Maitland-Niles hosszabbított a csapattal - Hivatalos
2018-06-12 21:10 | Írta: GoldHand | Kategória: Egyéb

Az Arsenal hivatalos honlapján jelentette be, hogy új, hosszútávú szerződést kötött a csapat fiatal játékosával, Ainsley Maintland-Nilesel.

A mindössze kilenc évesen a csapat akadémiájára kerülő középpályás, a tavalyi szezonban már az első csapatban is szerepet kapott, és jó teljesítményével felhívta magára a figyelmet, és immár 28 alkalommal lépett pályára az első csapat színeiben.

2014 decemberében Maintland- Niles lett a második legfiatalabb játékos, aki pályára lépett a Bajnokok Ligájában, akkoriban a Galatasaray ellen küldte pályára Arséne Wenger. Négy nappal BL debütálása során a PL-ben is bizonyíthatott, hisz pályára lépett a Newcastle United ellen.

A 2015/16-os szezont az Ipswich Town csapatánál töltötte kölcsönben, ahol 30 mérkőzésen lépett pályára, két gólt szerzett, és már az első hónapban megválasztották az adott hónap legjobb játékosának.

Ainsley a 15 mezszámot fogja viselni a következő szezonban.

A klubnál mindenki sikeres szezont kíván a fiatal játékosnak.

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
arsenal1220 véleménye:
2018-06-14 14:47
fifa: Az ilyen felallasokat en is imadom :'DD Ozil majd megszűri,hol itt a problema?:D
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2018-06-14 13:55
Mi most a jelenről beszélgetünk , legalábbis én arról . A,másik én nem arról beszélek, én mit csinálnék hanem most minek van realitása . Emery Rambora akarja épiteni a csapatot . Továbbá Mikit, Lacát se a,padra igaziltuk és,megnézném őket mit szolnának ahhoz , hogy csak ugy padra vágják valamelyiket egy Matrial miatt . Kb rögtön elakarnának igazolni és motiválatlanok lennének . Minden öltözőben van egy,rend ha,ezt egy edző felrúgja akkor mindig legyen egy,szeme hátul főleg egy Emery féle kalibernek akinek még nincs akkora respectje . Auba,lehet jobb befejző bár szerintem esetükben a forma dönt csak , de csapatszerkezet igy teszi lehetővé , hogy együtt legyenek a,pályán . Értem mit mondasz csak nem értek vele egyet. Bőven tudnék mondani neveket akik ilyen korukban már alap kezdők voltak a MU-ban vagy,más top csapatban . Nem rossz játékos de nagyobb a füstje mint a,lángja és nem hiszem , hogy azt a keveset ilyen dolgokra kellene költeni és szerintem nem is fognak . Nagyon meglepődnék ha,bármiféle támadó érkezne, még akkor is ha az a Portugál vagy milyen srác ingyen lesz .
 
Profil
Üzenet
mrkvcspl véleménye:
2018-06-14 13:14
22 évesen azért nem sok játékos erős fejben. Aubameyang szerintem klasszisokkal jobb befejezőcsatárként, mint szélsőként, ráadásul Ő is ott szeret játszani. Szóval Lacazette mehet a helyére, a padra.
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2018-06-14 13:04
Nem igazán értem, hogy honnan gondolják azt néhányan, hogy egy 4-3-3-ban Özil és Mkhitaryan is lehetőséget kapna középen. Max. 1 ilyen támadó szellemű középpályást bír el egy csapat, ha 3 középpályás van.
 
Profil
Üzenet
Arsenal24 véleménye:
2018-06-14 13:01
Szerintem jól jönne martial. Ha jönne, gelson nem feltétlen kéne, de egy szélsőt nem ártana igazolnunk. Miki sztem középpályásként lenne jobb, tehát lehetne Auba - Laca - Martial csatártrio. mögöttük Özil - Torreira - Miki
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2018-06-14 12:53
Hát nálad lehet jobb , nálam nem . Szerintem egy örök igéret marad mert fejben gyenge . Auba,balról laca középről és miki jobbról fog indulni Iwobi már pad.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (130 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 15
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design