Premier League 15. forduló
2022-11-06 11:17 | Írta: Sipoczky | Kategória: Mérkőzések

Chelsea - Arsenal | 13:00

A kékek kilenc hazai bajnoki meccsükön veretlenek maradtak annak ellenére, hogy Thomas Tuchelt Graham Potterre cserélték.
A meccsen Pierre-Emerick Aubameyang ellen is először találkozunk majd, mióta januárban elhagyta Észak-Londont. Az Arsenal célja, hogy veretlenségi sorozatukat hét meccsre bővítsék, és megfelelően ünnepeljék Mikel Arteta 150. Ágyús-meccsét.

Potter játéka arról híres, hogy mérközés közben is képes alkalmazkodni az adott csapat elleni statégiához, van, hogy félidőnként más felállásban küldi ki a játékosait, de ez a legutóbbi mérkőzen a Brighton ellen pont ellenkezőleg hatott rájuk.
Arteta számára majdnem az egész keret rendelkezésre áll, míg Potterneka védelemmel lesz némi gondja, mert onnan több kulcsjátékosa is hiányzik.

Sérültek:
Arsenal:
Tomiyasu: A hétközi EL fordulóban 15 percnyi játék alatt (úgy néz ki a szokásos) izomproblémák érték, ma biztosan nem lesz bevethető
Smith-Rowe: a VB után lesz elérhető
Turner: Megkezdte a gyengített edzéseket, még nem bevethető

Chelsea:
Chilwell, Kante, James, Chukwuemeka, Fofana, Kepa - mind sérüléssel bajlódik
Kovacic: megkezdte az edzéseket, bevethető lehet ma

Kezdő:
Ramsdale - White, Saliba, Gabriel, Zinchenko - Partey, Xhaka - Saka, Odegaard, Martinelli - Jesus

Csere: Turner, Holding, Cedric, Tierney, Lokonga, Elneny, Vieira, Nelson, Nketiah

Tv | Match4 , (Spíler1 ?)
Kezdés | 13:00
Játékvezető | Oliver M.
Helyszín | Stamford Bridge (London)


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Sipoczky véleménye:
2022-11-07 19:59
Elith, így van, annyi, hogy a Wolves ellen inkabb most jatszunk, mert még nem Lopetegui edzi őket, csak a VB alatt ül le a padra, es lesz 4 hete gatyaba raznia őket. Vb-ra utazik Jesus es Martinelli is, remelem mindketten egeszsegesen ternek vissza. Boxing dayen szinte biztos Nketiah kezd elől, remélem nem esik ki a csapat a ritmusbol. Lesz pár nap piheno az otthon maradt jatrkosoknak aztan edzotabor, Lyon/Milan ellen edzomerkozes valahol az arabok nal, aztan meg egy az Emiratesben. Kivancsi vagyok kik utaznak meg, dr elvileg ök: Ramsdale, Saliba, Tomiyasu, Xhaka, Partey, Jesus, Martinelli, Saka, (White? Turner?) Majdnem az egesz kezdonk...
 
Profil
Üzenet
Elithe véleménye:
2022-11-07 15:22
Ahogy tegnap írtam a cseten ez a Chelsea, egy Burnleyhez volt hasonló. A csapat az első félidőben szerintem nem játszott jól, az is igaz, hogy a Dinamo (vagy most már hogy hívjuk?) ott tördelte a játékot ahol tudta, favágással együtt. Oliver most se hazudtolta meg magát, mert a Kukureja, Abua és Azpi hármasnak idő előtt el kellett volna hagynia a pályát. A második félidőre feljavultunk, de a gólon kívül sajnos a helyzetkihasználás megint rossz volt. Amit jó volt látni, hogy jelenleg egy Chelsea ellenünk teletojt gatyával és gusztustalan futballal tudott előállni, a játékosok arcán pedig látszott, hogy most ki az esélyes csapat. A gól után felpörögtek, de valahogy a hosszabításban sem éreztem rajtuk, hogy ebbe a meccsbe ők vissza tudnának jönni. Jesus gólt megint nem tudott szerezni, de az első félidei "fejesét" nem varrnám a nyakába, azt így tudta elérni, vagy indult volna előbbről, de akkor les. Ettől függetlenül a mezőnyben és a támadásban is jól játszott, fizikuma is megvan, a gól hiányzik neki. Thomas, Xhaka ma (is) jók voltak, a védelemben Saliba tanári, Gabriell is jól teljesített. Jó látni, hogy ezzel a három játékossal fizikum is van a csapatban akik mernek odalépni, lökni, kemények lenni és megenni reggelire az ellenfél favágóit (Kovecsevics hisztijére adott Xhaka rekció pl.). Zicsenkó még nem volt az igazi, neki kell még meccs, hogy bírja és lendületbe jöjjön. Martinelli is a végére elfáradt, Öde nem sokat mutatta magát, de benne is mindig van egy kulcspassz. Összességében elégedett vagyok és a szentek elleni (általam várt) pontvesztést most kiküszöböltük. Mivel teljes keretünk van a ligakupát B csapattal vinném, a Wolvsra pedig teljes erővel készülnék, hogy a VB előtt az élen maradjunk (bármennyire is utolsó előttiek a Wolves ellen itthon és idegenben is szenvedni szoktunk).
 
Profil
Üzenet
Sipoczky véleménye:
2022-11-06 15:14
2 - 0 a Villanak...12.perc xdxd
 
Profil
Üzenet
Sipoczky véleménye:
2022-11-06 15:06
Kivancsi vagyok Good ebening úr mit tudott mutatnk az elmult egy hetben az Aston-os fiuknak. Meglehet pontot fognak lopkodni az MU ellen.
 
Profil
Üzenet
Sipoczky véleménye:
2022-11-06 15:04
Csak a szokásos. Azpinak megint nem lett volna helye a pályán...mindig ez van es megussza egy sargaval. Cucurella kezere gondolsz a tizinel? Mert az szerintem nagyon hatareset volt, inkabb kint, mint bent. Viszont ami pozitiv, hogy Gabriel osszeszedte magat es hatul hozta amit Saliba. Jesus hiaba nem lott golt, baromi sokat tett hozza a csapathoz. Most lehrt pihenni a Brighton ellen a Carabao kupaban, aztan egy het mulva a Wolves ellen mehet a teljes csapat. GoGunners!
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2022-11-06 15:01
Visszatért Emery. De a feszültség kerülése miatt nem hozzánk, hanem a Villához.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (12 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 30
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design