Félévzáró
2018-01-08 12:35 | Írta: gezababa | Kategória: Elemzések
Feltehetőleg mindenki emlékszik arra a csodaszép érzésre, amikor az általános iskolában Marika/Ica/Kati stb. néni olyan komoly súllyal bíró dolgokról döntöttek, mint a félévkor kiérdemelt jegy irodalomból, szorgalomból vagy énekből. Nagyban számoltuk az átlagokat (témazáró négy(4!!) jegynek számít) és a fél vesénket elígérve magyaráztuk, hogy tulajdonképpen a 3,3-as átlag a matematika akkori állása szerint miért is 4-es. A tanárok kínzó mosolyra húzták a szájukat, majd jelezték, hogy most lehúzzák a jegyünket, de év végén tőkeátcsoportosítással bizony felfelé kerekítik és az nekünk nagyon szuper lesz. Jó üzlet, csak otthon lehetetlen volt beadni.

Ezen apropóból vettem górcső alá a csapatunk PL-ben (mint egyetlen értelmezhető sorozat) nyújtott teljesítményét. Sok váratlan dolog nem fog érni itt senkit, inkább csak magyarázom a bizonyítványt. Hogy legyen előttünk valami kapaszkodó, viszonyításként nézzük, hogy a mostani idényben lejátszott meccseken tavaly hogyan szerepeltünk. (Megj.: az elemzés a Newcastle elleni mérkőzést bezárólag készült pontosan "fél távnál", illetve az idei újoncokat a tavalyi kiesőkkel társítottam)


1. Csapat

2017. február 15. Ezen a napon kaptuk meg az első karót (németül: ötös, haha…) Karcsi bácsitól a BL különórán. Ez a 3védős történet azóta is kísért minket (+/- WHU+NCastle). Csakhogy, ami tavaly egy teljesen más helyzetben működött (placebo-hatás), rohadtul nem működött most (sem). A védekezésünk nem javult sem egyéni, sem csapatszinten. Ráadásul az ellenfelek valamivel kevesebb helyzetből a tavalyihoz képest jelentősen több gólt lőttek.

Meccsről meccsre láthattuk: az egyik védő kitámad, a másik területet véd, a harmadik teljesen lemarad és még a rohadt kapufáról is befelé pattan. A hátsó hármas sokszor túl mélyen húzta meg a védelmi vonalat, ezzel – az elől bóklászó Ramsey miatt – Xhakanak egyedül kellett ellátnia a középpálya éppen aktuális feladatát. (Rosszul csinálta? Sokszor igen. Volt esélye jól csinálni? Nem sok…) Feltolt védekezés esetén az egyik belső védő pedig rendre emberkövető letámadással operált már-már tradicionális vkp szerepkörben mozogva. Akkor ez Chewbacca az Endor bolygón, és tulajdonképpen semmi értelme nem volt.

Nézzük a számokat. Az idei 18 meccsen 20 gólt sikerült benyelnünk, ez nem top4 szint. A viszonylag jó 18,49 xGA (általában várható bekapott gólérték) mellett a 20 gól egy átlagos csapat átlagos védekezésénél is gyengébb. Ezzel szemben a tavalyi értékek ugyanezeken a meccseken így alakultak: 13 kapott gól és 20,16 xGA. Tehát tavaly több helyzetet tudtak kialakítani ellenünk, mégis kevesebb gólt kaptunk. Ezt hívják átlag feletti védekezésnek.

Támadó játékunk se sokkal fényesebb. 37,85 xG (várható lőtt gólérték) mellett csak 31 gólt lőttünk (majdnem 7 góllal kevesebbet). Ez ordítóan nagy lemaradás két szempontból is. (1) A Big6-ből egyedül a pool lőtt kevesebb gólt a helyzeteihez képest, de ők is csak 1,39-cel. Mindenki más több gólt lőtt, mint „érdemelt volna” papíron (Chelsea, City +4, ManU +6). Ja, hogy pont ettől topcsapat a topcsapat? (2) Másrészt ha az elmaradt gólok tényleges értékét (amikor a gólok elmaradása ténylegesen pontokba került) nézzük, a következő meccseket és pontokat buktuk: Stoke (1 pont); Chelsea (3), ManU (3), WHU (3). 10 pont, amit közepes támadójátékkal hozhattunk volna meccsenkénti bontásban. Hát nem kicsit nézne ki másképp a tabella. Borzasztó, hogy Lacazette-tel sem lett jobb a helyzetkihasználásunk.

