Game Over!
2019-11-29 18:44 | Írta: Lordarsenal | Kategória: Mérkőzések

Bekövetkezett az, amire mondhatni hetek óta, sokan pedig hónapok óta vágytak. A csapat vezetősége, válságtanácskozást tartott a kialakult helyzet miatt. A végeredmény: közös megegyezéssel Unai Emery távozik a csapattól. Az utóbbi idő gyenge eredményei mellett, komoly probléma volt, a játék képe. Nem sikerült rendbe tenni a védelmet, és a támadó játék is akadozott, ha szépen szeretnénk kifejezni magunkat. Az ellenfelek helyezéstől függetlenül egyszerűen lejátszották a csapatunkat a pályán. Szinte 1-2 mérkőzés kivételével, mindig az ellenfél dominált, legtöbbszőr dupla annyiszor próbálkozott az aktuális ellenfél mint mi. A Frankfurt ellen hazai pályán elszenvedett 2-1es vereség felgyorsította az eseményeket. Korábban arról szóltak a híre, még a Leicester vereség után, hogy Emerynek az elkövetkező 4-5 mérkőzés áll rendelkezésére a hibák kijavítására. Sajnos a csapat teljesítménye tovább romlott, Sotoni 2-2, amit az utolsó pillanatba sikerült megmenteni, és a Frankfurti vereség lerövidítette a türelmi időt.

A vezetőség ideiglenesen Ljunberget nevezte ki Emery helyére. Ha lehet hinni a híreknek, akkor ez egy rövid távú megbízás. Jelenlegi befutónak Nuno Espirito Santo tűnik, de nincs elvetve Arteta neve sem. Kicsi az esélye annak, hogy Allegri és Carlo duóból kerüljön ki a következő vezér.

Addig is amíg tart a vadászat az új edzőre, nagyon szurkolunk neked Freddie! Ha valaki, akkor te igazán tudod mi az az Arsenal szív!

Sok sikert!

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2019-12-19 13:05
Incula ha így lesz akkor nagyobb esélyt látok akár egy győzelemre is . Mu elleni mérkőzésből indulok ki a többi találkozót nem láttam . Bár szerintem csak arról van szó esetükben ,hogy jókor jöttek nekik az ellenfelek . Lampardék már egy ideje hullámvölgyben vannak látva a gólokat a védelmük borzalmas volt. Rogersékkal is szerencséjük volt ha csak azt nézem ,hogy a Norwichal se bírtak otthon már . Jól megfogta ettől függetlenül persze az Evertont ,de hosszútávon nem tudom elképzelni , hogy eredményes tudott volna lenni . Carlóval kapcsolatban amit írtál már fel se akartam hozni , természetesen adom . Anno mikor kinevezték már hibának tartottam . Abba a közegbe szerintem várható volt ,hogy sokáig nem fogja húzni . Evertonnál mi lesz vele én se tudom , de izgalmasnak tűnik ez a párosítás. Nála szerintem az a fontos ,hogy a játékosok elfogadják ,mivel ő is nagyon közvetlen viszonyba szokott kerülni a játékosaival . Az Everton gárdája pedig elég egy alázatos társaság ehhez . Ami minket illet maradjunk annyiban Arteta egyenlőre egy nagy reménység és a lehetséges potenciál miatt érdemel egy lehetőséget . Azért ez nem lesz egy fáklyásmenet még akkor se ha beválik .
 
Profil
Üzenet
Penge19 véleménye:
2019-12-19 12:44
el halasztotta az Arsenal a mai sajtótájékoztatót,holnapra rakta át
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2019-12-19 12:06
Incula: Ferguson szerintem is szépen ráncbaszedte az Evertont, nem is értem miért nem hagyják a kispadon legalább egy darabig.
 
Profil
Üzenet
Incula véleménye:
2019-12-19 11:54
auba14 inkább x-eljenek, nem szeretném a csirkéket BL helyen látni. Habár Mou-ban bízom, hogy előbb utóbb tönkrevágja őket. Sajnos a nagyok tusakodását egyre lentebbről szemléljük.
 
Profil
Üzenet
Incula véleménye:
2019-12-19 11:50
auba14 reménykedjünk! De a kikapunk (és az elmúlt hónapok játéka alapján ez a valószínűbb) a BL helyezésnél sokkal közelebb lesz hozzánk a keső pozíció.
 
Profil
Üzenet
Incula véleménye:
2019-12-19 11:45
Roszko: Szombaton még Duncan Ferguson (nálunk meg Freddie Ljungberg) fog a kispadon ülni. Egyébként szerintem nagyon jól összekapta az Evertont Ferguson, győztek a Stanford Bridge-en, rengeteg sérülttel döntetlen a MU otthonában, és 0:2-ről egyenlítettek a kevesebb hiányzóval felálló Leicester ellen a Liga kupában. Csak abban reménykedem, hogy a sok sérült és a szerdai kupameccs (minden hadra fogható játszott az Evertonban) miatt frissebbek leszünk, de hát minket ilyenkor is leatletizál minden kis csapat mostanában. Ancelotti eddig mindig Top csapatoknál volt, általában hagyta a csapatait játszani (a másik véglet Guardiola, vagy Pintyő, akik sakkbábuként igazgatják a játékosokat), a Bayern-nél is ez a laisser fair, laisser passer munkastílus volt vele szemben a fő kifogás. Most PL szinten egy középcsapattal próbálkozhat. Majd meglátjuk mit tud velük kezdeni. Én jobban örülök Artétának, mert nálunk nem szabad hagyni, hogy a dolgok menjenek a maguk útján, bele kell csapni a lecsóba.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (551 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 17
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design