Arsenal - Brentford - Mérkőzés utáni nyilatkozatok
2018-09-27 13:03 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

Az Arsenal labdarúgó csapata szerdán a Brentford gárdáját győzte le 3-1-re hazai pályán a Ligakupában (Carabo Cup), és így bejutott a legjobb 16 csapat közzé. Az Ágyúsoknál Danny Welbeck duplázott, majd Lacazatte a hajrában volt eredményes, míg a túloldalon Alan Judge szerzett gólt szabadrúgásból. A mérkőzés után nyilatkozott a duplázó Welbeck, Unai Emery, és Mkhitaryan is.

Danny Welbeck

Először a spanyol szakvezető Unai Emery értékelte a találkozót a lefújást követően, aki beszélt a mutatott játékról, a második félidőben igen jól játszó Brentford csapatáról, és Welbeckről is.

„Igen, nagyon boldogok vagyunk. Szerintem nagyon jó mérkőzést játszottunk, jó 90 perc van mögöttünk. Nagyszerű mérkőzés volt, hogy 1-2 fiatal is megmutassa a tudását, gyakorolja a taktikai elemet, és olyan játékosok is pályára lépjenek, akik kevesebb lehetőséget kapnak. Nagyon fontos ez győzelem számunkra, és nagyon hasznosak azok a dolgok, amit itt ma este a 90 perc alatt tanultunk. Jó mérkőzés volt arra, hogy egyes játékosok nagyobb önbizalmat kapjanak, legyen lehetőségük a felnőtt csapatban szereplő játékosokkal együtt játszani. Véleményem szerint mindent megtettünk ma a győzelemért.

„Dicséret illeti a Brentford gárdáját, hisz egy kiváló csapatról van szó. Jól teljesítenek a másodosztályban, emlékszem az előszezonban játszottunk velük, és akkor 2-1-es vereséget szenvedtünk. A mérkőzés előtt kielemeztük a játékukat, tudtuk, hogy nagyon szervezettek, jól védekeznek, és nagyon veszélyesek a szabadrúgásaik. Az egész mérkőzésen keményen védekeztek, és nem sok lehetőséget adtak arra, hogy a tizenhatoson belülre jussunk. Összeségében nagyon jó mérkőzés volt, küzdöttek az utolsó pillanatig, dicséret illeti őket” – így Emery az ellenfél csapatáról.

„Boldog vagyok, hogy Danny Welbeck a csapatunk tagja. Minden nap keményen dolgozik, és nagyon elkötelezett, és ha lehetőséget kap, akkor meg is hálálja, úgy, mint tette azt ma este is. Örülök, hogy ilyen jó teljesítményt képes nyújtani, számolok vele a következő időszakokban is.

Danny Welbeck heads in the opening goal

Az eddig a szezonban kevés lehetőséget kapó Danny Welbecknek köszönhető is nyert a csapat 3-1-re, lássuk mit mondott a lefújást követően az angol támadó.

„Boldog vagyok, hogy két gólt szereztem, de ami ennél is fontosabb, hogy győztünk egy nagyszerűen játszó csapat ellen, és ott vagyunk a következő fordulóban. „

„Sokat elemeztük a játékukat, egyálltalán nem számítottunk könnyű mérkőzésre. Nagyszerűen játszottunk, gyorsan szereztünk két gólt, ezután sikerült szépíteniük, de mindent megtettünk, hogy ne tudjanak egyenlíteni. A mérkőzés vége fele aztán eldöntöttük a találkozót, így boldogok vagyunk, hogy megnyertük ezt a nehéz mérkőzést, és folytatni szeretnénk a jó formánkat”

https://www.arsenal.com/sites/default/files/styles/large_16x9/public/images/mkhitaryan.jpg?itok=V76GIW11

Végül Henrikh Mkhitaryan nyilatkozatát olvashatjátok:

„Fontos volt ez a mérkőzés számunkra, nem szorul háttérbe ez a kupasorozat sem. Az első félidő kicsit könnyebb volt, mint a második, de harcoltunk, és továbbjutottunk, végül szereztünk egy harmadik gólt is, és ez mindent eldöntött. Gratulálok az ellenfélnek.”

„Smith Rowe nagyszerűen játszott, és mindenki más is. Mindenki megmutatta, hogy készen áll a játékra, és nem számit, hogy Premier League, Ligakupa, vagy Európa-Liga mérkőzést játszunk. Mindenki készen áll, hogy segítse az Arsenalt.

Forrás: Arsenal.com

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Scared24 véleménye:
2018-09-29 09:44
Én először arra gondoltam azért nem adtuk el, mert Banegát nem sikerült elhozni a helyére nyáron. De olvastam én is ezt a szerződéshosszabbítási ajánlatot, amit aztán visszavontak, ezt én sem tudom hová tenni. De mi úgysem látunk be ezekbe, csak ilyen-olyan szennylapok beszámolóira támaszkodhatunk, ki tudja mi igaz belőlük.
 
