Kezdjük azzal, hogy az elmúlt 12 fordulóban a Crystal Palace csutkára annyi pontot gyűjtött, mint mi: kereken 20-at. Erre nincs mentség, még akkor sem, ha a csapat fele sérülés miatt kidőlt. A riválisokat nem sújtja ilyen probléma, de attól még tudni kéne ezeket megfelelően kezelni.

Na, de a meccsről: Személy szerint eljutottam arra a szintre, amikor egy ilyen teljesítménynek is csak félig tudok örülni. Miért nem lehet mindig így? Sajnos a válasz egyszerű: ha vannak emberek, akik alkalmasak Wenger filozófiájának megvalósítására, akkor ilyen eredmények születnek. Amikor meg nincsenek: lásd Ligakupa; EL és a kiscsapatok ellen idegenben vesztett pontok.

A 4-1-es győzelemnek a magam részéről négy egyszerű magyarázatát találtam:

(1) Minden elismerést megérdemel a csapat, de attól még kell említeni, hogy a Crystal Palace vagy nagyon gyenge napot fogott ki vagy egyszerűen csak beleszart a meccsbe. Tény, nekik nem az Emiratesben kell feltétlenül pontot szerezni.

(2) Visszajöttek azok a játékosok, akik az utóbbi időben nem lehettek a pályán. Teljesen más a védelem Kos-Mustafival-Monreallal, mint Chambers-Holdinggal. A spanyol, akit elméletileg csak óvatosságból cseréltünk le, lassan az év játékosa lesz nálunk. Teljesen más a támadójátékunk Özillel a pályán, mint Welbeckkel. Iwobi pedig - átadva Özilnek a jobb oldalt - a balon egészen jól játszott, végre. Ezt vagy ehhez hasonlót kellett volna hozni eddig is.

(3) Elővettünk egy nagyon fluid 433-at, amiért többen sírunk már itt a kommentmezőben is. Elneny volt a holding a védelem előtt. Maradjunk annyiban, hogy nem játszott rosszul az egyiptomi, főleg az idei teljesítménye vetületében, de vele nem fogjuk megoldani hosszútávon a problémainkat. Akkor már inkább maradjon Xhaka a helyén, és Ramsey-in (elméletileg betegség miatt maradt ki). Iwobi és Özil rengetegszer cseréltek helyet, a szabadon fellépő Wilshere-Xhaka párossal (Xhakanak kicsit idegen volt a poszt és a szerep, de nekem tetszett a játéka...) pedig együtt dominálták a támadóharmad közepét. A játék szélességét pedig Monreal (MN) és Bellerin egész jól biztosította. Ha ez játékunk, szeretném továbbra is ezt látni, akkor is, ha éppen nem ezzel a formációval és nem ezekkel a játékosokkal játszunk. A stílusunkból következő kényszerítős játékunk helyváltoztatás és területek támadása nélkül halott. Sajnos erről szóltak az elmúlt hetek. De ha erre vagyunk képesek, kell még nekünk ez a 343?

(4) A csapat meg akarta mutatni. Nem egyszerűen nyerni szerettek volna, hanem nyerni akartak. Ilyesmit régen lehetett látni. Hogy ez Sanchez miatt volt vagy sem, teljesen mindegy. Csak ismételni tudom magam: miért nem lehet mindig így?

Az első félidőt simáztuk, a másodikban jöhetett volna a pihenés. Furcsamód a Palace agresszívabb lett, beleállt a meccsbe. Erre nekünk ekkora előny birtokában nem sikerült és nem is nagyon kellett reagálnunk. Újra kiderült, hogy értelmes kontrát továbbra sem tud végigvinni a csapat. A pályán egyébként futball mellett egy új versenybe kezdtek a játékosok: ki tudja jobban felrúgni a másikat úgy, hogy a bíró nem fújja be. Érdekes, de most ebben is jobbak voltunk, Zaha nagy bánatára.

Szóval nagyon tetszetős ez a 433, de az alapvető, egész szezonban sújtó problémáinkat nem oldja meg. Elneny - főleg a 2. félidőben, a koncentráció csökkenésével - sokszor egyedül maradt és sokszor lemaradt. Szörnyű, hogy kizárólag egy ember van megbízva a labdakihozatalokkal (aki azért finoman szólva sem egy Cazorla), aztán ha az ellenfél presszingeli, akkor így járt. A csapatrészek közötti távolság továbbra is túl nagy, pedig különösen Xhaka átérezhette volna a helyzetet.

Kérdések a végtelenbe: miért kell a szezon közepén csapatot és játékot építeni? És ha már így alakult, a sérültek visszatérésével hivatalosan is megkezdődött a szezonmentés vagy ez csak egy kis fellángolás volt egy középcsapat ellen?

És végül a nap képe: Özil mozgásban, avagy Sanchez, who?