|
|
Meggyőző mérkőzést játszottunk - Wenger |
|
|
|
|
2018-01-22 11:38 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk
|
|
Arséne Wenger csapata szombaton, Monreal, Iwobi, Koscielny és Lacazette góljaival magabiztosan, 4-1-re legyőzte a Crystal Palace csapatát a Premier League 24. fordulójában. A mérkőzés után a francia szakvezető nyilatkozott a média képviselőinek.

„Úgy gondolom jól kezdtük a mérkőzést, és jól játszottunk a folytatásban is. Olyan futballt játszottunk, amelyet szerettünk volna. Láthatjuk, ha mindenki összpontosít, és élvezi a játékot, akkor ilyen fantasztikus mérkőzéseket tudunk játszani. Összeségében, az első félidő igazán meggyőző volt, a második félidőben is kontroláltuk a játékot, de már kicsit visszafogottabban játszottunk. Összeségében meggyőző győzelem volt.”
„A Palace jó második félidőt produkált. Kicsit több teret adtunk nekik, és ezt ki is használták. Agresszívak voltak, jól tartották a labdát, mi pedig már nem alakítottunk ki annyi helyzetet, mint az első félidőben, és kevésbé voltunk kreatívak.”
Mint ismeretes Monrealt már az első félidő hajrájában le kellett cserélni sérülés miatt. Wenger nyilatkozott a spanyol játékosról.
„Minden rendben. Kapott egy rúgást, csak elővigyázatoságból hoztam le.”
Forrás: Arsenal.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
cyrus77
véleménye: |
2018-01-22 22:46 |
|
|
|
mu-ba ment úgyhogy nincs miről beszélni, szivja le murinnyot..2 év aztán mehet rvp után a süllyesztőbe, ahelyett h itt legenda lett volna..mindenkinek jobb így :D az a promo meg undormány, mindjárt visszajön a hambi :D azt mondta miki - ha jól értettem a paraszt angolommal - h mind1 hol játszik nem számít csak a legjobbját akarja nyújtani a csapatnak..szóval akkor vettünk egy kapust,védőt,kpt,csatárt egyben, nem is kell több érkező #wengerknows :D
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2018-01-22 22:45 |
|
|
|
Itt van Peet mester: [link].kepfeltoltes.eu/view.php?filename=609Screenshot_2018_01_22_.jpg ezt azoknak mutatnam akik kovetik, illetve olvassak a blogjait. Az o szava szent. Felvallrol es nem keves szarkazmussal lovi a gagyi beszolasait. Kommentekben mintha a pornephez beszelne.. aki nem ert vele egyet azt hulyenek titulalja, majd törli. Igy probal tokeletes lenni. De tokeletes ember nincs.. 3 ember kozel jart hozzá, majd ok is elbuktak. Tupac Shakur, Muhammad Ali es termeszetesen Thierry the King Henry! De mindenesetre, Peet knows! Nagy faszt tudsz te.. pete.. Remelem olvasod kis meno! :D Elvileg Gooner lennel, szoval itt lenne a helyed.. Vagy mar tul nagy sz(t)ar vagy ahhoz, h lejarj kozenk.. ?
Ui. : a nevemet es a kepemet szandekosan nem huztam ki. A nezeteim mindig felvallalom!
Ui2.: egyen faszt az osszes sanchez szopo! Meg az is aki tulsagosan elhiszi magarol :D Ui3: Hey Jim! Mi tortent az avataroddal? Mintha egy lo teli szarta volna :D time to change fella! He s a disgrace for us!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2018-01-22 21:59 |
|
|
|
Bojan: nem is kell oket erteni. Objektivan nezik a footballt. A football pedig telis tele van szenvedellyel, erzelmekkel. Ha ezeket kizarod nincs ertelme szurkolni. Sokan csak nezik a footballt, de nem erzik. Itt van ez a Peet nevezetu jampiszar, aki bloggerkent szopkodja csáncsikat, azt ha valaki nem ert vele egyet mar lovi a fellengzos flegma dumajat. Probal beszologatni, aztán ha nem jon neki ossze akkor torli az egeszet. Megne lassak az olvasok"..Elhiszem h latja a strategiat, meg elemzeseket ir. De erzelmileg analfabeta. Vagy csak nem eleg elkotelezett a club irant. Roszko! Remelem nem ebbe az iranyba tartasz! Minden tisztelettel mondom ezt. Mert mostanaban mintha kicsit te is csak szamokban latnad a footballt, a szivedet meg mintha bespajzoltad volna..
|
|
|
|
|
|
|
|
|
roszko
véleménye: |
2018-01-22 21:28 |
|
|
|
Mint mondtam Gunner !!! :) "Nagyom boldog vagyok, hogy végrehajthattuk ezt az üzletet, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Egy álom vált valóra, hiszen mindig is arról álmodtam, hogy az Arsenalban játszhassak. Most, hogy itt vagyok, mindent megteszek a klubért, és történelmet akarok írni." Harca fel fiam , Roszko bácsi szeret téged !!! :)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
bojan
véleménye: |
2018-01-22 21:25 |
|
|
|
Na végre a keményvonalasok...nem értem azokat az Arsenal szurkolókat akik még köszönetet is nyilvánítanak neki,meg sok sikert kívánnak...Az ellenséghez igazolt,oké hogy most nem vagyunk velük party-ban(leginkább financiálisan Kroenke miatt) ,de akkor is, faszom ez egy cunt...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Makaveli1971
véleménye: |
2018-01-22 21:20 |
|
|
|
Ismeri valakj ezt a Peet knows -nak csufolt bohocot? Allitolag Arsenal szurkolo.. Hmm?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
|
 |
 |
 |
|
Boreham Wood vs Arsenal |
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés |
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése. |
|
|
2016-12-06 19:02 | pIeTRo |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
Bournemouth |
0 |
0-0 |
0 |
3. |
|
Brighton and Hove Albion |
0
| 0-0 |
0 |
|
4. |
|
Burnley |
0 |
0-0 |
0 |
5. |
 |
Chelsea |
0 |
0-0 |
0 |
|
6. |
|
Crystal Palace |
0 |
0-0 |
0 |
|
|
|
|
|
Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét) |
|
|
|
|
|
Rúgott gól - 0 |
|
Kapott gól - 0 |
0  |
0' - 15' |
0 |
0  |
15' - 30' |
0 |
0  |
30' - 45' |
0 |
0  |
45' - 60' |
0 |
0  |
60' - 75' |
0 |
0  |
75' - 90' |
0 |
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.
|
|
|
|
|
|
|
|
|