Premier League 25. forduló
2023-02-24 22:49 | Írta: Sipoczky | Kategória: Mérkőzések
Szombaton a Leicester vendégeként lép pályára az Arsenal, akik 2 pont előnnyel vezeti az angol bajnokságot. A hazaiak a kiesés ellen menekülnek, míg az ágyúsok szeretnék megtartani az előnyüket a M.City-vel szemben, igaz még mindig egy mérkőzéssel kevesebbett játszottak az londoniak. Az elmúlt 5 egymás elleni mérkőzés mérlege: 4 Arsenal és egy Leicester siker.

Jó hír, hogy a napokban Martinelli szerződés hosszabbítása után Saka-val is sikerült megegyezni, igaz ez a megállapodás egyenlőre szóbeli. Saka fizetése jelentősen megemelkedhet, 200k font/hét körül lehet, de ezt majd csak a hivatalos aláírás után tudjuk meg pontosan. A következő hetekben Ramsdale és Saliba szerződés hosszabbításán dolgoznak a felek, remélhetőleg itt is pozitív végkimenetellel. Xhaka szerződés hosszabbítása jelenleg nincs napirenden.

Pénteken sorsoltak az EL-ben is, ahol a portugál Sporting CP lesz az ágyúsok ellenfele. A mérkőzek időpontjai lejjebb olvashatóak.

A jelenlegi sérültek:
- Elneny: ebben a szezonban már nem léphet pályára, de a szerződését meghosszabbították egy évvel.
- Partey: keveset edzett, de kerettag lehet szombaton, a pénteki edzés után hoztak döntést Arteta-ék az orvosi stábbal.
- Jesus: folyamatosan terhelik a műtött térdét és egyenlőre nagyon jól reagál a szervezete, viszont meglepetés lenne, ha már most kerettagként látnánk.

Hamarosan visszatérhet minden játékos a meccskeretbe, ami nagyon fontos lesz, mivel egyre sűrűbb lesz a menetred:
02.25. Leicecter / A
03.01. Everton / H (7. forduló pótlása)
03.04. Bournemouth / H
03.09. Sporting CP / A
03.12. Fulham / A
03.16. Sporting CP / H
03.19. Crystal Palace / H

Kezdő:
Ramsdale - White, Saliba, Gabriel, Zinchenko - Odegaard, Jorginho, Xhaka - Saka, Martinelli, Trossard

Csere: Turner, Tomiyasu, Holding, Kiwior, Tierney, Vieira, Partey, Smith Rowe, Nketiah

Kezdés | 16:00
Tv | Spíler 1
Játékvezető | Pawson C.
Helyszín | King Power Stadium (Leicester)


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Sipoczky véleménye:
2023-02-28 20:39
Igen, a VAR iszonyatosan nincs jól használnva. Lassan elgondolkodtató, hogy kell vagy sem. Az MU-ból jövőre bajnok csapatot fognak csinálni. Nem csak T.Hag érdemével - akivel egyébként semmi bajom, Arteta kinevezése előtt itt is szívesen láttam volna - , hanem a háttéri segítséggel. Fergusson ( Fergi Time) idejében a hosszabbításos gólok ideje újra eljön, annyi különbséggel, hogy Fergusson addigra letett már valamit az asztalra. (bár a stílusát kifejezetten nem kedveltem sosem). A Fulham/ CPalace ellen már Jesus is valószinű visszatér a pályára, akiben hatalmas energiák lehetnek az elmúlt hónapok végett, tőle nagyon sokat várok. COYG
 
