|
|
Xhaka eltiltott, Monreal játékára van esély - Unai Emery |
|
|
|
|
2018-12-03 22:11 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk
|
|
A hétvégi Tottenham elleni 4-2-re megnyert mérkőzés után szerdán már ismét Premier League mérkőzést játszik Unai Emery csapata. Újabb rangadó következik az ágyúsok számára, hisz a Manchester United ellen játszanak idegenben. A találkozó előtt a spanyol szakember rövid tájékoztatást adott a csapat sérültjeiről.

„Granit Xhaka nem lesz ott szerdán az utazó keretben, hisz a Tottenham ellen megkapta az ötödik sárgalapját is, így egy meccses eltiltás vár a középpályásra.”
„Özil egy kisebb sérülés miatt kihagyta a hétvégi rangadót, de ma már újra a csapattal edzett, és minden bizonnyal ott lesz a Manchester United ellen a keretben.”
„Koscielny, és Monreal is folytatja az edzéseket, jól haladnak a felépüléssel. Megvizsgáljuk őket a mérkőzés előtt, és döntünk arról, hogy játszhatnak-e vagy sem.”
„A görög Mavropanos izomsérüléssel bajlódik, konkrét dátumot nem tudok mondani, hogy mikor térhet vissza.”
„Welbeck pedig lábadozik a bokatörés, illetve a műtét után.”
Az Arsenal szerda este kilenc órakkor a Manchester United otthonában lép pályára a Premier League következő fordulójában. A mérkőzést a Spíler Tv ÉLŐ-ben közvetíti.
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
szasza86
véleménye: |
2019-01-11 08:38 |
|
|
|
Hogy ne lenne beleszólása valamilyen szinten azt kétlem. Nyilván nem úgy mint wenger esetében zajlanak már az ilyen ügyek. Azt el tudom képzelni, hogy vagy az elején vagy amikor adott helyre megvannak az opciók őt is bevonják. Véleményét kikérik. De nem az övé az utolsó szó. De ez volt a PSG-nél is. Szóval nem újdonság neki. Denís, Carrasco, Banega, Portos középpályás (nem jut eszembe a neve) ők a legélénkebb pletyók. Szerintem télen igazolunk 1 embert tuti.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2019-01-11 02:35 |
|
|
|
Eddig megvagyok elegedve Emery munkajaval. Bar szerintem 2-3 evre jott hozzank, maximum. A masik pedig amit leszurtem, h Emery csupan egy edzo. Tehat o a csapat jatekaert felel. Milyen strategiaval allunk fel, ki teszi ki aznap a kezdo 11et..ilyesmik. Nem egy multifunkcionalis csavo mint Wenger. Wenger mindent az iranyitasa ala vont. En megmerem kockaztatni, h Emery-nek az atigazolasokba sincs sok beleszolasa. Errol a Ramsey ugyrol is ugy beszelt mintha beleszolasa se lenne, ugyanigy a januari transzfer marketerol. Mintha oda dobnak neki a jatekosokat, h itt van Emery fiam, ezekkel a sracokkal boldogulj. Uj jatekos? Felejtsd el.. Majd jovore, talan. Akkor is majd a stab nez valakit aki jo lesz, te maradj a keretnel. Csa.. Kb igy jon le
|
|
|
|
|
|
|
|
|
szasza86
véleménye: |
2019-01-10 21:44 |
|
|
|
Nézem a Dredd bírót, olvasom gezababa sorait...rámtörnek az érzelmek. Nehéz ez!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
gezababa
véleménye: |
2019-01-10 21:00 |
|
|
|
Roszko: 1, a vezetés: nagyon sokan Wenger alatt és miatt lettek Arsenal szurkolók, a kötődésük alapja a lojalitás, a folyamatosság, ami nagyban köszönhető Papának. Ez egy fajta romantika, a szurkolók többsége nem 2-3 éves edzokre, hanem újabb korszakokra vágynak. Mondhatnám, hogy ez természetes, ezért vagyunk itt. Viszont azt gondolom, hogy Emery nem az új korszak kiépítése miatt van itt, hanem elsősorban a Wenger era lezárása miatt, egy átmenet biztosítása miatt, és ha nagyon megvan a kémia, akkor masodsorban, esetleg új korszak építése miatt. A mostani keret, az átigazolások erre engednek következtetni. A csapat magja 1-2-3 éven belül kioregszik: Cech, Kos, Monreal, auba, Miki, Ozil