Ray Parlour hűséges, megbízható, kitartó és sokkal jobb játékos volt, mint amilyennek elismerték.
Azonnal felismerhető volt szőke fürtjeiről, Marc Overmars el is nevezte „Romford Pelé”-nek. 1992. januárjában robbant be az Arsenal kezdőjébe. Átesett a tűzkeresztségen, ugyanis miatta fújtak be egy 11-est a Liverpool elleni 2-0-s vereség alkalmával. A tinédzser 7 hónappal visszatért ugyanerre a pályára és megfordította az eredményt.
George Graham minden bizonnyal hitt a fiatal Parlour tehetségében, aki jól bele is illett a közzéppályába, elől pedig Ian Wright és Paul Merson vitték véghez a csodás támadásokat.
Parlour több volt egy igáslónál Wenger irányítása alatt. Néhányan azt gondolták, hogy a francia 1996-os érkezése karrierje végét jelenti, de ettől felbátorodva új dimenziót hozott a csapat játékába.
Soha sem vesztette el labdaszerzési képességei és győzni akarása, amelyek segítségével egyensúlyban tartotta az Arsenal középpályáját és gyorsan elnyerte a Highbury híveinek szívét. Kétségkívül sokat jelentett neki, hogy olyanokkal edzhetett és játszhatott együtt mint Patrick Vieira és Dennis Bergkamp.
A holland zseni volt Wenger először duplázó csapatának sztárja, de Parlour kapta a mérkőzés embere címet, amikor 1998-ban a bajnoki cím megszerzése után megverték a Newcastlet az FA Kupa döntőjében. 4 évvel később a Chelsea ellen ő szerezte az egyik nagyszerű gólt 25 méterről Cardiffban.
Parlour soha nem volt gól-gyáros – Wenger érkezése előtt nem is nagyon szerzett gólt – de vitathatatlan, hogy nagyon jó szeme volt a játékhoz. Ki ne emlékezne a Werder Bremen elleni mesterhármasára, még egy hálószaggatóra a Newcastle ellen, és egy hazai pályás Bajnokok Ligája találat a Valencia ellen.
2002-ben megszerzett Duplája után térdsérüléssel bajlódott, ezért Freddie Ljungberg helyettesítette. Fontos tagja maradt a csapatnak, és a Southampton elleni FA Kupa-döntőn lesérült Patrick Vieira helyére becserélték, majd ő volt a csapatkapitány azon az emlékezetes San Siro-beli 5-1-es diadal során az Inter Milan ellen.
Parlour 2004-ben, a veretlen szezon után hagyta el a Highbury stadiont. Sosem volt szupersztár, de Ray marad a legjobban alábecsült játékos az Arsenal történelmében.