Hírmorzsák
2019-03-19 17:00 | Írta: Lordarsenal | Kategória: Pletykák

Bár a 18\19-es szezon javában tart, ennek ellenére nem múlik el nap, hogy újabbnál újabb átigazolási, vagy eligazolási hír ne kapjon szárnyra. Amíg játékosaink készülnek, a nemzeti csapatuk megmérettetéseire, addig van időnk kicsit a klubunknál zajló eseményekről elmélkedni.
A vezetőség folyamatosan dolgozik, a megfelelő sportigazgató szerződtetésén. Mint ismert télen távozott az Arenaltól napjaink egyik, ha nem a legjobb játékos megfigyelője Sven Mislintat. Ivan Gazidis milánói kinevezésével, Sven nem kaphatta meg a neki ígért pozíciót. Sanllehi más személyben gondolkodott.
A sportigazgatói állás fő várományosa Monchi volt, akit a római kirúgása után mindenki Arsenal színben látott. Nagy meglepetésre azonban visszatért Sevilla csapatához, ahol korábban már sikerrel töltötte be ezt a szerepkört.
Második vonalba a csapat egykori volt játékosa Marc Overmars tűnt fel, aki rögtön rövidre zárta a találgatásokat, és napokban hosszabbított jelenlegi csapatával (Ajax), akik az mostani BL kiírás meglepetéscsapata, miután búcsúztatták a Real Madridot.
Télen még félig pletyka szinten Edu neve is felmerült, de ő kijelentette, marad a brazil válogatott technikai igazgatója. Amennyiben nem sikerül senkit találni, nagy eséllyel Stewe Morrowot nevezhetik ki, aki most az Arsenal ifiakadémiáján dolgozik.


Távozók: Petr Cech az idény végén visszavonul. A klub nem tervez helyére új kapust igazolni. Emiliano Martinez lehet Leno cseréje.
Télen tudni lehetett, hogy Ramsey is elhagyja csapatunkat. Ő már előszerződést kötött a torinoi együttessel.
A sérülékeny Danny Welbeck szerződése lejár az idény végén. Klub nem tervezi meghosszabbítani. Nagy eséllyel nem látjuk őt többet Arsenal mezben.
Stephan Lichtsteiner, Carl Jenkinson, és Nacho Monreal, szerződése is a szezon végén jár le. Nincsenek információk, az esetleges hosszabbításokkal kapcsolatban. Nagyon úgy fest, közülük csak Monrealnak van esélye a csapattal maradni.
Kölcsönbe levő Ospina jelenlegi csapatához, a Napolihoz távozhat, míg Elnenyt Emery látványosan mellőzi, nem számít a játékára. Elképzelhető, hogy ő is átadó listára kerül, éppúgy mint a német Mustafi, akivel sem a szurkolók, sem a klub nincs megelégedve. Takuma Asanoról még pletyka szinten sem találni említést. Kicsi az esélye a játékos csapatba építésének. Legnagyobb kérdés a csapat német sztárjátékosának a sorsa. Özil a szezon során sokszor kimaradt még az utazó keretből is, taktikai okokra hivatkozva. Ez mellett gyakran betegeskedett. Lehetett hallani, hogy Emery nem állt volna útjába Özilnek ha télen távozás mellett dönt. Ez azonban jelenleg megfordulni látszik, hisz utóbbi mérkőzéseken rendre a kezdőben kapott helyet Mesut. Valószínűleg nyár folyamán vele kapcsolatban lehet majd a legellentmondásosabb híreket olvasni.


Lehetséges érkezők: Csapat szeretné megerősíteni a védelmet. Mustafi távozása esetén lehetséges befutó Djené Dakonam, a Getafe labdarúgója, akit hétvégén Emery élőben tekintett meg. Hector Bellerin társának, a Palace tehetsége wan-Bissakat jelölik meg angol lapok.40 millió fontos vételára elrettentő lehet, viszont erősen kacsa szagú, hogy a klub AMN és Nelson játékjogát is adná a fiatal védőért cserébe. Így csökkentve az összeget. Ugyancsak a védelembe érkezhet a Man. Utd 33 éves játékosa Antonio Valencia, aki nem hosszabbított a csapatával, így szinte biztosan ingyen távozik. Több kérő közül az Arsenal neve is felmerült, mint célállomás.
Télen nagy erőkkel dolgoztunk, egy vérbeli szélső leigazolásán, de a pénz hiánya végett nem jártunk sikerrel. Talán egy esetleges BL indulással lehetőség lesz egy megfelelő játékost szerződtetni. Pletyka szinten Gelson Martin neve vetődött fel.
Viszont sikerült kölcsön venni a spanyol Dennis Suarezt, aki nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatban. A kevés játékperc arra enged következtetni, hogy nem fogja aktiválni a csapat a szerződésbe foglalt 20 milliós megvásárlási opciót. PSG fiatal tehetségét, Nkunkut csak egy hajszál választotta el télen a csapattól. Őt nagy eséllyel nyáron megint megpróbálja Emery megszerezni. Thomas Tunchel a párizsiak kapitánya nagy valószínűséggel el is enged, egy megfelelő összeg esetén.


