|
|
Meggyőző mérkőzést játszottunk - Wenger |
|
|
|
|
2018-01-22 11:38 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk
|
|
Arséne Wenger csapata szombaton, Monreal, Iwobi, Koscielny és Lacazette góljaival magabiztosan, 4-1-re legyőzte a Crystal Palace csapatát a Premier League 24. fordulójában. A mérkőzés után a francia szakvezető nyilatkozott a média képviselőinek.

„Úgy gondolom jól kezdtük a mérkőzést, és jól játszottunk a folytatásban is. Olyan futballt játszottunk, amelyet szerettünk volna. Láthatjuk, ha mindenki összpontosít, és élvezi a játékot, akkor ilyen fantasztikus mérkőzéseket tudunk játszani. Összeségében, az első félidő igazán meggyőző volt, a második félidőben is kontroláltuk a játékot, de már kicsit visszafogottabban játszottunk. Összeségében meggyőző győzelem volt.”
„A Palace jó második félidőt produkált. Kicsit több teret adtunk nekik, és ezt ki is használták. Agresszívak voltak, jól tartották a labdát, mi pedig már nem alakítottunk ki annyi helyzetet, mint az első félidőben, és kevésbé voltunk kreatívak.”
Mint ismeretes Monrealt már az első félidő hajrájában le kellett cserélni sérülés miatt. Wenger nyilatkozott a spanyol játékosról.
„Minden rendben. Kapott egy rúgást, csak elővigyázatoságból hoztam le.”
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lefty
véleménye: |
2018-01-22 19:57 |
|
|
|
Azért Sanchez is benyomta a világ legnagyobb klubjához csatlakoztam szöveget. Hihető is lenne ha nem a kopaszért meg a sleppjéért sírt volna nyár óta, aztán parkolópályára rakták. Barcában meg nyilván gyepmester volt :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
bojan
véleménye: |
2018-01-22 19:56 |
|
|
|
Bassza meg Alexis...remélem nem fog nyerni semmit a United-del és lesznek majd konfliktusai az új klubjában is.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Scared24
véleménye: |
2018-01-22 19:51 |
|
|
|
Nem nagy kedvvel jött a Miki.. Mondjuk a mostani Arsenalt nézve nem csodálkozom rajta. Na hátha formába lendül. Alexis meg.. Hát na. Egy fokkal jobb lesz őt MU mezben látni, mint van Persie-t vagy Cesc-et Chelsea-ben. Ez van.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2018-01-22 19:49 |
|
|
|
"Kedves Ágyúsok!
Szeretnék köszönetet mondani a technikai személyzetnek, az orvosi stábnak és az összes csapattársamnak, akikkel annyi szép emléket őrizhetek meg, továbbá mindenkinek, aki nincs a reflektorfényben, de nélkül semmit sem tudnánk elérni, ilyenek akik az ételt készítik nekünk, vagy akik napi szinten törődnek velünk, vagy akik tisztán tartják a cipőinket, és a legnagyobb precizitással gondozzák a pályát.
Óriási köszönet azért, hogy segítetek bennünket minden nap fejlődni. Hálás vagyok nektek ezért! Vannak olyan emberek (a klub némely korábbi játékosai), akiknek semmi belelátásuk nincs a dolgokba, mégis össze-vissza beszélnek és nagy kárt okoznak. El kell mondjam, mindig a 100%-ot nyújtottam, és egészen az utolsó napomig azt mondtam Wenger úrnak, hogy játszani akarok, mert hozzá akartam járulni a csapat teljesítményéhez.
Emlékszem, hogy volt egy beszélgetésem az Arsenal egyik korábbi legendás játékosával, Thierry Henry-val, aki hasonló okok miatt váltott annak idején klubot, és most eljött ez az idő az én esetemben is.
Köszönet mindenért, Ágyúsok! Minden egyes jó emléket, pillanatot, amelyet a klubnak szereztem Nektek ajánlom, mert ti vagytok a legfontosabbak! Köszönet minden egyes pillanatért, amikor az Alexis Sanchez Baby rígmust énekeltétek a lelátón."
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2018-01-22 19:48 |
|
|
|
Miki ágyús amúgy egy Gunner !!!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2018-01-22 19:47 |
|
|
|
Óriási köszönet azért, hogy segítetek bennünket minden nap fejlődni. Hálás vagyok nektek ezért! Vannak olyan emberek (a klub némely korábbi játékosai), akiknek semmi belelátásuk nincs a dolgokba, mégis össze-vissza beszélnek és nagy kárt okoznak. El kell mondjam, mindig a 100%-ot nyújtottam, és egészen az utolsó napomig azt mondtam Wenger úrnak, hogy játszani akarok, mert hozzá akartam járulni a csapat teljesítményéhez.
Emlékszem, hogy volt egy beszélgetésem az Arsenal egyik korábbi legendás játékosával, Thierry Henry-val, aki hasonló okok miatt váltott annak idején klubot, és most eljött ez az idő az én esetemben is.
Köszönet mindenért, Ágyúsok! Minden egyes jó emléket, pillanatot, amelyet a klubnak szereztem Nektek ajánlom, mert ti vagytok a legfontosabbak! Köszönet minden egyes pillanatért
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
 |
 |
 |
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
 |
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0  |
0' - 15' |
0 |
0  |
15' - 30' |
0 |
0  |
30' - 45' |
0 |
0  |
45' - 60' |
0 |
0  |
60' - 75' |
0 |
0  |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|