Összességében egyébként 3,21 ponttal szereztünk kevesebbet a papírhoz képest. Egyetlen szerencsénk, hogy a big6 közül a pool (3,81) és a spurs (4,71) is kevesebbet szedett össze, így még versenyben vagyunk. Ráadásul idegenben csupán 7, azaz 7(!) pontot szereztük, míg tavaly 15-öt ezeken a meccseken. Nálam ez a #hetiegymeccs, #allinseason miatt nagyon gyatra teljesítmény. Enyhítő körülmény, hogy az utóbbi két meccsen visszatértünk a 4védős felálláshoz, amiről maga Wenger ismerte el, hogy a csapat védekezésben mobilisabb, építkezésben jobb és a támadást is +1 ember tudja segíteni. Kegyelem kettes.

2. Játékosok: 3 játékos, akik miatt itt tartunk, és 3 játékos, akik miatt itt kell tartanunk.

Akik miatt itt tartunk: Monreal, Ramsey, Özil.

A spanyol védő meccsenként 2,3 szerelést, 2,8 labdaszerzést mutatott be, amivel a bajnokság egyik legjobb védője lett. A védelem állandó tagja. A legnagyobb kérdés, hogy a 4védős rendszer állandósításával is megmarad-e a bérelt helye középen. Magassága ellenére hiba lenne kihagyni. 5-ös.

Ramsey nem örvend osztatlan sikernek a szurkolók között. Pedig a számai alapján abszolút rászolgálna. Rengeteg futás, mezőnymunka és labdaszerzés a támadó harmadban jellemezte a játékát. 343-ban a támadójátékunk meghatározó eleme volt, amit a 3 gól, 6 gólpassz is bizonyít. Rendre a védelmi vonalak között helyezkedett, labda nélküli mozgásával vagy elhúzta a védőket vagy egymaga jelentette a létszámfölényt. Tény: nem elég gyors, nem elég technikás és nem elég pontos, mégis tudjuk, hogy 343 milyen vele és nélküle. Márpedig Wenger erre a formációra szavazott, így minden hibájával együtt kihagyhatatlan volt. 5 alá.

Özil. A legtöbb kulcspassz (3,6), a legtöbb lövést eredményező passz (4,08) meccsenként az egész PL-ben. Emellett Sané után ő adta meccsenként a legtöbb várható gólpasszt (0,43 expected assist), azaz a kialakított helyzetek alapján a csapat majdnem minden második gólja az ő passzából születne, átlagos esetben. Több labdát szerzett, mint bárki a támadók közül. Védekezésnél a helyezkedése viszont sokszor gyenge, de nem csak neki, szervezettség hiányában majdnem mindenkinek. De ezt már százszor lezongoráztuk a kommentmezőben. Szerződés nélkül csak 4-es, ha bejelentik év végén 5-ös.

És akik miatt itt kell tartanunk: Sanchez, Xhaka és Cazorla.

Sanchez részéről a legnagyobb a visszaesés. Ez részben persze a 343 hibája is volt, de elsősorban saját magát okolhatja. Átlagosan 4,3 percenként adta el a labdát, amivel a második legrosszabb az egész ligában. A sok labdavesztés régebben is jellemezte a játékát, de eddig így is a hátán vitte a csapatot. Idén ez abszolút nem volt elmondható. Ráadásul a mezőnymunkája is öncélú volt. Ez pedig azért volt különösen fájó, mert ellene általában emberkövető védekezéssel operáltak az ellenfelek, azaz folyamatos mozgással képes lett volna üres területek nyitására. Ehelyett általában álló helyzetben várta a labdát, amivel megindult középre. Ezekben a pillanatokban pedig már tudtuk, hogy kontra lesz. Képességei vitathatatlanok (tavaly egész évben 24 gól (17,72 xGből!), 10 gólpassz), mint ahogy az is, hogy mostanra fejben már egészen máshol járt (4 gól (6,45 xG-ből), 3 gólpassz). Mint egy kitűnő tanuló, aki szerelmes lett a suli legjobb csajába és ezért rendre közepeseket hozott. 3-as.

