Agódtam a mérkőzés végén - Arséne Wenger
2017-12-29 13:18 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

Mint ismeretes tegnap az Arsenal 2-3-ra győzött a Crystal Palace otthonában a Premier League 20. fordulójában. Az ágyúsok Mustafi révén szereztek vezetést az első félidőben, majd a hazaiak a második félidő elején egyenlítettek, de Sanchez duplájával, hamar 1-3-ra módosult az eredmény. A mérkőzés hajrájában a Palace még szépített, de a végeredmény: 2-3 Arséne Wenger nyilatkozott a mérkőzés után.

„Őszintén bevallom, amikor a Palace 2-3-ra módosította az eredményt ideges voltam, mert sok ilyen mérkőzésen veszítettünk már pontokat a szezonban. Tudtam, hogy a hazai csapat jól játssza, „menedzseli” a mérkőzés hajráját, és csupán csak egy gól kellett volna az egyenlítéshez. Összeségében ideges voltam, de elégedett vagyok az teljesítményünkkel. Kezünkben tartottuk a mérkőzést, és meggyőzően játszottunk.”

„Az emberek mindig megkérdőjelezik azon játékosok teljesítményét, akiknek nincs hosszútávú szerződése. Ezek a játékosok mindig bizonyítani akarnak, és ezt láthattuk a mai mérkőzésen is. Sanchez hosszú hetek óta tűzkeresztségben van, de láthattuk, hogy maximálisan tud koncentrálni a feldatara. Wilshereről rengeteget beszéltünk az elmúlt időszakban. Úgy vélem, hogy nagyszerű teljesítményt nyújt az elmúlt időszakban, és valami olyan pluszt ad a csapatnak, ami igazán különleges. Nagyon keményen dolgozik, hogy jobb és jobb legyen. Olyan gólpasszt adott ma, ami elvárható tőle Zseniális megmozdulás volt.” – így Wenger, Sanchez és Wilshere helyzetéről.

Wengert megkérdezték arról, hogy Sanchez miért töltötte az ünnepeket Párizsban.

„Valóban Párizsban tartózkodott 24,-én és 25.-én. Nem utazott el Chliébe, így Párizsban találkozott a családjával.”

Wilshere szerződéshosszabbításáról:

„Valamikor Január elején fogunk leülni tárgyalni vele. Ezt tervezzük.”

Alexis Sanchez duplájával nagyban hozzájárult ahot, hogy az Arsenal elhozta a három pontot a Palace otthonából, így Wenger értékelte a támadó teljesítményét.

Képtalálat a következőre: „sanchez crystal palace”

„Az első perctől kezdve összpontosított, és nagyon jó teljesítményt nyújtott. Ez a „fajta” Alexis az, akit látni akarunk a pályán. Ismerjük őt, és ez az a teljesítmény, amit látni szeretnénk tőle.”

És végül természetesen Wenger nem kerülhette el a Sanchez szerződéshosszabbításáról szóló kérdést sem.

„Először is, senki nem fogja tudni mi fog történi. Jelenleg a következő célokra koncentrálunk, és ezek pedig, hogy megnyerjük a mérkőzéseket, azokkal a játékosokkal, akik elkötelezettek, és készek a harcra. Nem tudjuk, hogy fog-e hosszabbítani, vagy mi fog történi – jelenleg a csapatra koncentrál, és mindent megtesz a sikerért.”

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2018-01-07 20:31
Wengert abbol az 1 szempontbol lehet elovenni, h akkora meno volt, h a padra nem rakta be Lacit, vagy sanchezt. Egy kis ertekeles. Iwo : hihetetlen, h kerul be az 1.csapatba meccsrol meccsre Tavaly jol teljesitett. Iden viszont siralmas. 1jo passza volt amit welbeck mazlival golr valtott.3pont. Welbeck: jo befutasai vannak, gyors es eros. A befejezesnel viszont rendre rossz donteseket hoz. Nincs szerencseje. 6p. Walcott: mintha ott se lett volna. Nem sok labdat kapott, sima semmi volt. Tole tobb kell 4p. Merte: lassu szar, szanaszet forgatjak allandoan. Nem lenne 2m palya kozelebe nem engedtek volna soha a budos eletbe. A golja miatt 4p. Holding: paradesan szar volt ma. Szanaszet szopattak a szajat :D 2 golban lazan benne volt. 1 normalis megmozdulasa sem volt. 0pont! Nelson: jol cselez, meg is meri huznia cseleket, passzolni is tud. Nekem tetszett amit a palya muvel. 7p Maitland: mostanra lassan mondhatjuk h stabil a gyerek. Rendre jol szerepel meccsre. 7p. Ospina: szinten szar volt. 5p A tobbiek arnyekok voltak. Nem erdemes roluk beszelni.
 
Profil
Üzenet
Juust véleménye:
2018-01-07 19:55
Fölösleges az egészet AW nyakába varrni. Első gól les gól és kapushiba, a többi kb mind holding balfaszkodasa, aki tavaly viszont az egyik legjobb védőnk volt év végén mikor lehetőséget kapott. Abban hibás wenger hogy túl gyenge csapatot küldött ki, viszont ha meg erőset küld ki akkor az a baja mindenkinek hogy nem rotal, es jönnek a sérülések rögtön. Welbeck Walcott Iwobi hatalmas out, rájuk nincs szükség, sokkal inkább néznem nelsont az első csapat meccsein
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2018-01-07 19:15
A Reichstag égése ehhez képest cserkésztábortűz volt. A Wenger-iskola újabb csodás eredményét láthattuk. Nemcsak kivertek minket az erdei emberek a FA-kupából, de meg is aláztak. Pontosabban nem minket, hanem Wenger Arsenalját. (Várom a Barizolika nevű vezértroll újabb értékes elemzését a meccsről és természetesen imádott Papusának mai teljesítményéről.)
 
Profil
Üzenet
tatko1979 véleménye:
2018-01-07 18:56
holding, walcott ezt a kettőt én többet nem engedném pályára arsenal mezben az tuti, de még lenne pár ebből a csapatból. ebből a meccsből is látni hogy a cipzárosnak lejárt az ideje.
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2018-01-07 18:54
szánalmas, szarházi mindegyik. Ugyanezet a szart szerdán és akkor 3 nap alatt két kupából esünk ki...rohadjon meg az összes, hogy egyik se tud focizni de pofázni meg majd én bizonyítok azt igen. Bálnafost az arcukba....wengerrel az élen!
 
Profil
Üzenet
virsli véleménye:
2018-01-07 18:29
Kemény ez a csapat.Mi a tököm lett ezzel

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (272 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 7
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design