Ha csak a klubnál eltöltött idejét nézzük, indokolt a helye az Arsenal elitjei között. Ezzel a szurkolók is egyetértenek és ezért a 21. legjobb játékosnak választották.

Dixon Észak-londoni karrierje elképesztően hosszú ideig, 15 évig tartott. Ezalatt 619 mérkőzésen szerepelt a klub színeiben, amellyel a 4. az örökranglistán. 2002-ben vonult vissza. Dixon szilárd tagja volt a csapatnak.

Vitathatatlanul az egyik legnehezebb poszton játszott jobbhátvédként, ahol nemcsak a védekezési feladatokat látta el, hanem a támadásokat is nagyszerűen segítette. Éberségének köszönhetően, karakánabb csapattársaival ellentétben – név szerint Thomas és Jensen, a védőnek megvolt az a képessége, hogy általa nem preferált posztokon is megállja a helyét, ha a labdaszerzésről volt szó.

Előretöréseivel és pontos beadásaival – a Burnleynél szélső volt - segítette az Arsenal támadásait. Ha az ellenfél tisztázása nála kötött ki, nagyszerűen hozta újra helyzetbe csapattársait.

Dixon másik érdemeit még nem említettük, a gólokat. Arsenalos karrierje során 28 gólt szerzett, melyek között számos távoli lövés és értékesített büntető szerepelt. Dixon gólérzékenysége nem talál ellenfelet a klub védőinek történelmében.

Támadójátéka Arséne Wenger 1996-os érkezése után is folytatódott. Az Arsenal kettese szélső hátvédként támogatta a Wenger által megálmodott támadófutballt. Ennek megfelelően az 1998-as duplázáskor kulcsszerepet játszott, majd ismét válogatott lett. Dixon végül 22-szer szerepelt a válogatottban.

Az új évezred közeledtével nem lehetett titkolni, hogy Dixon karrierje a végéhez közeledik. Azonban a rá jellemző elszántsággal visszaküzdötte magát a kezdőbe Oleg Luzhny és Lauren ellen, azonban egy térdsérülés veszélybe sodorta karrierjét. Dixon még ebből is felépült, és a sérültek által hagyott űrt sikeresen betöltötte, hogy ezzel is hozzásegítse a csapatot egy számára utolsó bajnoki címhez.

Ideális befejezése volt ez hosszú Arsenalos pályafutásának.

forrás: Arsenal.com