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2019-05-14 20:39
Na most kiderult volna mit tud Chamberlaine. Ramsey helyere beraktam volna. Ugy is ez volt az alma. Na mind1 lefott kave mar. Az a baj, h ilyen box to box jatekost aki alazattal vegig robotolja a 90perceket..és meg minosegi is.. Hat nem igen talalni szerintem. Isconak orulnek de Ozil helyére! Ramseyt nem pótolna.
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2019-05-14 20:08
arsenal1220: Honnan jött ez a Willockozás meg házon belüli pótlás? Láttam a "szomszédban" is, hogy írták, de én nem találkoztam ezzel a hírrel sehol. Remélem nem is igaz. Szerintem Ramsey helyére igazolni egy minőségi középpályást legalább annyira égető, mint egy szélső és belső védő szerződtetése. Apropó belső védő. Elvileg megyünk a Uniteddel Manolasért, akinek mindössze 36 millió eurós kivásárlási ára van. Én bírom a görögöt, bár érzésem szerint olykor kicsit túl van értékelve, illetve idén elég szar szezonja volt, de hát ennek a Romának idén az egész védekezése botrányos volt, főleg Di Francesco idején. Mindenesetre mivel pénzünk nem sok lesz, és a mi védelmünknek simán erősítést jelentene, mindenképpen reménykedem benne, hogy a radaron van.
 
Profil
Üzenet
bojan véleménye:
2019-05-14 19:12
Lehet kap a city egy kis büntit,mi meg megyünk a B.l.-be mindenképpen...
 
Profil
Üzenet
arsenal1220 véleménye:
2019-05-14 18:37
fifa11: Hát nem ugyanaz a játékstílus :D Állítólag Ramsey pótlását megoldják lehet Willock-kal....Istenem abban a gyerekben én semmit sem látok. Nkunku viszont nem lenne rossz a walesi helyett és nem is túl drága! Elneny helyére meg jó lenne Niles ott. Cedric se lenne rossz cserének...az a baj,hogy félek Bellerin egy ilyen sérülés után már nem lesz a régi. Egymásután kétszer ilyen komoly sérülés nem túl jó előjel a jövőre nézve. Lényeg,hogy először a védelmet rakjuk rendbe + egy jó szélső!
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2019-05-14 17:44
arsenal1220: Attól még, hogy Maitland-Niles a középpályán szerepelne, még nem lenne Ramsey pótolva. :D Létszámban igen, de minőségben és stílusban egyáltalán nem. Ramsey az egyik legjobbunk volt idén, Niles pedig egy univerzális kiegészítőember. Jobb bekket csak akkor hoznék, ha a többi hiányposzt (értsd: ahová a kezdőbe kell ember) már rendben van). Amúgy Cedricet nem fogja az Inter leigazolni, pedig valami 10enpármillós opciójuk van rá, na annyiért talán még nekünk is beleférne egy csere jobbhátvéd. lesliek: Jó is lenne, ha igaz lenne. Más. Miki elvileg biztosan kihagyja a döntőt. Hát kurva fasza, mit ne mondjak. Nevetséges, hogy 2019-ben ilyen megeshet.
 
Profil
Üzenet
arsenal1220 véleménye:
2019-05-14 17:06
Wan Bissaka-t is megprobalnam a nyaron. Így,hogy Ramsey elment inkabb a középpályán jaszatnam Maitland-Niles-t. A védelemben maximum szarnyvedokent allja meg a helyét,de ott se egy életbiztosítás. Wan Bissaka vedomunkaja szerintem kimagaslo, tamadasban nem az igazi de mellette elmenni sok nagynevű szelsonek gondot okozott iden.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (796 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 56
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design