Befejező résznek gondoltam essen szó kicsit az akadémián pallérozó fiataljainkról illetve a kölcsönben szereplő játékosokról is.
Akademisták:
Zak Swanson - jobb hátvéd
A vékony keret nyertese lett azzal, hogy többször is magával vitte Arteta. Igaz csak a padon kapott eddig lehetőséget, de nagyon rég került fel az akadémiáról hátvéd, ezért külön öröm, hogy most ketten is közel kerültek a tűzhőz. Elsősorban a védelem jobb szélén szerepel, de nem ijed meg ha éppen a bal oldalon vagy a védelem közepén kell szerepelnie.
Életkor: 21
Statisztika:
Összes mérkőzés: 12
Összes játékidő: 951 perc
Sárga/piros lapok: 2/0
Gól/gólpassz: 2/2
Mazeed Ogungbo - közép hátvéd
A másik "szerencsés" fiatal hátvédünk, aki keményen hajt, hogy a felnőttek között is megmutathassa magát. Középen mind a bal, mind a jobb oldali pozícióban helytáll, ha kell baloldali védőt is tud játszani.
Életkor: 19
Statisztika: (U23)
Összes mérkőzés: 25
Összes játékidő: 2184 perc
Sárga/piros lapok: 2/0
Gól/gólpassz: 0/1
Miguel Azeez - k.középpálya
Neki volt a legnagyobb esélye betörni ebben a szezonban a felnőttek közé. A szezont a Portsmouth csapatánál kezdte, de nem játszott annyit amit az Arsenal szeretett volna látni ennél a kölcsönnél, emiatt januárban visszarendelték. A következő 2 évben biztosan sokat hallunk róla, kérdés, hogy milyen színű mezben... Támadó és védekező poszton is tud játszani, de nála is kell a fizikális erősítés.
Életkor: 19
Statisztika:
Összes mérkőzés: 20 (U23, Portsmouth)
Összes játékidő: 1553 perc
Sárga/piros lapok: 5/0
Gól/gólpassz: 3/2
Marcelo Flores - középpálya
A mexikói középpályás előtt nagy út van még, de amennyiben így halad rajta, hamar a felnőttek között találja magát. A középpálya több pontján is bevethető, középen, bal és jobb szélen is megállja a helyét. Jövőre a fix U23 játéklehetőség lehet a cél, mert idén fele-fele arányban játszott az U18 és U23-as korosztályban.
Életkor: 18
Statisztika:
Összes mérkőzés: 22
Összes játékidő: 1690 perc
Sárga/piros lapok: 1/0
Gól/gólpassz: 11/3
Omari Giraud-Hutchinson - jobb szélső
Sokan Saka utódját látják benne, pedig alig van köztük pár év. Kölcsön kell őt adni, mert az U23-ban nem fog már annyit fejlődni és ha nem is Saka utódja, de hamar Saka tehermentesítője lehet. Fizikálisan talán ő áll a legközelebb az első csapathoz.
Életkor: 18
Statisztika: (U23)
Összes mérkőzés: 22
Összes játékidő: 1568 perc
Sárga/piros lapok: 2/0
Gól/gólpassz: 8/7
Salah M'Hand - támadó k.pálya
Eléggé "egy posztos" játékos egyenlőre. Míg Patino és Azezz visszább vonva is megállta a helyét az utánpótlásban, addig a holland tehetségünk szinte mindig a csatár mögött kapott lehetőséget. Én nem látom még benne azt az áttörési lehetőséget, mint ami Patino/Azezz duóban már fellelhető.
Életkor: 18
Statisztika: (U23)
Összes mérkőzés: 21
Összes játékidő: 1558 perc
Sárga/piros lapok: 1/1
Gól/gólpassz: 6/3
Charlei Patino - k.középpálya
A klubnál nagyon nagyra tartják Patino játékát, aki támadó középpályásként érzi magát a legjobban a pályán, de egyenlőre nem érett meg az első csapatra. Intelligenciája, meglátásai, passzai alapján szépen be lehetne építeni, főleg kisebb kupákban, de fizikailag nem tudja még felvenni a versenyt. Amennyiben ezt orvosolja, Ödegaard posztját elkezdheti ízlelgetni (ettől még nagyon távol van azért szerintem).
