A Sporting legyőzésével továbbra is száz százalékos a csapat
2018-10-26 14:01 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

Az Arsenal idegenben, Danny Welbeck góljával, 0-1-re legyőzte a portugál, Sporting csapatát az Európa-Liga 3. fordulójában, ezzel továbbra is száz százalékos csoportjában, és kilenc ponttal vezeti az E jelű kvartettet. A mérkőzés után Unai Emery nyilatkozott a médiának.

Emery

„Egy mérkőzés 90 percig tart, és ezalatt az idő alatt különböző dolgok történnek a pályán, mint egyénileg, mint csapatszinten. A csapatom megérdemelt győzelmet aratott ma, de az első félidővel egyáltalán nem vagyok elégedett.”

„Mind a két csapat kiegyensúlyozott volt az első félidőben, de mi a második játékrészre feljavultunk, sikerült gólt szereznünk, és megnyerni a találkozót. Nagyon fontos győzelem volt ez a számunkra, hisz első helyen szeretnénk végezni a csoportban, és ehez nagy lépést tettünk azzal, hogy legyőztük a Sporting csapatát. Úgy gondolom jó munkát végeztünk ma, láthattunk jó dolgokat a pályán, azok a játékosok, akik kevesebb lehetőséget kapnak, azok is jól teljesítettek.”

„Minden egyes mérkőzés egy nagy lehetőség hogy javítsunk a játékunkon, csiszoljunk azokon a dolgokon, amelyek kevésbé mennek. Minden egyes mérkőzést megelőzően beszélünk a célokról az öltözőben, ha valamit nem sikerül megvalósítani, akkor a félidőben újra átbeszéljük. Ez történt ma is.”

„Az első 45 percben nem sikerült átvinni a pályára, azt, amit a találkozó előtt megbeszéltünk, de a szünetben volt lehetőség átbeszélni ezeket, és tudtuk, hogy javulnunk kell a második félidőre, muszáj gólt szereznünk, folytatni a mérkőzés elején elkezdett munkát néhány változtatással. Véleményem szerint ez sikerült is a második 45 percben. A továbbiakban azon is dolgozunk, hogy az első félidőben is minőségi játékot tudjunk mutatni.”

Danny Welbeck

A spanyol szakember a szurkolókat is dicsérte a mérkőzés után, és szóba jött már a hétvégi Crystal Palace elleni találkozó is.

„Három meccs egy héten. Nem könnyű ez egy csapat számára, de most már csak a Palace elleni találkozóra koncentrálunk. Csak a győzelem lebeg a szemünk előtt. Nagyon jó sorozatban vagyunk, és természetesen ezt szeretnénk folytatni. Minden mérkőzés egy nagy lehetőség a játékosok számára, hogy megmutassák mire képesek, így minden találkozón a maximumot akarják nyújtani.”

„Ma ismét velünk voltak a szurkolók, és nagyszerű dolog ez. Hatalmas erőt adnak a csapatnak, amikor nem igazán megy a játék. Nagyon fontos a számunkra, hogy szurkolók mindig velünk legyenek. Nagyszerű közösségről van szó, élvezem az itteni munkát.

Europa Liga asztal

Összefoglaló

Az Arsenal legközelebb vasárnap 14:30-kor lép pályára a Crystal Palace otthonában. A mérkőzést a Spíler1 élőben közvetíti.

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
nttt véleménye:
2018-10-31 20:18
10 perccel a meccs elott kesz a chat :)
 
Profil
Üzenet
nemes71 véleménye:
2018-10-31 20:10
Fringe egészen jól eltalálta a kezdőt.....gondolom teljesen magától:)
 
Profil
Üzenet
gezababa véleménye:
2018-10-31 20:06
Valamiert jenkinson gól szagot érzek. A játékával meggyőzi Emeryt és a hétvégén is kezdeni fog.
 
Profil
Üzenet
lesliek72 véleménye:
2018-10-31 19:28
Közvetítik a meccsünket?
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2018-10-31 19:16
Józanodjál ki és utána beszélünk , ügyeletes Ramsey rajongó !!!
 
Profil
Üzenet
SSaint véleménye:
2018-10-31 19:02
bocs a hibákért. pacal pörkölt és a saját 2 éves körte pálesz miatt van. ekkor nyilok meg írásban általában. de olvasom a hozzászólásokat. viszont ami feltünt fing-re ohh bocs f/r/ingre megint akkor szol hozzá mikor pontot vesztettünk. /más szemszögből reálisan pontot mentettünk/ kibaszott irritáló! ha tényleg arsenal drukker néha örülhetne a csapat győzelmeinek is. vgy hogy nem kap ki...

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (156 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 21
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design