|
|
Közösen kell javítani a hibáinkon - Arséne Wenger |
|
|
|
|
2018-02-28 13:07 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk
|
|
Öt napon belül kétszer találkozik egymással az Arsenal és a Manchester City gárdája. A két együttes vasárnap még Ligakupadöntőt játszott egymással, amit a City magabiztosan 3-0-ra megnyert, míg csütörtökön már a Premier League keretein belül mérkőznek meg egymással a felek. A csapat vezetőedzője, Arséne Wenger ma délelőtt megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyen beszélt többek között Nacho Monreal állapotáról, Jack Wilshere szerződéshosszabbításáról, és természetesen az ellenfélről is.

Elsőként beszámolt Monreal sérüléséről, akit a Ligakupadöntőn kellett lecserélni sérülés miatt.
„Egy gyulladásos problémáról van szó. Nem szokott hosszú folyamat lenni, de a csütörtöki, és a hétvégi mérkőzést biztosan kihagyja. Lehet, hogy még a Milan ellen sem lesz bevehető. Meglátjuk, többet egyelőre nem tudok mondani. Mindenki más elérhető, az elmúlt mérkőzésekhez képest.”
Mint ismeretes a csapat angol középpályása, Jack Wilshere nem döntött még a jövőjéről, de egyes források szerint hosszabbítani fog a csapattal, így erről is kérdezték a francia menedzsert szerdán
„Folyamatban vannak a tárgyalások. Reménykedünk, hogy Jack hosszabbítani fog. Ezt a döntést a játékosnak kell meghozni, nekünk pedig tiszteletben kell tartanunk. Világos, hogy azt szeretnénk, ha maradna, reméljük ő is így gondolja.”

Szóba került a hétvégi City elleni találkozó is, és kérdezték Wengert, hogy mibe lesz más a csütörtöki mérkőzés, vagy mire lesz szüksége a csapatnak egy esetleges győzelemhez.
„Úgy éreztem, hogy 2-0-ig szoros mérkőzést játszottunk vasárnap. Ha megnézzük a statisztikát, akkor láthatjuk, hogy a City-nek három kaput eltaláló lövése volt, míg nekünk kettő. Összességében úgy gondolom, hogy csütörtökön a döntő pillanatokban kell jó döntéseket hoznunk, szeretnénk megszerezni a vezetést, és kisebb teret engedni az ellenfélnek, mint tettük azt a döntőben. Azt hiszem kicsit idegesen játszottunk, ezt nem tehetjük meg csütörtökön.”
Arról, hogy hogy éreztek a játékosok a mérkőzés után.
„Sajnos ez része ennek a sportágnak. Sajnos nem mindig születik az az eredmény, amit szeretnénk. Az is része, hogy jól reagáljunk, és a következő mérkőzésre koncentráljunk. Szerettük volna megnyerni a mérkőzést, de ez nem sikerült, így itt a lehetőség, hogy javítsunk. Ki kell elemeznünk a hibáinkat, elfelejteni a vasárnapi találkozót, és közösen kijavítani a hibákat, ahogy azt a klub filozófiája is valja.”
Az Arsenal-Manchester City mérkőzést csütörtökön 20:45-től rendezik, és a találkozót a Spíler TV ÉLŐ-ben közvetíti.
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2018-03-08 18:23 |
|
|
|
Bellerin kamubol leserult, amier 1 meccsen nem kezdett.. :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Chory
véleménye: |
2018-03-08 12:14 |
|
|
|
Azok is csak azért mennek, hogy egyenek egy jó pizzát :)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
arsenal1220
véleménye: |
2018-03-08 10:09 |
|
|
|
A Gazzetta szerint 1855 Arsenal rajongó kíséri el a csapatot. 5500 jegy közül mindössze ennyit vásároltak meg. :DDDDD
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Zimi
véleménye: |
2018-03-08 10:02 |
|
|
|
Megy persze, mivel azt előtte is az Arsenal Hungary (ASZK) csinálta... Csak most így egybe lett mosva a dolog már megint... :) Amúgy azt nem hiszem, hogy csak és kizárólag Arsenal pub lesz ebből... Az a 20-30 ember, aki hétvégente képviselteti magát nem fogja eltartani a helyet. Várom a fejleményeket, de ha csak mi lennénk a célközönség, akkor ez egy bukott dolog. De működjön, azt kívánom...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2018-03-07 21:52 |
|
|
|
Amit egy Arsenal szurkoló kivánhat minden egy helyen . Sportbár ,ruházati bolt , közösségi szervezet. Nem tudom , hogy az átalakitás miatt a,tagságik és mérkőzés, kiút szervezése ,hogy áll de gondolom továbbra is megy minden mint előtte.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2018-03-07 21:43 |
|
|
|
Erre felé jártok Bp . Dembinszky utca 17. Nézzetek be , a Knowsba !!! KNOWS - előzetes nyitvatartás, és a jelen állapotok szerinti programtervezet:
HÉTFŐ: 10:00 - 17:00
Nem szívesen leszünk bent, hát te se nagyon tedd.
KEDD: 16:00 - 23:00
TRESS-KEDD: cápás filmek HD-ben, mellé keksz.
SZERDA: 16:00 - 23:00
Szabadon választható, fakultatív esti programok, mint ivás, csocsó és tojásfestés.
CSÜTÖRTÖK: 16:00 - 23:00
Férfiak estje: Seagal, Van Damme és Bruce Lee filmek VHS-ről, ajándék Bíró Ica naptár.
PÉNTEK: 16:00 - 23:00
KNOWS Live podcast felvétel, előtte IN-OUT ustawka a szomszédos Városligetben.
SZOMBAT: 12:00 - 23:00
Nézd már, bazdmeg, egy focimeccs!
VASÁRNAP: 12:00 - 20:00
Tolhatnánk egy fifát.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
 |
 |
 |
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
 |
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0  |
0' - 15' |
0 |
0  |
15' - 30' |
0 |
0  |
30' - 45' |
0 |
0  |
45' - 60' |
0 |
0  |
60' - 75' |
0 |
0  |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|