Életkor: 18
Statisztika:
Összes mérkőzés: 21
Összes játékidő: 1566 perc
Sárga/piros lapok: 5/0
Gól/gólpassz: 2/1
Mika Bierith - csatár
Az, hogy egy jó befektetés vagy egy kiváló gólgép lesz belőle, majd az idő fogja eldönteni. Mindenesetre bíztató a 17 kanadai pont a 26 fellépésén. Amennyiben sikerül meglépnie a következő szintet, úgy Ödegaard nem csak az Arsenal-nál szolgálhatja ki, hanem a válogatottban is.
Életkor: 19
Statisztika: (U23)
Összes mérkőzés: 26
Összes játékidő: 2225 perc
Sárga/piros lapok: 1/0
Gól/gólpassz: 12/5
Folarin Balogun - csatár
Teljes mértékben kinőtte az U23-as bajnokságot. A télen kölcsön is került a ChampionLeague-be, hogy egy kis tapasztalatot szerezzen. Nketiah távozása esetén megnyílhat előtte az út, de amíg Nketiah itt van, szinte biztosan kölcsönben fog szerepelni egy PL vagy ChL csapatnál.
Életkor: 20
Statisztika:
Összes mérkőzés: 38
Összes játékidő: 2330 perc
Sárga/piros lapok: 1/0
Gól/gólpassz: 18/6
Kölcsön játékosok:
Konsantinos Mavropanos - Stuttgart
Mivel a Stuttgart maradt a német első osztályban, automatikusan életbe lépett a kivásárlási ára, ami 2-3 M euro között lesz. Nagyon jól járnak vele a németek, sokat fejlődött, 15-22 M-ért tovább is értékesíthetik.
A 33 mérkőzésen 3 sárga, 0 piros lap elég figyelemre méltó.
Mivel tud Gabriel posztján is játszani én biztosan kiokoskodnék valamit, hogy Gabriel is tehermentesítve legyen, de innen nehéz Arteta/Edu duóval egyeztetni.
Statisztika:
Összes mérkőzés: 33
Összes játékidő: 2854 perc
Sárga/piros lapok: 3/0
Gól/gólpassz: 5/1
Matteo Guendouzi - Marseille
Fiatal kora ellenére egy igazi kis harcos/vezér a pályán. Sajnos Arteta hamar ajtót mutatott neki, ment is előbb a Hertha csapatába majd erre a szezonra a Marseille-hez. Itt teljesen kiteljesedett. A középpályánkon, főleg a keret mélyítése szempontjából, elfért volna. A kölcsön után a francia csapatnak opciós joga volt megvenni Guendo-t, akik éltek is ezzel, főleg annak tudatában, hogy idén nyártól nem is regisztrálhatnak új játékost.
Statisztika:
Összes mérkőzés: 56
Összes játékidő: 4660 perc
Sárga/piros lapok: 9/0
Gól/gólpassz: 5/14
Lucas Torreira - Fiorentina
A kis uruguay-i játékosunknak nem sok babér termett az angol bajnokságban. Hajtós, pörgős, kemény de be kell látni, ez a bajnokság nem neki való. Szintén opciós joggal engedtük kölcsön és a Fiorentina eddig úgy nézett ki él is ezzel, de a legújabb információk szerint a nyáron visszatér a csapathoz, kérője akad bőven.
