszkedőbb futballra bátorította Adamset. Ekkor virágzott, hátul egyensúlyt teremtett, támadásokat indított és amikor tehette felfutott ő is. Ez leginkább az 1997-1998-as szezon utolsó fordulójában mutatkozott meg, amikor Bould felívelte a labdát és Adams a felső sarokba vágta, amivel megszerezte az újabb bajnoki címet. Adams ünneplése a klub gazdag történelmének egyik legszebb pillanata marad. Az FA Kupát is megszerezték, ezzel beteljesítve a Duplát.
30 éves korábban sérülések hátráltatták, de számos Arsenal-legendához hasonlóan ebben a korban is ért még el sikereket. 2002-ben újra duplázott a csapattal, melyet egy stílusos győzelemmel az Old Traffordon biztosítottak be. Vajon Adams is befért volna ebbe a nagyszerű csapatba? Talán nem, de így megkoronázhatta az elmúlt 6 évét, melyek nagy része alkoholizmusának leküzdésével, majd továbbfejlődésével telt.
Az, hogy a legjobb 3 között végzett, teljesen megérdemelt, mert ha valaki az Arsenal kapitányára gondol, akkor Tony Adams jut az eszébe.
forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
alpigunner.ro
véleménye: |
2011-05-31 17:19 |
|
|
|
jo komm arsenalfun:)):)):)):)):))
|
|
|
|
|
|
|
|
|
arsenalfun
véleménye: |
2011-05-31 15:38 |
|
|
|
úgylátszik Wenger jó hatással volt rá most Ő jöhetne vissza hogy jó hatással legyen Wengerre
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mogyi-Und Henry
véleménye: |
2011-05-31 15:32 |
|
|
|
Én egy fiatal Arenal szurkoló vagyok de azt még én is tudom hogy ő a védelem csodája volt!
Mikor az Arsenal TV-ben mutatják a meccsit akkor ámulva nézem azt hogy a csatárok tehetetlenek!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
satyi
véleménye: |
2011-05-31 15:05 |
|
|
|
wilshere19 ezek olyan emberek akik már elmentek a klubtol itjátszoak nincsenek rajta de később rvp meg cesc biztosan rajta lesz
|
|
|
|
|
|
|
|
|
wilshere19
véleménye: |
2011-05-31 14:48 |
|
|
|
azért volt mert megrugdosott egy sp*s szurkolót:D:D:D:D:D:D:DD
|
|
|
|
|
|
|
|
|
wilshere19
véleménye: |
2011-05-31 14:47 |
|
|
|
egy kis segitséget skacok
volt már fabregas???
mert én nem emlékszem rá
az első két hely meg bérelt
bergkamp henry...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
|
|
|
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
|
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0 |
0' - 15' |
0 |
0 |
15' - 30' |
0 |
0 |
30' - 45' |
0 |
0 |
45' - 60' |
0 |
0 |
60' - 75' |
0 |
0 |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|