Maitland-Niles hosszabbított a csapattal - Hivatalos
2018-06-12 21:10 | Írta: GoldHand | Kategória: Egyéb

Az Arsenal hivatalos honlapján jelentette be, hogy új, hosszútávú szerződést kötött a csapat fiatal játékosával, Ainsley Maintland-Nilesel.

A mindössze kilenc évesen a csapat akadémiájára kerülő középpályás, a tavalyi szezonban már az első csapatban is szerepet kapott, és jó teljesítményével felhívta magára a figyelmet, és immár 28 alkalommal lépett pályára az első csapat színeiben.

2014 decemberében Maintland- Niles lett a második legfiatalabb játékos, aki pályára lépett a Bajnokok Ligájában, akkoriban a Galatasaray ellen küldte pályára Arséne Wenger. Négy nappal BL debütálása során a PL-ben is bizonyíthatott, hisz pályára lépett a Newcastle United ellen.

A 2015/16-os szezont az Ipswich Town csapatánál töltötte kölcsönben, ahol 30 mérkőzésen lépett pályára, két gólt szerzett, és már az első hónapban megválasztották az adott hónap legjobb játékosának.

Ainsley a 15 mezszámot fogja viselni a következő szezonban.

A klubnál mindenki sikeres szezont kíván a fiatal játékosnak.

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chory véleménye:
2018-06-14 10:54
Nem tudom mustafinak kell e adni még egy lehetőséget. Nagyon szar volt idén. Max télig. Ha nem alkot valamit mehetne, de szerintem most el kellene adni. Az árából vehetnénk egy fiatal védőt.
 
Profil
Üzenet
arsenal1220 véleménye:
2018-06-14 10:48
Leno is mar eleg tutinak mondható, szóval jon kapus :D meg eleg sok forras lehozta,hogy most a kapus poszt megerositese a prioritás Torreira utan.Amugy annyira nem kuka a jelenlegi vedelem,mint ami iden volt... egyszeruen csak ossze kene rakni.
 
Profil
Üzenet
Arsenal24 véleménye:
2018-06-14 10:40
Én mindkettőt eladnám. Nem valami nagy szám egyik sem. Leno jöhetne a kezdőbe, Martinez pad, vmi fiatal angol 3. számunak. Vagy másik opció: a kapusokat most nem bolygatni, összerakni eléjük egy fasza védelmet, aztán megnézni télen, hogy melyik volt a jobb, vagy jó volt e egyáltalán vmelyik. Amúg sztem a ha jön a török védő is (a görögöt már tényként kezelem), akkor Mustafit sztem eladjuk. Végülis lenne 6 belső védőnk: Kosi, Sokratisz, Mavropanos, Soyuncu, Holding, Chambers (utobbi 2nek adnék esélyt, hogy bizonyítsanak, ha nem jön össze 1 év alatt, kuka.) Jobb oldal Lichti és Bellerin, bal oldal Monreal és Kola. Nem tűnik ez olyan rossznak, csak legyen vmi épkézláb taktika.
 
Profil
Üzenet
arsenal1220 véleménye:
2018-06-14 10:28
Ja az így tuti es szerintem Ospina lesz az.Cech megkapta az egyes szamot + Ospina szerzodesebol 1 ev van hatra,szoval nagyon adja magat a kolumbiai eladasa.En az öreget küldenem el...
 
Profil
Üzenet
arsenal1220 véleménye:
2018-06-14 10:15
basset: koszi! Ugy latom,hogy Leno-Torreira-Sokratis mellett max Gelson érkezhet ingyen.Soyoncu érkezése erősen az eladások fuggvenye.En inkabb Holding-t es Perezt aldoznam be,Mustafi beugronak szerintem amugy jo lenne.
 
Profil
Üzenet
arsenal1220 véleménye:
2018-06-14 09:54
Ja akkor ezt elneztem,azt hittem ma jatszak le mindket csoportmeccset,de ezek szerint nem.Igaz 4 eve is csak a brazil-horvat volt elso nap.:D Hanykor kezdodik a nyitó meccs?

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (130 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 8
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design