|
|
|
|
|
|
2019-11-29 18:44 | Írta: Lordarsenal | Kategória: Mérkőzések
|
|
Bekövetkezett az, amire mondhatni hetek óta, sokan pedig hónapok óta vágytak. A csapat vezetősége, válságtanácskozást tartott a kialakult helyzet miatt. A végeredmény: közös megegyezéssel Unai Emery távozik a csapattól. Az utóbbi idő gyenge eredményei mellett, komoly probléma volt, a játék képe. Nem sikerült rendbe tenni a védelmet, és a támadó játék is akadozott, ha szépen szeretnénk kifejezni magunkat. Az ellenfelek helyezéstől függetlenül egyszerűen lejátszották a csapatunkat a pályán. Szinte 1-2 mérkőzés kivételével, mindig az ellenfél dominált, legtöbbszőr dupla annyiszor próbálkozott az aktuális ellenfél mint mi. A Frankfurt ellen hazai pályán elszenvedett 2-1es vereség felgyorsította az eseményeket. Korábban arról szóltak a híre, még a Leicester vereség után, hogy Emerynek az elkövetkező 4-5 mérkőzés áll rendelkezésére a hibák kijavítására. Sajnos a csapat teljesítménye tovább romlott, Sotoni 2-2, amit az utolsó pillanatba sikerült megmenteni, és a Frankfurti vereség lerövidítette a türelmi időt.
A vezetőség ideiglenesen Ljunberget nevezte ki Emery helyére. Ha lehet hinni a híreknek, akkor ez egy rövid távú megbízás. Jelenlegi befutónak Nuno Espirito Santo tűnik, de nincs elvetve Arteta neve sem. Kicsi az esélye annak, hogy Allegri és Carlo duóból kerüljön ki a következő vezér.
Addig is amíg tart a vadászat az új edzőre, nagyon szurkolunk neked Freddie! Ha valaki, akkor te igazán tudod mi az az Arsenal szív!
Sok sikert!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
FCrokka
véleménye: |
2019-12-20 15:23 |
|
|
|
Arteta hivatalosan a Head coach, az arsenal részvényei az égbe szöktek, a spekulánsok is érzik, hogy a mai nappal valami elkezdődött!!!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Scared24
véleménye: |
2019-12-20 15:23 |
|
|
|
Érdekes lesz ez az Arteta-Arsenal páros. Szurkolok neki, nem is akarok károgni (nem úgy mint egyesek, haha). Az öltönyös képe nagyon menő. :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
FCrokka
véleménye: |
2019-12-20 13:56 |
|
|
|
Na kíváncsi vagyok télen kik jönnek mennek, már most lehet mindenféle pletykát hallani :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Penge19
véleménye: |
2019-12-20 13:26 |
|
|
|
Steve Round ot kérte fel tán Arteta aki Moyes al volt a Unitednél meg Evertonnál,
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Sipoczky
véleménye: |
2019-12-20 13:09 |
|
|
|
Saka balbekkben valo szerepeltetese olyan kenyszernegoldas, mint annak idejen Niles jobb hatvedben valo jatszatasa. Na Nilesnek ott lett elcseszve mindaz amit felepitett. Benne is sokkal tobb volt. Saka az egyik legmagyobb tehetsegunk, nagyon remelem nem basszak el a fejlodeset. Sztem Chambers lesz bal, Niles jobb oldalon.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
fifa11
véleménye: |
2019-12-20 11:54 |
|
|
|
És ott is van Kolasinac, januárban térhet vissza. Így legyen ötösöm a lottón. Elképesztően irritáló helyzet. Egyébként Kola is olyan sérülékeny, lehetne a személyében egy jó csere balbekkünk, de még annak sem felel meg, mert nem lehet rá sosem számítani. Most akkor ki lesz a balhátvédünk, Niles? Saka?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
 |
 |
 |
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
 |
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0  |
0' - 15' |
0 |
0  |
15' - 30' |
0 |
0  |
30' - 45' |
0 |
0  |
45' - 60' |
0 |
0  |
60' - 75' |
0 |
0  |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|