Monreal,Ramsey és Giroud sem játszhat a Palace ellen - Wenger
2017-12-27 12:09 | Írta: GoldHand | Kategória: Mérkőzések

Javában tart az úgynevezett „Boxing Day” az angol elsőosztályú bajnokságban, a Premier Legaue-ben, így ennek megfelelően hétközi fordulót rendeznek. Az Arsenal a Crystal Palace otthonában játszik a 20. fordulóban. Arséne Wenger pedig megtartotta ilyenkor szokásos, sajtótájékoztatóját, amelyen beszélt a csapat sérültjeiről.

https://img.bleacherreport.net/img/images/photos/003/675/531/hi-res-6c6327b720d201ccc559249e7f22a604_crop_north.jpg?h=533&w=800&q=70&crop_x=center&crop_y=top

„Nacho Monreal nem lesz bevethető csütörtökön, mert megsérült a Liverpool ellen. Sajnos Olivier Giroud és Aaron Ramsey sem játszhat a Palace ellen.”

„Véleményem szerint Monreal olyan 10 napon belül visszatérhet. Szomorúan kell konstatálnunk, hogy Giroud 4-6 hétre kiesett. Jól halad a felépülése, bizakodók vagyunk vele szemben, így reméljük kevesebb lesz ez az idő. Ramsey valamikor január elején játszhat újra.”

„Giroud december 10.-én sérült meg, úgy számolunk, és egyben bízunk is benne, hogy Január 10 vagy 15.-én már elkezdheti az edzéseket.”

Forrás: Arsenal.com

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
cserarzi véleménye:
2018-01-11 16:51
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2017-12-29 13:41
Toloszek: +++! Egyetertek veled! Ezert is kar vitatkozni rajta. Vegtere is ugyanaz a vege a storynak akkor is ha szereted akkor is ha utalod ot.. Hagy menjen! Zold a lámpa. En mar nyaron es zoldet adtam neki.. Kar, h akkor nem szulettt meg a dontes. Ment volna a citybe ahol a kupaba kapott volna lehetoseget :D hozzank meg Lemar jott volna.. De ez mr a mult.
 
Profil
Üzenet
toloszek véleménye:
2017-12-29 13:05
Szancsó ügyben én azt gondolom (nagyrészt egyetértve a Chory-Szasza tengellyel), hogy jó focista, csak az értékrendjében meg van csúszva egy-két szociomolekula -- már ha egyáltalán van ilyen, de gondolom, értitek mire gondolok. Jön egy gyerek Tocopillaból, ahol az évi netto jövedelem még a magyarnál is jóval lejjebb van, s ahol köves-agyagos grundon rohangálnak a kölykök, ha próbálgatják magukat. Jelenlegi fizujából meg tudná venni szülőfaluját és az egész környéket száz mérföldes körzetben, tokkal-vonóval együtt. De nem ez az érdekes. A szegénységből érkezettek örök életükben "éhesek" maradnak: egész életükben hajtják a pénzt, de Dariusz kincse is kevés, örökké kielégületlenek maradnak. A másik a szakmai kielégületlenség: tudod, hogy jó vagy, egyre jobb akarsz lenni, s ezért mindent meg is teszel. Az olasz kezdetek után a katalán csillagváros -- a Barca alap-hadrendjébe nem férsz bele, váltani kell. Arsenal -- Wenger ígéretei és a csalódás, hogy a szopórollerre szólt a meghívás. És jön a menekülési reakció -- el innen. És jönnek az ügyvédek, hogy nem oda Buda. Titkos ellenállás (ahogy a magyar úri osztály szarakodott az 1850-es 60-as években Béccsel): durci, bojkott, meg amit akartok. Szancsónak nem a formája ment ki, hanem az akarata: megbántották, megsértették a sorsok irányítói, vagyis a dollárpapa: Kroenke, és az ő londoni helytartói. S belátta, hog az Emiratesben soha nem fog a csillagokig emelkedni, mert az Emiratesben a szinten tartás a legmagasabb cél. Huszonkilenc évesen, éhesen, nem valami prémium perspektíva. Szancsó el fog menni minél hamarabb, -- és menjen is el, mert ez így sem neki, sem nekünk nem jó. Az ő tragédiája, hogy igazán nagy csapatnál már nem tud emelkedni, -- a pénzfeldobás esetlegessége, vagy a szimpla padozás vár rá. Végül (egy-két éven belül) őt is a kínai szuperbajnokságban fogjuk viszontlátni, -- ahol legalább az egyik éhségén túl teheti magát. A szakmai karrierjének természetesesn leáldozott. A mi tragédiánk, hogy a Szancsó-eset IS!!! kristály tisztán mutatja az Arsenal béna kacsaságát, döntésképtelenségét, sunyiságát, balfaszságát. Mondjuk ki végre ez eset kapcsán is: Kroenke és Wenger egy pár, egymás kiegészítői, tejtestvérei. Ez a mocsokság, ami immár tíz éve folyik Észak-Londonban, e két pöcshuszár elsőszülőtt gyermeke. A folyamat már Henrynél és Piresnél, Ljumbergnél etc. elkezdődött, csak senki nem figyelt fel rá igazán; folytatódott van Persivel, Fabregassal -- hogy csak egy-két nevet említsek. A plebsznek maradtak az ígéretek és a szemfényvesztés. Akinek egy csöpp esze van, az menekül az Emirates környékéről is, mert különben kicsontozzák, leszívják az életnedveit.
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2017-12-29 12:46
Sanchez kit szoritana ki a psg bol? Mar nem azert.. Neymart? Mbappet? Cavanit? Meg a pad is eros.. Draxler, dimarcsi, l. Moura. Alljatok mar meg gondolkodni egy pillanatra. Feleseges tulragozni a temat. Menni akar, mi marasztaltuk mert hasznos szamunkra, es a szurkolok imádják. Erre mit csinalt? Lofaszt. Arnyeka onmaganak. Augusztus ota hozott 1 melto meccset.. Ennyi. Szoval kar pazarolni a karaktert ra. Menni akar, hat menjen! Ne szarjatok be jon helyere potlas. A mezeket elkell adni. Kellenek a starok. Nem h inkabb olyan emberrol beszelgetnenk aki meg is erdemli! Jack Wilshere! Sajat neveels, igazi agyus, hihetetlen jo jatekos, kuzd szivvel lelekkel a klubbert es a szurkolokert, es epp hosszabbitas elott all! Ha stabil kezdo garantalva van neki marad. Ha nem akkor megy. O ervagas lenne a szamunkra. Dns!
 
Profil
Üzenet
Chory véleménye:
2017-12-29 12:14
Basset. Szerintem el vagy tévedve. Szerintem szancsó bármelyik top csapatba beférne. Épp erről beszéltem. Hogy wenger megadta a lehetőséget? Arra hogy játszon arra igen. De gondolom megigérte neki hogy csapatot épít és mi is látjuk mi lett belőle. Nem csoda ha tele van a töke mindennel!
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-12-29 09:44
Ez a Sanchez bárkinek hiányozna, de a szezon nagy részében nem így játszott. És nincs garancia arra, hogy tudná tartani a formáját, hiszen egyértelműen távozni akar. Hozni kell a helyére egy minőségi arcot, és mindenki jól jár.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (73 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 41
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design