Igazságos eredmény a döntetlen - Arséne Wenger
2017-11-03 11:27 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

Az Arsenal labdarúgó csapata az Európa-Liga 4. fordulójában, 0-0-s döntetlent játszott a a Cvrena Zvezda gárdájával, de így is magabiztosan 5 pontos előnnyel vezeti csoportját, és már biztos továbbjutó. Lássuk, hogy értékelte a londoniak mestere, Arséne Wenger a találkozót.

A francia először összesgében a mérkőzést értékelte, és dicsérte a belgrádi ellenfelet.

„ Úgy gondolom, hogy erősebben kezdték a találkozót, mint mi. Magas színvonalon játszottak, és nagyon jól védekeztek. A második félidőben már mi domináltuk a játékot, jobban játszottunk, mint az első félidőn. Voltak helyzetek mindkét oldalon, mi sem tudtuk ezeket góllal befejezni, és a Zvezda se, így véleményem szerint, a döntetlen igazságos eredmény.”

Majd a mérkőzést végig játszó, és eddig rendre az EL-ben lehetőséget kapó Jack Wilshereről beszélt Wenger.

„Szüksége van az ilyen mérkőzésre, hogy egyre jobb, és jobb formába kerüljön. Rengeteg sérülése volt az elmúlt időszakban, így rengeteg ilyesfajta találkozóra és játékpercre van szüksége, ha a sérülése előtt Jack Wilsheret akarjuk látni a pályán.”

Majd végül a rotációról kérdezték Wengert – és hogy folytatja ezt a fajta csapatösszeállítást az Európa Ligát illetően.

„Nézd, négy mérkőzésen szereztünk tíz pontot, szóval úgy vélem, hogy működik ez a fajta rotáció, hogy keverem a kevesebb játéklehetőséget kapó játékosokat, illetve a fiatalokat. Láthattuk, hogy a mai mérkőzés is, egy igen intenzív találkozó volt, és rengeteg mérkőzés vár még ránk a szezonban, így igen, szeretném folytatni a rotációt.”

A mérkőzés összefoglalója

Tabella

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
tomko véleménye:
2017-11-05 14:41
Nyilván próbáljuk elkerülni az 5-6 gólt. Ha a félidőt nullára kihozzuk akkor lehet bármi, talán idegesebbek lesznek.
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2017-11-05 14:40
Sanchez kozepen? Kivancsi leszek.. Jobban tetszik ez mintha Giroud lenne fenn.. Bar Lacit kezdetnem.. Erdekes. A nagy elemzok irhatnanak valamit gyorsan, meg a meccs elott, h miert is alltunk at a 4.3.2.1.re. Utolag konnyu okosnak lenni ;) amugy meg realitast nezve is verhetjuk a cityt.. Mindig akkot alkotunk mikor levagyunj irva.. Szoval Coyg!
 
Profil
Üzenet
tomko véleménye:
2017-11-05 14:39
Nos ebben a kezdőben van logika....majd meglátjuk.
 
Profil
Üzenet
Sunzara véleménye:
2017-11-05 14:35
Most Laca mi az a francot keres a padon ?
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2017-11-05 14:28
vagy utóbbit nem tervezünk mára...ui legalább Kola kezd akkor gondolom ő:D
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2017-11-05 14:28
patent kezdő.....aztán gólt ki fog lőni?:D

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (44 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Chelsea
Wembley Stadium, 2017/05/27, 18:30, FA Kupa
Gól: 5' Sanchez, 79' Ramsey, ill. 76' Diego Costa
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Sunderland
PL / Emirates / 2:0
Stoke
PL / bet365 / 1:4
Man. Utd.
PL / Emirates / 2:0
Tottenham
PL / W. H. Lane / 2:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
www.Autodoc.hu
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 13
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design