Statisztika:
Összes mérkőzés: 34
Összes játékidő: 2544 perc
Sárga/piros lapok: 9/1
Gól/gólpassz: 5/1
Hector Bellerin - Real Betis
Bellerin egy évre került kölcsönbe Sevilla "zöld" felébe. Ezzel édesapja álmát váltotta valóra amúgy. Bellerinnek is jót tett a kölcsön és aki látta az utolsó hazai mérkőzését, miután sírva üldögélt a pályán, pedig már a lelátó is kiürült, nem arra lehet következtetni, hogy a Betis megtartaná. Sok hibával játszott, miután majd egy évet ki kellett hagynia sérülés miatt, de neki kellett volna maradnia és Cedric-et elengedni. Sajnos nem így lett, Tomiyasu-val rotációban meglehet nem lett volna sérülése egyiknek se.
Statisztika:
Összes mérkőzés: 32
Összes játékidő: 2562 perc
Sárga/piros lapok: 2/1
Gól/gólpassz: 0/5
Öngól: 1
William Saliba - Marseille
Az év fiatal játékosa lett! Hatalmas potenciál van benne, hogy a PL-ben is meghatározó játékossá váljon. Folyamatos rotációban meg lenne a helye, Arteta egyik legjobb döntése volt kölcsön adni. Ezzel nagyon sokan nem fognak egyet érteni, de amikor idekerült, nem tudott úgy teljesíteni ahogy szeretett volna ( honvágy, fiatalon idegen országba és az édesanyja elvesztése után). Úgy néz ki Arteta számol vele a következő szezonban.
Statisztika:
Összes mérkőzés: 52
Összes játékidő: 4675 perc
Sárga/piros lapok: 7/0
Gól/gólpassz: 0/0
Ainsley Maitland-Niles - Róma
A Rómához szerződött januárban, a több játéklehetőség érdekében. Meglátásom szerint ennyit itt is játszott volna és még csak nem is Mourinho keze alatt kellett volna ezt tennie. Nincs opció a megvételére a Rómának, így a nyáron eldől, hogy marad vagy eligazol. Bár a döntőben nem játszott, EKL kupa győztes :)
Statisztika:
Összes mérkőzés: 23 (11 PL, 12 Olaszo.)
Összes játékidő: 1124 perc
Sárga/piros lapok: 0/0
Gól/gólpassz: 0/1
Pablo Mari - Udinese
Pablo szintén a több játéklehetőség érdekében igazolt Olaszországba. Udinese-ben meg is vannak elégedve vele és mivel lejár a kölcsön most júniusban, megkezdődtek a tárgyalások a két csapat közt. Lehet játékos mozgások lesznek mindkettő csapatból ez hamarosan kiderül. Szerintem lábbal, fejjel kifejezzeten rendben volt, de az egyik leglassabb kh, akit itt láttam.
Statisztika:
Összes mérkőzés: 18 ( 3 PL, 15 Olaszo.)
Összes játékidő: 1617 perc
Sárga/piros lapok: 3/1
Gól/gólpassz: 2/0
Reiss Nelson - Feyenoord
Mivel Pepe előtte volt a rangsorban, nagyon kevés lehetőséghez jutott volna. Utólag bánkódhatunk, mert Pepe szintjét duplán hozta volna. Hollandiában szépen beépítették a csapatba, annak ellenére, hogy csak 1 éves kölcsönről szólnak a hírek. EKL kupa döntőt játszott.
Statisztika:
Összes mérkőzés: 32
Összes játékidő: 1500 perc
Sárga/piros lapok: 2/0
Gól/gólpassz: 4/8
Runar Alex Runarsson - Leuven
A belga élvonalban se tudta megvetni nagyon a lábát. Nem, hogy harmadik számú kapusnak, de a PL-ben se nagyon tudom elképzelni a jövőjét. Meglátásom, hogy ezen vagy a következő átigazolási időszakban szerződés bontással elengedjük. Nem kár érte.
Statisztika:
Összes mérkőzés: 20
Összes játékidő: 1755 perc
Kapott gólok: 32
Gól nélküli mérk.: 2
Sárga/piros lapok: 0/0
Gól/gólpassz: 0/0