Hírmorzsák 2018.10.02
2018-10-02 09:54 | Írta: GoldHand | Kategória: Egyéb

Kezdjük a hétközi Qarabag elleni, Európa Liga mérkőzéshez kapcsolódó hírrel. AZ ESPN információ szerint a csapat örmény középpályása nem lesz ott az utazó keretben a csütörtöki EL mérkőzésen, amit Azerbajdzsánban rendeznek. A két ország közötti nézetelérés kapcsán, Mkhitaryanak engedélyekre lenne szüksége, hogy belépjen az ország területére, de ő és a családja is kijelentette, hogy nem utazik a csapattal a találkozóra. Érdekesség, hogy amikor a Dortmund 2015-ben szintén Azerbajdzsánban játszott, akkor sem utazott a gárdával.

Ospina

Véget értek a hétvégi fordulók Európa számos bajnokságában, így lássuk röviden mely kölcsönjátékosok játszottak a hétvégén. David Ospina végig a pályán volt a Napoli csapatában a Juventus ellen elveszített találkozón. A mérkőzésen a Napoli szerzett vezetést, majd a Juventus fordított, és nyert 1-3-ra. Matt Macey végig játszotta a Plymouth Argyle mérkőzését, és csapata a Doncaster Rovers ellen nyert 3-2-re. Reiss Nelson, Calum Chambers, Krystian Bielik, és Takuma Asano sem játszott a hétvégén.

Az U-23-as csapat is győzött a tegnapi napon, a fiatalok Omole 20. pecben, és Burton 61. percben szerzett góljával győzte le idegenben a Leicester City U-23-as csapatát. Ezzel a győzelemmel a PL 2 Divízió 1-es csoportjában a 2. helyen áll 14 ponttal – azonos pontszámmal – az Everton mögött. Legközelebb október 22.-én lépnek pályára, pont az Everton ellen.

Véget ért a Premier League fordulója, így a Sky Sport összeállította a hétvége csapatát. Íme:

https://e0.365dm.com/18/10/768x432/skysports-totw-graphic_4439730.jpg?20181001134137

Az Arsenal hivatalos oldalán a szurkolók szavazhatnak szeptember hónap legszebb góljára.

Az Ágyúsok következő mérkőzése a Qarabag elleni Európa-Liga találkozó lesz, amit a DigiSport 2 élőben közvetít 18:55-től, majd vasárnap 13:00-tól már a Fulham otthonában szerepel Unai Emery csapata.

Forrás: Arsenal.com, ESPN.com, SKySport.com

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (12 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 23
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design