GGP9: Charlie George
2011-05-25 13:39 | Írta: arsenal1995 | Kategória: GGM50
Jócskán az 1971-es FA Kupa döntő hosszabbításában 1-1-es állásnál, Charlie George 20 méterről eleresztett egy villámgyors lövést, amit Ray Clemence sem tudott hárítani, és ezzel az Arsenal megnyerte története első Dupláját. A gólt követő ünneplés – a földre esett és karjait az ég felé nyújtotta - a klub történetének egyik legnagyszerűbb képe volt.

Charlie-t nagyon szívélyesen üdvözölték a Highburyben és már gyermekkorában is a lelátókról nézte az Arsenal mérkőzéseit. Mint minden lakó, akinek terasza volt a klubnál, George is imádott a társainak szurkolni. George kis növésű és hanyag volt, de minden védelmen át tudott hatolni.

Az 1969-1970-es szezon nyitányán az Everton ellen debütált és két mérkőzésre rá megszerezte első gólját is a West Bromwich Albion ellen. Azonban fegyelmezetlensége miatt 3 hónapot a tartalék csapatnál kellett töltenie. Tavasszal visszakerült a felnőtt csapatba és közel volt legjobb formájához. A 19 éves játékos segített megnyerni az Ágyúsoknak a Vásárvárosok Kupáját.

George egy addig elképzelhetetlen fesztelenséget hozott Bertie Mee trófeaéhes csapatába és első szezonja végére berobbant a csapatba. Ettől fogva nem az volt a kérdés, hogy jó játékos lesz-e, hanem, hogy mennyire jó.

Aztán egy nagy probléma adódott.  A szezon első fordulójában a gólt szerzett a Goodison Parkban és összeszedett egy szívfájdító sérülést. Eltört a bokája, így az új évig nem játszhatott.

Amikor visszatért a csapatba, Ray Kennedyvel találta magát szemben. Varázslatos képességei és félelmetes kreativitása miatt ő lett az új támadó középpályás. Innentől egy új dimenziót adott Mee csapatának. Az 1971-es FA Kupa döntőjében ő jelentette a különbséget az Arsenal és a Liverpool között.

George hőstettei az FA Kupában megalapozták volna, hogy még nagyszerűbb játékossá váljon, de sorozatos sérülések hátráltatták, így csak ritkán tudta megmutatni képességeit. 1975-ben elhagyta a Duplát nyert csapatot és a Derby Countyhoz igazolt.

forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (6 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 21
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design