GGP13: Kanu
2011-05-21 12:23 | Írta: arsenal1995 | Kategória: GGM50
Az Olimpia-győztes Kanu 1999-ben érkezett a Highburybe és már akkor is rengeteg elismeréssel és trófeával rendelkezett. Az Észak-Londonban eltöltött 5 éve alatt ezekhez még hozzátett két bajnoki címet és két FA Kupát.

Azért nem volt minden papsajt a nigériainak.

1996-ban, miután olimpiai sikerre vezette válogatottját, alávetette magát egy orvosi vizsgálatnak az Inter Milannál – a BL-győztes Ajaxtól igazolt az olasz óriáshoz – és az eredmény szívszorító volt. Kiderült, hogy egy komoly szívrendellenességben szenved, ezért még 1996. novemberében egy szívműtéten esett át.

Nem engedve, hogy a viszontagságok magával ragadják, Kanu minden tapasztalatát és Afrikában növekvő népszerűségét felhasználva megalapította a Kanu Szívalapítványt, egy szervezetet, mely túlnyomórészt Afrikában élő fiatalokon segít.

Munkája jó példa arra, hogy mennyire megérintették az emberek. Kanu ugyanilyen jó volt a pályán.

Nicolas Anelka távozásakor érkezett a klubhoz, de Arsenalos karrierje elején nem sikerült elnyernie a szurkolók tetszését. Hamarosan azonban Kanu képességei és fehér mosolya beköltözött a Highbury szurkolóinak szívébe.

Kanu tudott befejező csatárt és a csatárok mögötti éket is játszani. Megvolt a képessége, hogy egy pillanat alatt bolondot csináljon a védőkből és hihetetlen labdakezelésének köszönhetően a legszűkebb helyekre is becselezte magát. Gyakran nagyszerű gólokat is szerzett.

Ki ne emlékezne a sarkazásos góljára a Middlesbrough elleni 6-1-es diadal során, vagy arra az észak-londoni derbin szerzett góljára, melyet Luke Young feje fölött emelt át, hogy aztán Ian Walker kapujába lője a játékszert.

Azonban Kanu legemlékezetesebb momentuma az utolsó 17 percben szerzett mesterhármasa a Samford Bridge-en 1999-ben. Miután már kétszer egyenlített az Arsenalnak a Chelsea ellen, kiharcolta a győzelmet a Premier League történetének egyik legnagyszerűbb góljával. A bal alapvonalnál szerzett labdát, majd egy jócskán a kapujából kimerészkedő kapussal találta szemben magát, melyet két hátvéd övezett, ráadásul a szög is nagyon éles volt. Ed de Goeyon simán túlcselezte magát, majd becsavarta a labdát a hosszú felsőbe.

A 3 pont az Arsenalé lett, Kanu pedig helyet kapott az Arsenal történelmében.

forrás: Arsenal.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (6 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 10
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design