30 lövés, 5 gól - Az Arsenal győzött az Everton otthonában
2017-10-23 09:45 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

A Watford ellen elszenvedett vereség után győzelmi kényszerrel érkezet Arséne Wenger csapata a Goodison Parkba. A cél nem lehetet más, mint legyőzni az ezer sebből vérző Everton csapatát. A mérkőzésen Rooney góljával ugyan a hazaiak szereztek vezetést, de Wenger csapata fordított, és 2-5-re legyőzte Koeman csapatát. Lássuk, hogy értékelte – meglehetősen röviden – a mérkőzést Arséne Wenger.

A francia szakvezetőt arról kérdezték, hogy ez volt-e a legjobb teljesítmény az eddigi szezonban.

„Talán ez volt az a mérkőzés, ahol a védelem és a támadósor a legjobban működött együtt. Vicces dolgokat produkál néha a futball, hisz úgy éreztem a Stoke és a Watford ellen is, hogy jól játszottunk, azonban egy-egy hiba megpecsételte a sorsunkat. Azokon a mérkőzéseken nem tudtuk belőni a helyzeteinket, de a mai találkozón rengeteg helyzetet alakítottunk ki – úgy tudom 29 vagy 30 lövésünk volt – emellett szereztünk 5 gólt, mindezt idegenben. Véleményem szerint ezek a sámok magukért beszélnek.”

Ezt követően a keret mélységéről beszélt Wenger.

„Csütörtökön még mérkőzést játszottunk belgrádban, ahol 10 különböző játékossal nyertünk 1-0-ra. Minőségi játékosaink vannak, de fontos a csapatjáték, és fontos a rotáció, hisz rengeteg találkozót játsszunk a szezon során. Mély a keretünk, próbálom úgy összeállítani a csapatot, hogy mindenki lehetőséget kapjon. Ha megnézed, ma is egy Giroud, egy Walcott és egy Wiilshere is a kispadon kezdett.”

Az ágyúsok ezzel a győzelemmel feljöttek az ötödik helyre a PL tabellán, és kedden már következik a Norwich elleni Ligakupa találkozó.

A mérkőzés összefoglalója

Statisztika

Forrás: Arsenal.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2017-10-26 19:06
Maradjunk annyiban iwobi kapcsán,hogy egyenlőre semmi......!
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2017-10-26 19:06
PPatrik: neki köszönhető Paulinnyó is? Meg Verma? Meg a másik francia védő csávó a kopasz? :DDD Overmarsnak jobban örültem volna.....
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-10-26 18:30
Iwobi támadó középpályás, szélső irányító (4-2-3-1-ben olyasmit játszott). Annak idején Nasri is pl. hasonló szerepkörben szerepelt. Ebben a mostani rendszerben nincsenek szélsők.
 
Profil
Üzenet
PPatrik véleménye:
2017-10-26 15:30
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2017-10-26 14:01
2006-beutott a menyku :D
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2017-10-26 13:29
Sírok , komolyan mondom :D :D

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (87 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 18
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design