Emery jött, látott, győzött - 1-5-re győztünk a Fulham ellen
2018-10-07 17:12 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

Fantasztikus támadások, nagyszerű mérkőzés, öt gól, 3 különböző gólszerző. Az Arsenal ismét megállíthatatlan volt. Unai Emery csapat 1-5-re legyőzte a Fulham csapatát, Lacazette két gólt szerzett, majd a csereként beálló Ramsey egyszer, míg Aubameyang kétszer volt eredményes, ezzel elkönyvelve a gárda kilencedik sikerét zsinórban. Lássuk a mérkőzés utáni nyilatkozatokat.

Alexandre Lacazette

Elsőként a csapat spanyol szakvezetője, Unai Emery nyilatkozott a lefújást követően:

„ Nem gondolnám, hogy ez volt a legjobb mérkőzésünk a szezonban. Attól függ, miként vizsgálunk egy adott 90 percet. Minden találkozó más. Ma megszereztük a vezetést, de a Fulham egyenlített a félidő előtt. Jól jött a szünet a csapatom számára. Sokkal jobban játszottunk a második félidőben, az ellenfél sem tudott akkora nyomást gyakorolni, jobban koncentráltunk, több lehetőséget alakítottunk ki, és nagyon keményen dolgoztunk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Örülünk, de higgadtnak kell maradnunk, mert újabb nehéz mérkőzések várnak ránk. Ahogy mondtam, boldogok vagyunk, hogy megszereztünk a három pontot, de folytatjuk a megkezdet munkát, és haladunk tovább az úton.”

A szurkolókról is szólt pár szót a mester:

„Együtt harcolunk a szurkolókkal minden egyes mérkőzésen. Nagyon fontos az ő támogatásuk, és ezt olyan mérkőzésekkel, mint a mai szeretnénk meghálálni. Ha, győzünk együtt győzünk, és együtt vagyunk boldogok is. Szükségünk van a szurkolókra, és nekik is ránk, még az idegenbeli mérkőzéseken is. Nagyszerű volt ma a közönség, és jó látni, ha idegenben játszik a csapat, akkor is maximális támogatottságot élveznek.”

Természtesen szóba került a kilenc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozat is, így Emery erről is nyilatkozott.

„Sajnálom, de nem szeretnék visszatekinteni. Nagyszerű sorozatban vagyunk, de minden mérkőzés más, minden mérkőzés egyenlően fontos. Meccsről-meccsre haladunk, megvannak a céljaink, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezeket elérjük. Győztünk ma,de már a Leicester City elleni hazai mérkőzésre gondolok. Szeretnék hazai pályán győzni, hisz a szurkolók megérdemlik, hogy minden hétvégén a legjobbunkat nyújtsuk, mindezt teljes elkötelezettséggel, és megfelelő koncentrációval.”

Pierre-Emerick Aubameyang

A csereként beálló, majd két gólt szerző Aubameyang is nyilatkozott a mérkőzés után.

„Igen megcsináltuk! Nagyon jól játszott ma a csapat, annak ellenére, hogy egy nagyszerű együttes volt ma az ellenfél, akik jól játszanak, szervezettek, és jó támadókkal rendelkeznek. Beálltam, tudtam, hogy mit várnak tőlem, és tettem a dolgom. Meg kell tartani a jó mentalitásunkat. Nagyszerű formában van a csapat, ezt a pályán is megmutattuk, de tesszük tovább a dolgunkat, és csak a győzelemre törekszünk.”

Majd ezen a mérkőzésen is jó teljesítményt nyújtó Alex Iwobi is szólt pár szót az összecsapásról.

„Nehéz mérkőzés volt. Főleg az első félidőben volt nehéz dolgunk, de hamar átvettük a vezetést, szereztünk 5 gólt. Tudtuk, hogy nyernünk kell, nem szabad leszakadnunk az élbolytól. Aubameyang nagyszerű teljesítményt nyújtott, Lacazette ismét parádés volt, Ramsey gólja pedig fantasztikus.

Premier League table, October 7

 

Az Arsenal legközelebb a válogatott szünet után, október 22.-én fogadja a Leicester City csapatát.