és a flop licht. A csapat másik fele, mind fiatalok, zenit előtti játékosok: Bellerin, xhaka, iwo (khmm), kola, holding, amn. Átmenet egyedül papa és lacazette. Az átigazolások is ezt vonalat erősítik: Leno, göndör, Torreiera. Szoval 2-3 év múlva a fiatalok toppon, az öregek meg jó valószínűséggel sehol, remélhetőleg eladva lesznek. Ezért mondom, hogy itt az első az új csapat kialakítása, felépítése és csak utána jön az új korszak megkezdése, Emeryvel vagy nélkül. Szerintem ez a vezetés részéről mondható tudatosnak. Egy sztár vagy egy új csillag edzőt pedig érdemes a kiépített csapat mellé hozni. Amúgy Wengert abszolút nem buktatták meg, az utolsó két évében komoly összegeket kapott igazolásra. Megbuktatta ő saját magát a "tukorszarnyvedo" meg a CB=CDM probalkozasokkal, de leginkább a 343mal. 2, Emery: nem mondható klasszik stilusedzonek, de a csapatkohezio, a presszing, az állóképesség, a tamadofoci, a birtoklás, a 4231/433 mind hozzá tartozik. Nagyon könnyen elengeded, hogy nincs egyensúlyban a keret. Elég finom leírása a helyzetnek. Adott, hogy mit szeretne csinálni, de olyan kompromisszumokat kellett kötnie, amivel a sajat stílusa nem tud igazán dominálni a játékunkban: Cech-Leno csere adta magát,, egyből feljavult a labdakihozatal, de nincs minőségi CB (érdekes, hogy holdinggal eléggé beindulni látszottak a dolgok, és jött a szexi foci), nincs stabil kp amelyik képes 90 percen keresztül kivenni a dolgát védekezésben is (elsosorban Ozil), nincsenek ertelmes szelsok, ami nélkül a 4231/433 félig halott ügy, ezért 343ban kell felállni szelsovedoket szarnyvedokent használva, hogy adjon szélességet a csapatnak. 343ban meg cseszhetjuk a kozeppalya uralmat és a sikeres presszingunket is. Az ellenfél mind támadásepitesnel, mind vedekezesnel létszámfölényben van a pálya közepén, ez pont leginkább a pool ellen jött ki. És amíg tavaly egész jól elkerültek minket idény közben a sérülések, addig idén Monreál és Özil rendre sérült, de a legfájóbb Bellerin kiesése. Pl.: Monreal, Xhaka, Iwo, Miki, Welbz nagyon szépen megoldotta a labdakihozatalokat, ebből az ötösből 3an is sérültek. De amíg Emery a fél éve alatt kényszerből vagy taktika miatt nyúlt a 343hoz, addig Wengernel ez az uccso 2 évében teljes identitásvesztes volt, amit nem akart, nem tudott kezelni. Es simán lehet, hogy ez mind-mind benne volt az Emery-dosszieban és így állt össze a nagy terv. Fokozatos átállás, hogy elkerüljük a ManU sorsát. Szóval összességében azt mondanám, hogy légy türelmes, mert egy a tavalyi és tavalyelőtti PLnel sokkal erosebb idenyben kezdo új edzorol van szó, aki a körülmények ellenére egész jól végzi a munkáját, meg ha többet is vársz tőle. Az első szezon, és a nyári ablak sok kérdésre választ fog adni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
szasza86
véleménye: |
2019-01-10 20:54 |
|
|
|
Hát de szombaton meccs helo!!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Sipoczky
véleménye: |
2019-01-10 20:35 |
|
|
|
Kroenke nem.olcsó janos!!!! orulne ha annak lehetne hívni...szarrago, gyomorforgato, hányinger ember! Jelenleg tonkreteszi az arsenalt! ebben az utemben 2 ev mulva championship! Ha nem tudjuk megszerezni Carassco, Suarez es egy KH játékjogát, akkor nyaron a csapat jo resze el fog menni. Januar 31ig viszlát srácok!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
 |
 |
 |
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
 |
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0  |
0' - 15' |
0 |
0  |
15' - 30' |
0 |
0  |
30' - 45' |
0 |
0  |
45' - 60' |
0 |
0  |
60' - 75' |
0 |
0  |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|