Válogatott Összefoglaló
2017-11-14 13:22 | Írta: GoldHand | Kategória: Mérkőzések

Mint ismeretes, újabb válogatott szünet miatt a hétvégén sem rendeztek fordulót a Premier League-ben. Jelenleg is zajlik a 2018-as oroszországi világbajnokság pótselejtezőinek mérkőzései. Ezen találkozók mellett, rendeznek barátságos mérkőzéseket is. Sok minden nem történik tehát jelenleg a csapat háza táján, így egy rövid is cikkben összefoglaljuk mi is történt az elmúlt pár napban.

Kezdjük azzal a svájci válogatottal, akinek keretében ott van az ágyúsok középpályása, Granit Xhaka. A svájci válogatott az észak-írekkel csapott össze egy oda-visszavágós találkozón, annak reményében, hogy valamelyikük ott lehet a jövőévi kontinenstornán.  Ez annak a svájci csapatnak sikerült, aki idegenben 0-1-re győzött, majd hazai pályán csak 0-0-át játszott. Xhaka mindkét mérkőzést végig játszotta.

A walsei válogatott már kijutott a Vb-re így ők csak felkészülési mérkőzést játszottak.  Pénteken 2-0-s vereséget szenvedtek attól a francia válogatottól, amelyben kezdőként szerepet kapott Giroud, és Koscileny, míg Lacazette csak csere volt a mérkőzésen. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Olivier Giroud szerezte a franciák második gólját. Egy nappal előtte a válogatott 2-1-re győzte le a fehéroroszokat. Ezen a mérkőzésen csak Giroud kapott lehetőséget, az ágyús játékosok közűl.

Mesut Özilt a soraiban tudó német válogatott, csupán 0-0-s döntetlent játszott az angol labdarúgó válogatottal. A németek a mai nap még egy mérkőzést játszanak a francia csapattal.

Nigeria is kvalifikálta magát az oroszországi világbajnokságra, így a fiatal Alex Iwobi is VB részvevő lesz a következő nyáron.

Elneny is pályára lépett abban az egyiptomi válogatottban, amely 1-1-es döntetlent játszott Ghána csapatával, ennek ellenére azonban biztossá vált, hogy ott lesz a világbajnokságon.

A végére pedig két fiatal maradt: Egyrést Maitland-Niles meghívást kapott az angol U21-es válogatottba, akik selejtező mérkőzést játszanak az ukránok ellen. A másik fiatal ágyús, Nketiah gólt szerzett az angol U19-es válogatott mérkőzésen Izland ellen. ezzel megnyerve csapatának a mérkőzést.

Forrás: Arsenal.com

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2017-11-15 23:51
Akkora lelkesedessel irod oket.. Nem kerdes h meg eszed-e vagy sem :D meg a kezdetek kezdeten en is kepes voltam beizgulni ilyen hirek lattan.. Aztan tudod.. Az evek meg a rutin :D :D bilibe log a kezunk baratom.. A megoldas kozelebb van mint gondolnank.. Eros keretunk van, csupa technikas jatekossal. Mentalisan es taktikailag viszont 0-ak vagyunk.. Itt kene rendet tenni eloszor.. Leigazolhatjuk a joistent is, ha ilyen hitehagyott, buzi mood-ban lépünk palyara.. Szombaton "derby"..kivancsi leszek a jatekosok arcara. Regen vicsorogva setaltak ki a palyara.. Ma mar lassan kezenfogva.. :D milyen illuzio rombolo ez az egesz :/
 
Profil
Üzenet
ronin véleménye:
2017-11-15 16:11
gezababa! +1 Ez remek volt. ;))
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2017-11-15 12:10
dehogy friss, arsenalfan-on már egy ideje trollkodik aztán most átjött ide mert ott minden második kommentben már üldözték elfele a jó ... életbe! Szóval most itt szórakoztat de ha nem reagálunk elfárad és továbbáll. Szóval maradjunk csöndbe...csendkirály mostantól! :D
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2017-11-15 11:48
Bari. Z: latom friss Gooner vagy.. :D
 
Profil
Üzenet
gezababa véleménye:
2017-11-15 10:29
Jimcer: dehogynem! Ha a 3-1es vereségünk nem győzte meg Sterlinget, hogy nálunk van a jövője, akkor semmi! Hiszen egyértelmű: (1) többet fizetnénk neki a citynél, (2) már csak nálunk van esélye az angol csapatok közül EL-t nyerni, (3) az Arsenal simán bejelentkezik egy nem lejáró szerződésű, rivális csapatnál lévő játékosért, mert annyi pénzünk van. (4) a bajnoki cím kérdése már eldőlt, semmi izgalom nincs a citynél, míg nálunk a negyedik hely is erősen kérdéses. (5) Kezdi visszanyerni formáját, képességeinek megfelelően játszani Pep rendszerében, egyértelmű, hogy Wenger koncepciója ennél jóval többet kínálna neki. A hülyének is megéri a cityből hozzánk jönni. És belső forrásból (gyomortájról) tudom, hogy Sterling KdB-t és Silvát is győzködi a váltásról, akik abszolút nem zárkóztak el. Mindezek egybevágnak azzal, hogy Kroenke 500 millió fontot utalt át tőkeáthelyezéssel az Arsenal számlájára és Messi sem hosszabbított még a Barcával, illetve Mou jelezte, hogy szívesen ülne egyszer az Arsenal padján és nyerne BL címet. Az utóbbi évek alapján bátran kijelenthető, hogy télen 4 vagy 5 klasszist fogunk igazolni, köztük a generációjának legtehetségesebb tagját: Zaha-t.
 
Profil
Üzenet
gezababa véleménye:
2017-11-15 08:42
Ez mind sun, metro és társai. Megkönnyebbülve olvashatom tovább a hápogást...

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (21 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 24
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design