Az 1980-as évek közepén az Arsenal szurkolóinak egy kis felvidulásra volt szüksége. Charlie Nicholas leigazolása visszahozta a mosolyt az arcokra.

A skót válogatott 1983. júniusában érkezett a Highburybe nagy felhajtás közepette. Nicholas az érkezését megelőző szezonban 50 gólt szerzett a Celticben és az Év Játékosa és az Év Fiatal Játékosa címet is elnyerte. A 21 éves játékostól mindenki azt várta, hogy megtöri az Arsemal 4 éves trófeanélküliségét.

Liam Brady 1980-as távozása lesújtotta a szurkolókat, de Nicholas érkezése újra egyesítette őket. Személyisége és művészi játéka miatt hamarosan a North Bank kedvence lett. Sokat segített ebben, hogy a Manchester United és a Liverpool ajánlatát visszautasította.

Nicholas nem tudta meghozni a trófeákat, amire a szurkolók annyira vágytak, de gondoskodott a szórakoztatásukról.

A második mérkőzésén két gólt szerzett a Wolverhampton ellen, de utána a Boxing Day-ig nem tudott betalálni. Szerencsére egy Tottenham elleni duplával meg tudta szakítani ezt a rossz sorozatát. Ha néhány szurkoló megingott volna a támogatásában, ezután már mögötte álltak.

Nicholas elképesztő képességeivel meg tudta bűvölni az ellenfeleket, de a következetesség hiányzott belőle, ezért korlátozódott a hatása a csapatnál. Ez a góljaiban is meglátszott. Az első három szezonjában alig jutott el 10 gólig a Highburyben és pozíciója sem segítette a gólszerzésben.

1986. nyarán George Graham lett a csapat menedzsere és sokan úgy gondolták, hogy vége Nicholas karrierjének. 1988-as távozása előtt tudott még újat mutatni – a Wembleyben szerzett duplájával verték meg a Liverpoolt és nyolc év után megszerezte a csapat az első trófeáját.

Nicholas összeszedte magát erre a Littlewoods Kupadöntőre 1987. áprilisában, amikor Ian Rush gólját egyenlítette, majd egy lepattanó lövéssel meglepve Bruce Grobbelaar kapust, megszerezte a vezetést a londoniaknak. Charlie ezzel bevéste magát a történelemkönyvbe.

forrás: Arsenal.com