Nehéz jelzőket találni Brady tehetségének körülírásához.

Chippynek megvolt mindene, ami egy középpályásnak kell – jó labdakezelés, látás a pályán, egyensúlyérzék, erő, lövőerő és ráadásul át is tudott hatolni az ellenfél védelmén. Az olyan nagy játékosoknál, mint ő mindig jó helyen van a labda, és mindig jól továbbítják a játékszert. A pályán nagyszerű összhangban volt a lába és az esze.

Minden tiszteletünk Cesc Fabregasé, de mint egy letűnt kor Arsenal rajongói, mind tanúsítjuk, hogy a fiatal spanyolnak még nagyon sokat kell bizonyítania, hogy túlszárnyalja Bradyt. Az ír játékos volt korosztályának legokosabb játékosa, talán olyan, mint Diego Maradona az 1986-os Világbajnokságon, aki egy középszerű csapatot tett átütővé.

Brady képességei már 1970-es ideigazolásakor nyilvánvalóak voltak. 1973-ban, a17. születésnapján lett profi játékos és Bertie Mee nem sajnálta az időt a Highbury tehetséges fiataljára.  1973 októberében Jeff Bockley helyett jött be a padról a Birmingham City ellen.

Karrierjének elején sokat tanulhatott középpályás társától, a világbajnok Alan Balltól. Ball távozása után Bradyvel karöltve elkerülte az Arsenal a kiesést és Brady vette át a középpálya irányítását, de nem is akárhogy.

Brady új magasságokba repítette Terry Neil és Don Howe csapatát. Ahogy Malcolm MacDonald és Frank Stapleton sorra használták ki a Brady által kialakított helyzeteket, az 1970-es évek közepén az Arsenal is kezdett kilábalni a hullámvölgyből, és 1978 és 1980 között háromszor is eljutottak az FA Kupa-döntőig.

Ezek közül talán a másodikon mutatta egyik legjobb Arsenalos teljesítményét. Az ír játékos darabokra tépte a Manchester Unitedet a Wembley-ben, miután az első félidőben előkészítette Brian Talbot és Frank Stapleton gólját. Aztán a United két kései gólal egyenlített, de Brady egy utolsó gyilkos rohamot indított az ellenfél térfelén. Passza után a balszélső, Graham Rix felrohant és beadott, majd Alan Sunderland befejezte a támadást. A többi már csak történelem.

Brady ereje teljében volt abban a szezonban – emlékszünk arra az erős csavarására a Tottenham elleni 5-0 alkalmával? és begyűjtötte a PFA Év Járékosa címet, így az Arsenal sikeres évek elé nézhetett. De aztán Brady robbantotta a bombáját – az 1979-1980-as szezon végén eligazolt a Juventushoz.

Ironikus, hogy az ír játékos utolsó Arsenalos szezonjának tetőpontja egy összesítésben aratott győzelem volt az Öreg Hölgy ellen a KEK-ben. Brady nem volt valami kirobbanó formában, a Valencia elleni döntőben a tizenegyes párbaj során kihagyta a büntetőt. Az Arsenal szurkolói pedig gyászolhatták távozó talizmánjukat.

Brady gyorsan felnőtt az új feladathoz és két Serie A-t nyerte a Juventus-szal. Amíg ő lenyűgözte Olaszországot, addig az Arsenal szenvedett. Mindezek után hogyan lehetett volna pótolni azt az embert, aki ezt a csapatot mozgatta? Terry Neil nem találta meg a választ, ezért a csapat nem nyert trófeát egészen 1987-ig.

Napjainkban természetesen Brady újra az Arsenalnál dolgozik, a fiatal játékosokkal foglalkozik, feladata az új tehetségek felkutatása és kinevelése. Egy fiatal tehetségnek nem is lehetne jobb mentora, mint maga „Chippy”.

forrás: Arsenal.com