Xhaka nálam (még mindig) titkos kedvenc. Tavaly is nagy elvárásaim voltak felé, és Santi kiesésével minden a nyakába szakadt új tanulóként. Ennek ellenére magához képest jól teljesített. Idén már magához képest se. Ha Ramsey volt a 343 nyertese, akkor Xhaka egyértelműen a legnagyobb vesztese. Ő volt Wenger rendszer nélküli filozófiájának mostoha gyermeke, a fogyó Hold sötét oldala. A játék minden elemében ki kellett vennie a részét, de mindent magának kellett megoldania segítség (Ramsey eltérő szerepköre) és pontos utasítások nélkül. Közben az ellenfél presszingjének fókuszában állt. Ezt a feladatot egy Vierába bújt Cazorla tudta volna csak ellátni. Ilyen embert pedig máig nem ismer a futballtársadalom. És hogy ennek ellenére mennyire fontos eleme volt a csapatnak? Ilyen teljesítmény mellett is minden PL meccsen kezdett és csak háromszor cserélték le. A WHU és NCastle ellen már jobb teljesítményt mutatott. Pazar indításokat villantott (ezért hoztuk), de még mindig rengeteg – sokszor ki nem kényszerített – hibával játszott. Egy diák, akibe fölösleges volt energiát fektetni, mert nem lett jobb. Ez most így egy 2-es. De már van fény az alagút végén.

Cazorla. Nem tehet róla, de hiányát sírja a csapat és sírja Wenger is. Hát még mi, szurkolók.

Ti kiket és hogyan osztályoznátok az elmúlt félév alapján?

Forrás: WhoScored.com, UnderStat.com

HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2018-01-12 21:21
Roszko: nem egeszen. Coq-ot eladtuk. az o fizetese felszabadult. Az fedezne egy reszet. Nem? amugy nekem errol a Malcolm gyerekrol Ox jut eszembe.
 
Profil
Üzenet
Lefty véleménye:
2018-01-12 12:59
Ezt már nyáron elcsesztük de csúnyán. Akkor komoly összegekért eladhattuk volna, de nem mert mi majd megmutatjuk. Hát tessék itt van. Most alkudozunk a cityvel mennyiért mehet. Ennek két végkimenetele lehet. 1. A sok baszakodás miatt az átigazolási időszak végén adjuk el, amikor már nem tudunk senkit hozni a helyére, 2. Itt marad és ugyanazt a lófaszt mutatja, amit eddig, plusz felveszi a pénzt és ingyen megy nyáron.
 
Profil
Üzenet
Lefty véleménye:
2018-01-12 12:59
Ezt már nyáron elcsesztük de csúnyán. Akkor komoly összegekért eladhattuk volna, de nem mert mi majd megmutatjuk. Hát tessék itt van. Most alkudozunk a cityvel mennyiért mehet. Ennek két végkimenetele lehet. 1. A sok baszakodás miatt az átigazolási időszak végén adjuk el, amikor már nem tudunk senkit hozni a helyére, 2. Itt marad és ugyanazt a lófaszt mutatja, amit eddig, plusz felveszi a pénzt és ingyen megy nyáron.
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2018-01-12 12:46
Malcolm játszott magyar capat ellen nemrég ugye? Lőtt nekik gólt? Ha nem akkor nálunk hogyan lett tényező? Másik: mi a gyászért nem cuccoltatjuk már ki kutyástúl Sancsezt...MI a reteknek szopatjuk le magunkat vele???? Ha most nem adjuk el akkor jelentsük be hogy 2022-ig hosszabbított. De ugyanez az Özil sztori is!!! Bírom mindkettőt és Özilt még védem is itt állandóan...de uncsiiiii! És ez a mi alkalmatlanságunkat bizonyítja...kiállítva erről is egy szegénységi bizonyítványt. Ki merem jelenteni, hogy rendkívül szar emberek dolgoznak nálunk...szakmailag is. Rendkívül szarok.
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2018-01-12 12:32
Pl ha megvesszük a srácot és Alexis marad a fizetési sapka deficitea,lesz , még ha a FPP-ét nem sértjük meg erre a vezetőgnek rá kell bólintania . Ez szokott lenni májusig tart a,pénzügyi év .
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2018-01-12 11:55
De miert kell Sanchezre varni? Mi a gyaszer fuggunk alalndoan attol a majomtol? Ugy is penzt látunk belole. Magunkal baszunk ki. Megint eladnak minden ertelmes gamert mire sanchezt elpusztitjuk. Kajak mintha a west ham kolcsegvetesevel vetekednenk.. :D szanalmas

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (201 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 10
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design