Premier League 13. forduló
2022-10-23 12:11 | Írta: Sipoczky | Kategória: Mérkőzések

A 13. fordulóban a Soton otthonában lép pályára Arteta legénysége. Ebben a fordulóban a Chelsea, MU döntetlent, a M.City győzelmet,  a Liverpool vereséget szenvedett. A Spurs a Newcastle-t fogadja, akik egy győzelemmel a 4.helyre lépnek előre. A Top6-ért immár a Brigton szép lassan kiszáll, viszont a nagy hatos mellett a Newcastle, mint 7ik kihívó a surranó pályán megjelent.

A mai mérkőzés nagyon fontos, mert mint fentebb olvasható, nagyobb előnyben lehet a csapat a fordulót követően és nagyon jó lenne minimum 4 pont előnnyel a második előtt menni a VB szünetre, ami után újult erővel mehet neki a csapat a tavaszi szezonnak. Viszont még egy nagy feladat vár Artetara, mert bár a helyezése nem ezt mutatja, a Soton egy erős középcsapat, 8-12 helyen kellene lenniük, de nem igazán jönnek az ererdmények, főleg mióta Lavia a part onalon túpra kényszerült. Ezt a gödröt kell ma kihasználni az ágyúsoknak. Mint mindig, ma is fizikailag az egyik legmegterhelőbb mérkőzése vár a csapatra, hiszen a St.Marry Stadionban igazán kemény focit játszanak a csapatok.

Sérült/Kérdéses:

Soton: Maitland-Niles, Bella-Kotchap, Livramento, Walker-Peters / Lavia

Arsenal: SmithRowe, Elneny / Saka, Zinchenko

 

Kezdő:

Ramsdale - White, Saliba, Gabriel, Tomiyasu - Partey, Xhaka - Saka, Ødegaard(C), Martinelli - Jesus

Csere: Turner, Cedric, Holding, Tierney, Lokonga, Vieira, Nelson, Marquinhos, Nketiah

 

Tv | Match4

Kezdés | 15:00

Játékvezető | Jones R.

Helyszín | St. Marry Stadion (Southampton)

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (12 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 11
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design