Sanchez készen áll a játékra - Arséne Wenger
2017-09-11 09:46 | Írta: GoldHand | Kategória: Interjúk

Arséne Wenger adott interjút a csapat hivatalos oldalának, melyben elmondta, hogy az utóbbi időkben – főleg a chilei válogatott részéről– rengeteg kritikát kapó, Alexis Sanchez készen áll a játékra, és csak a csapatra koncentrál.  Egyes szurkolók igen komolyan kikezdték a támadót a rossz válogatott szereplés, illetve a klubcsapata körül történtek miatt, sokan – Wenger szerint alaptalanul – elhízással vádolják a válogatott támadót.

Alexis celebrates against Bournemouth

„Sanchez fegyelmezett, komoly és elkötelezett játékos. Sokat beszéltünk az elmúlt időkben, és elmondta, hogy nem lesz rá hatással a rossz válogatott szereplés, illetve a folyamatos kritika. Hozzátette, hogy száz százalékban a Premier League-re, és az Európa-ligára koncentrál.”

„Egyálltalán nem kövér. A testzsír százaléka tíz alatt van, így nem beszélhetünk arról, hogy Alexis kövér lenne. Sajnos, amikor egy játékosnak nem megy a játék, a szurkolók próbálnak odaszúrni a játékosoknak, különböző alaptalan dolgokkal. „

„Sajnos a héten fizikailag nem volt még készen arra, hogy három mérkőzést játsszon, így talán a válogatott szünetre sem volt 100 százalékos. „

Arséne Wenger csapata csütörtök este a Bundesligaban szereplő, Köln csapatát fogadja az Európa liga első fordulójában.

Forrás: Arsenal.com

 

 


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (12 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 21
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design