|
|
|
|
|
|
2011-05-12 19:57 | Írta: arsenal1995 | Kategória: GGM50
|
|
Öröm volt látni, hogy két játékos ilyen jól összejátszik a pályán, mint Emmanuel Petit és Patrick Vieira tették. Az 1998-as duplázásban nyújtott teljesítményéért a szurkolók a klub 22. legjobb játékosává választották.
Arséne Wenger még a Monaconál ismerte fel a fiatal játékos tehetségét. Akkoriban a francia játékos védőként szolgált, majd Wenger az Arsenalnál új szerepkört adott neki. Arsenalos karrierjének elején néhányan kételkedtek benne, hogy jó lesz középpályásnak. Azoknak, akik hittek benne igazuk lett.
A ballábas Petit hátsó pozíciójából egyaránt segítette a támadásokat és a szűrést a középpályán. Fő feladata a védelem megnyitása volt halálpontos passzaival.
Petit játékának alapja eszében és erejében rejlett. Védőkorában alakult ki benne pontos helyezkedése, majd a második hullámban felfutó csapattársak fedezése. Szerelései dörzsöltek voltak, verhetetlen volt a levegőben és mindig harcolt, ha nála volt a labda, ha nem.
Amikor első szezonjában a lófarkas Petit bajnokságot nyert, karrierje csúcsán volt. Az Arsenal az ő segítségével lett sikeres, és megnyerte a Április Hónap Játékosa címet. Aztán a bajnoki és az FA Kupa-győzelem következett.
A befolyása átlépte a klubszintet is, ugyanis az 1998-as Világbajnokságon kulcsszerepet játszott a francia válogatottban. A rangos torna döntőjében két gólpasszt adott és egy gólt lőtt.
Az Arsenal szurkolói csodálták a 17-es mezt viselő játékost, aki 28 évesen ereje teljében volt. A még fiatal Vieirával az oldalán a Highbury jövője jól festett, azonban Petit elhagyta a klubot. 2000-ben Barcelonában nézett új kihívás után, majd visszatért Londonba, de ezúttal a Chelsea csapatába.
forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fabre
véleménye: |
2011-05-14 11:16 |
|
|
|
remekul jatszott itt
|
|
|
|
|
|
|
|
|
walcotteboue
véleménye: |
2011-05-13 19:08 |
|
|
|
meg emlekszem a fifa 2003ban hogy jatszott a chelseanel
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fecni18
véleménye: |
2011-05-12 22:15 |
|
|
|
Erő, intelligencia, elegancia - röviden így lehetne jellemezni a játékát! Nagy játékos volt, kár, hogy korán csapatot váltott. Song méltó örököse a 17-esnek :)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ericsson-
véleménye: |
2011-05-12 21:07 |
|
|
|
15.Sol Campbell
16.David Rocastle
17.Pat Rice
18.Cliff Bastin
19.Ray Parlour
20.Martin Keown
21.Lee Dixon
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ericsson-
véleménye: |
2011-05-12 21:07 |
|
|
|
1.Thierry Henry
2.Dennis Bergkamp
3.Tony Adams
4.Ian Wright
5.Patrick Vieira
6.Robert Pirés
7.David Seaman
8.Liam Brady
9.Charlie George
10.Pat Jennings
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Laczy
véleménye: |
2011-05-12 20:46 |
|
|
|
@JET99:Igen, ő az 1. , Dennis mester a 2. ha jól emlékszem
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
 |
 |
 |
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
 |
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0  |
0' - 15' |
0 |
0  |
15' - 30' |
0 |
0  |
30' - 45' |
0 |
0  |
45' - 60' |
0 |
0  |
60' - 75' |
0 |
0  |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|