Forrás: Arsenal.com

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2018-10-09 15:10
Fasza lesz az adidas. Jó cumókat gyártanak. Ez a pumcsa az utóbbi két évben ugyanazt a szart adta el...ha vki vett mezt. Remélem ezzel vége a testrefeszülő stílusnak is.
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2018-10-09 14:31
Szeretem én is ezeket az összeesküvés elméleteket . Meg ahhoz is hozzá vagyok már szokva , ha valaki mer mondani valamit az idei szereplése . Előkapjuk érvként mint nyulat a cilinderből , hogy elvakult Wenger fanként bizony semmi se elég jó , kiragadunk valamit a mondanivalójából ,és kiforgatjuk azt . Ez ,hogy megtudott győzni engem annak szólt amit egyébként le is írtam , hogy pont ezért nem is kritizálnám a csapatot , érted ez csak az én véleményem !!!!. Akármit mond az ember mindig ki lehet majd forgatni , szándékosan félre lehet értelmezni . Leírtam már 1000-szer leírom 1001 is . 1 Wengernek mennie kelett . 2 attól , hogy Wengernek mennie kelett van kétségem afelől , hogy Emery megfelelő ember a csapat élére , ki fog derülni nem kell izgulni . 3 Tisztában vagyok vele , hogy idő kell neki, ettől függetlenül a véleményem leírom , hogy ez tetszik vagy sem . Az meg hülyeség , hogy a múlttal foglalkoztam volna idén bármikor is . Egyszerűen mikor felmerül az , hogy 3 brutál gyenge csapat ellen győzünk idegenben ,nem gondolom azt , hogy ebből bármilyen következtetést le lehtne vonni . Ne adj isten ,hozzá teszem , hogy nem tartom számon se ,tavaly ilyenkor kitől kaptunk ki mert ugye az teljesen mindegy , hogy ősszel játszunk idegenben top és középcsapatokkal vagy idén oktoberben a 3 leggyengébbel . Ettől persze nem zártam ki , hogy jobb lesz az idegenbe való mérlegünk, csak 3 ilyen mérkőzés után szerintem korai kijelenteni ezt . Itt bárki utálhat bárkit Ramsey , Xhaka ..ect elmehet a pics.ba de Ilyen avatarral mint én, ha nem tapsol még ahhoz is , hogy sz.arral dobáloznának az emberek az elvakult , károgó , mit tudom én milyen szurkoló. Semmi gond ez ezzel jár, ha akartam volna már rég változtathattam volna ezen . Egyébként nem fogok , és elmegyek a hülyeségek melett is amit pl az engem kritizálok írkálnak ide. Hiszen nem ezen fog múlni !!!! Amúgy Toloszék attól , hogy Petőfinek érzed magad , és valójában nagyon ritkán állítasz is valamit , mert utólag a kocsma ajtajából kiabálsz csak befelé , hogy a hasonlatoddal éljek , nem sok értelmes dolgot sikerül összehoznod. Kezdve a múltkori , szegény játékosoknak buszoznia kell a világ végére ahhoz szuper neve sincs csapathoz milyen kemény is lesz .Attól , hogy más el tud menni a dolgaid melett , nehogy azt hidd , nem látja mire megy ki a játék . Szerintem tegnap semmi rosszat nem írtam , és világosan elmondtam már korábban is mi a problémám jelenleg a játékunkkal . Értékelném ha nem forgatnák ki a szavaim. Még az ilyen művelt tanárbácsik se mint toloszék barátom. Érdekes módon mikor dicsérem a csapatot az el van felejtve ilyenkor !!!
 
Profil
Üzenet
Fringe véleménye:
2018-10-09 14:29
Nekem nike, puma vagy adidas bármelyik bejön mezbe, főleg ha az Arsenal hordja. Az adidas pénz miatt meg pláne mindenki örül a klub körül. Reméljük egyben tartja a gárdát Emery, ahogy a nyáron is, hogy nem távoztak meghatározó játékosok, és ebből a pénzből és esetleg BL hely megcsípéséből származó összegből erősödni fogunk tudni. Persze Kroenke bácsitól is függ, hogy keveri a kártyáit. Ez egy mérföldkő lehet a játékos keret megerősítésében.
 
Profil
Üzenet
Scared24 véleménye:
2018-10-09 12:24
Én szerettem a Pumát. :( Mondjuk az idei mezeket eléggé elbaszták.
 
Profil
Üzenet
Sipoczky véleménye:
2018-10-09 11:09
Az új mezszponzor /adidas/ mezeihez mit szoltok? Nekem egy retro sarga, anno JVC-s felitatos tutira kell!!! Emellett jokora osszeg is atutalasra kerul, ami szinten jo lehet
 
Profil
Üzenet
Fringe véleménye:
2018-10-09 11:00
toloszék: Szép összeesküvés elméletet gyártottál, nem ezen az oldalon foglalkoznak háttér hatalommal.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (62 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 15
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design