Sorsoltak az Európa Ligában - Hivatalos
2017-08-25 14:43 | Írta: GoldHand | Kategória: Egyéb

A tegnapi Bajnokok Ligája sorsolás után, ma Monacoban az Európa Liga csapatain volt a sors, hogy megkapják ellenfelüket. Mint ismeretes az Arsenal a tavalyi szezonban nem tudta magát kvalifikálni a legrangosabb európai kupasorozatba, így idén, csak az Európa Ligában indulhat.

A sorsolás szabályai nem változtak, azonos kalapban lévők, illetve egy nemzetből valók nem kerülhetnek egy kvartettbe. A csoportokból az első két helyezett jut tovább a kieséses szakaszba (ahova csatlakoznak a BL-csoportok harmadikjai), míg a harmadik és a negyedik helyezettek búcsúznak az európai kupaküzdelmektől.

Mondhatni, hogy az Arsenal könnyű csoportba került, hisz a BATE Boriszovot, az 1. FC Kölnt és a Crvena zvezdát kapta meg.

A további csoportok:


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2017-08-25 22:49
Hát az okra én is kiváncsi lennék mondjuk ,de a lényeg menni akar akkor viszlát . Húzzon a picsába . Végre volt egy szinten, már és össze tudott tenni egy jó szezont első lehetőségnél meg dobbant. Ami előnyt jelentett ,hogy vele csere nélkül is,megtudtunk oldani dolgokat plusz az FA szabályai melett,( 1 0 angol nevelés felnőtt keretben ) ott volt lesz mondjuk a top 10-ben . Ha megy kell mondani egy csinos összeget és gondolkodás nélkül hoznám Maherzt , egész nyáron csak erre várt az a hülye is .Maradékot még elsozzuk Gibbs ,Perez és még egy Dijk és végre foglalkozhatnánk a lényeggel . Már kibaszottul kivagyok már ettöl a sok fuball kurvátol Neymártól Oxi ig . Volt idő nálunk mikor még a szertáros is jobban tudott focizni mint egy Ox féle y generációs hülye gyerek ,mert az !!!Akár hová fog menni elöbb utóbb fognak hozni egy nagyobb kurvát a helyére és az ilyen pénzes csapatoknak azért kell hogy darabra meg legyen nekik az angol mag . Nagyon hamar a padon fogja magát találni föleg hogy ő is üveglábu . Nem adok neki 5 évet és egy Palacban fogja tolni .
 
Profil
Üzenet
Lordarsenal véleménye:
2017-08-25 21:44
Az egészbe inkább az az érdekes mi van a klubnál, hogy azt látni, mindenki menekülni akar. Játékosoknak elmondják amit nekünk nek, hogy majd Evertonnal harcolunk 5-7 helyér?
 
Profil
Üzenet
cyrus77 véleménye:
2017-08-25 21:17
jah bojan ez basz engem is, nem az h 180at kér 1 fél jó szezon után..azért mondtam h most takarodjon mert ezt már nem veszi be a gyomrom, hányok az ilyen emberektől komolyan...de nyugi jó ez az angol mag, ramsey meg walcott itt örök élet :D és még jenkinson barátunk is itt van :DDDD (mindjá letörlöm az internetet komolyan)
 
Profil
Üzenet
bojan véleménye:
2017-08-25 21:12
Én minden évben zavartam volna(OX),most már nem,az első közepesen szar szezonja után,de ha menni akar,szerintem csak egy szar középszer...inkább azért fájdalmas a történet,mert sok áldozattal járt az ő nevelgetése is és most így hálálja meg a kis szeplős köcsög!Én mindig mondom hogy ez a brit mag kinevelgetés volt az egyik legnagyobb hibája Wenger apjuknak...Mennyi és mennyi mérkőzést elbuktunk ezek miatt a szardarabok miatt...
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2017-08-25 20:57
Dembele meg barszás lett....
 
Profil
Üzenet
szasza86 véleménye:
2017-08-25 20:25
Ox dobbant...vagy pool vagy cselzi! Komoly. 180.000 nem fogadta el....hááát kíváncsi lennék az okra...mert tuti nem a pénzen múlt. Mondjuk úgy állunk hozzá mintha kis Messi lenni ez az OX gyerek...pedig nem. Nagyon nem. 35ért vihetik mi meg hozzuk Draxlert...ő azé már komoylabb és jöjjön Musta helyére van Dyjk! Akkor ez egy jó szezon lesz!:DD

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (34 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 11
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design