Profil
Üzenet
Elithe véleménye:
2023-02-28 09:59
A február tehát az előzetes várakozásaim fordítottját hozta. A két hazai meccsünkön pontokat hullajtottunk, a nehezebb idegenbeliket viszont behúztuk (kellett ehhez az is hogy a Leszter konkrétan nem focizott elől). A City ellen bíztam, hogy az FA kupában mutatott formájuk alapján levadászhatjuk őket, de ettől még egy háromesélyes sztorinak tartottam, ahol nüanszok dönthetnek. Ez most nem a mi javunkra jött ki. Az előny olvadt, viszont a hó végére továbbra is mi állunk élen, ami szép teljesítmény. Március a legvállahatóbb hónapunk, de úgy fogalmaznék, hogy itt nyerhető meccseink vannak. A héten az Everton-Bournemouth páros kötelező lenne, miközben a City a szarkákkal meccsel, míg a Ten Hag féle horda az Anfildre megy (utóbbiból kezd a tököm ki lenni, hogy az egekbe szopkojda mindenki, mert a Barca B-t ki tudták ejteni, a Ligakupát meg a döntőig komolyabb ellenfél nélkül hozták le, míg a bajnokságban egy két bírói bravurral megtámogatott rangadón kívül a kiscsapatok egy-két gólos elverésével operálnak). A játékunk megvan, ami fontos lesz a héten, hogy a fiúk lába ne remegjen meg. Rémelem most, ellentétben az eddig megszokotaktól, fejben rendet tesznek és élnek a lehetőséggel, nem rágörcsölnek. Az Everton továbbra is nagyon nehéz lesz (főleg a bírói asziszt mellett), de ki kell izzadni (ha a meccs elején be tudnánk találni, mint a szezon kezdetén, szerintem nagyot lendíthet a csapaton). A Bournemouth a liga egyetlen kiscsapata akik nem favágok, ezért ellenük nekünk lejt a pálya, de nagyon észen kell lenni, mert kontrázni ők is fognak. Azután a Sporting elleni Európa Ligában rotálni kellene egy kicsit (a 3 T-nket bevetni, mint Turner, Tireny és Tomiyasu), hogy a két nehezebb, Fulham (I) és Palace (O) elleni meccsünket frissen tudjuk hozni. Továbbra is tartom, hogy a januárig jó alapot tettünk le, március végére viszont úgy kell állnunk, hogy a brutális tavaszi (április-május) hadjáratnak minél jobb pozícióból és mentális állapotból kezdjünk neki! Go Gunners.
 
Profil
Üzenet
Elithe véleménye:
2023-02-28 09:49
A VAR és az angol játékvezetői kar az országos balhéjuk ellenére is továbbra is szélegyenesen már-már direktbe ellenünk fúj. Nincs semmi új a nap alatt mindig ezt tették, ehhez a VAR csak segédeszköz, mint gát. Mint régen most is. A csirkék és a United mindent megkap, tőlünk azt vesznek el amit nem szégyelnek. Saka 11-ese is egyértelmű volt, de ahogy megszokhattuk még ki se hívták videózni a bírót. A februárt ettől függetlenül sajnos felemásan zártuk. Lampard menesztése és Dyche kinevezése számunkra a legrosszabbkor jött, az orkok királya el is intézett minket. A Brentfrod elleni hazai bírói balhé ellenére sajnos rosszul is játszottunk, ettől függetlenül fontos két ponttól fosztottak meg bennünket. A Cityt az első félidőben lefociztuk, de sajnos a gyermeteg hibák és a City keretének és varriációs lehetőségeinek mélysége miatt a 2-ik félidőre ők kerekedtek felül. Az Aston Villa ellen nézve úgy voltam, hogy ennyi szerencsétlenség tudományosan is lehetetlen ami minket ér, a másidok félidőre meg is jött a szerencse faktorunk. A Leszter ellen sima meccs lehetett volna, de a bírók azt fújtak el nekünk amit nem szégyeltek (a kétes szituációk mellett én a favágásokért elmaradó lapokat is számon kérném. lehet a harmadik gólunk les volt de érdekesen egy vonalazást nem mutattak vissza). Ettől függetlenül fontos 3 pontot szereztünk, miközben a City szerencsére a Nottingham elleni meccset elnagyképűzte, aminek meglett a böjtje.
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2023-02-27 10:25
Szombaton varozva elvették a gólunkat egy teljesen mindennapos kézfogónál, előtte lesgóllal segítették meg a Villat, még korábban tiziket nem kaptunk meg a Castle ellen. Velünk szemben így működik a var. Vasárnap a Spurs vs. Chelsea meccsen a tömegverekedésnél a bíró itt a piros - hol a pirost játszott, amikor Ziesh képen vágta a kecskeszakállút; a varos dolgozók kussoltak. Mint ahogy akkor is kussba maradtak, amikor a csirkék második gólja előtt Dier lelkes csődörként hágta a kékek 19-esét, úgy fejelt Kane elé. Abszolúte szabálytalan megmozdulás és így gól volt. Valami nem nagyon stimmel az angol játékvezetésben.
 
Profil
Üzenet
nttt véleménye:
2023-02-25 15:09
Marad chat [link]
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2023-02-25 13:54
Nem kis terhelés, de bírni kell. Egy egészséges Partey, no és persze Jesus nagyon kéne hozzá. Az nagyon jó hír, hogy Sakaval is megegyeztünk, -- évekig húzóemberünk lehet. Az Evertont a földdel egyenlővé kell tenni, elegem van már belőle, hogy velünk szórakoznak. Artetát arra a meccsre szabadságolni kell, és előtte napokon meg kell tőle vonni a szót.. :) Ma csak a győzelem elfogadható.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (6 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 24
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design