Profil
Üzenet
finsbury véleménye:
2018-09-28 23:50
Géza, minden játékos, Ramsey is értek, befektetés , kidobhatod az ajtón , de akkor vesztettel vele.Erzelmek nélkül , eladhatod, vagy megtartod, de dönteni kell,s időben , mert különben már elvesztek az irányítást, s most szerintem ez történt , s teljesen mindegy ki hogy ítéli meg Ramsey játékát , így is úgy is az Arsenal veszít most már.
 
Profil
Üzenet
gezababa véleménye:
2018-09-28 22:33
Finsbury: en el tudom itelni a jatekost. Tegyen le valamit ramsey az asztalra. Előző szerződésenel durva fizuemelest kapott, volt is mögötte teljesítmény. Most nincs. Ha ennek ellenére akadekoskodik, ott az ajtó. És még mindig abbol indulsz ki, hogy a vezetés van annyira amatőr, hogy egy mindenkinek jó szerződést visszahivjon. Valamilyen oknál fogva, amiről senki nem tud, megy a találgatás, visszavontak az ajánlatot. Te azt mondod, hogy mert a vezetés hibázott, én azt, hogy nagyon komoly dolog áll a háttérben. Roszko: ne negligald a teljesítményt. Az a lényeg. Ozilnek azért jár 350, mert világbajnok, huzonev. Senkit nem érdekel a nyilvánvaló hiányossága,, ő ozil. Ha elengedik, mindent elveszítenek, szurkolókat, szponzorokat, azsiai piacot stb. Érdekes, hogy wilshere tavozasakor nem volt ekkora felháborodás a vezetés körül, most annyi a különbség, hogy nem egy gyenge, hanem egy fejlődésben megrekedt, közepes jatekos megy el, így hirtelen szar minden. Ramsey került poleba? Ha azt vesszük, hogy mehet a milanba, interbe az nagy fegyvertény... Vagy bármit meg tud csinálni? Hagyjuk már. Hirtelen KdB lett? Nagyobb a füstje, mint a lángja az egésznek...
 
Profil
Üzenet
finsbury véleménye:
2018-09-28 22:01
Roszko, ő a Walesi, akire hivatkoztam, ezek szerint ő is híján van a szakértelem ek és csak kavar, egyesek szerint.
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2018-09-28 20:51
Tényeket senki nem ismeri pontosan . Viszont a korábbi évek alapján én sem hiszem azt , hogy Ramsey lenne a hibás . Túl sok már itt a hálátlan , kapzsi játkos . Az meg hogy milyen teljesitményt nyújtott valaki relatív . Pl Özil tavaly gyenge volt mégis hosszabbítottunk vele. Valaki szerint hasznos játékos valaki szerint nem . Vannak csapatok akik tudják diktálni a,tempot vannak akik nem . Nem értem az egészet – mondta Dean Saunders, aki többek között futballozott a Liverpoolban is. – Már tíz éve ott van az Arsenalnál, és mégis hagyják lejárni a szerződését. És nem csupán vele történt ez, Özilnél és Sáncheznél is ugyanez volt. Amint a játékosnak megszűnik a megállapodása, a klub elveszti az irányítást. Képesek voltak megtartani Özilt, de ez egy vagyonba került, így a játékosok most azzal a kérdéssel kopogtathatnak az ajtón, hogy »Ha ő annyit keres, akkor én miért nem kaphatok ennyit?«. Ez innentől kezdve pókerjátszma, de az Arsenal elvesztette az erejét. Ramsey és az ügynöke került pole pozícióba, ha kivárják a szerződés végét, a játékos ingyen távozhat.”„Bármit meg tud csinálni, jól lát a pályán, a két tizenhatos között mindenhol feltűnik, gyakorlatilag bejátssza az egész pályát – a 2016-os Európa-bajnokságon jobb volt ebben mindenkinél. Arsene Wenger a középpálya összes helyén szerepeltette, a walesi válogatottnak is nagyon fontos eleme.” Szerintem Alexisen és Özilen kívül vagy 2 csapatnyi játékost fel lehetne sorolni akikkel így voltunk , jók vagy,rosszak voltak most teljesen mindegy , itt az a lényeg a klub , hogy kezelte a helyzezet.
 
Profil
Üzenet
finsbury véleménye:
2018-09-28 20:48
Géza, a játékosok, mindent megpróbálnak, hogy viszonylag rövid pályafutásuk alatt minél többet keressenek, nem tudom őket elítélni.A klub dolga, hogy úgy tárgyaljon, mindenki viszonylag jól járjon.Eladhattuk volna, megállapodhat tűnik volna, de egyik sem történt meg!mint sok más esetben.Ez a klub hibája, pedig erre vannak emberek, ezek szerint nem jók.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (87 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 18
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design