Wenger a Community Shield után
2017-08-08 09:00 | Írta: tökágyús | Kategória: Interjúk

Alexis Sanchez azért hajt, hogy kész legyen a csapat első meccsére a bajnokságban, a péntek esti Leicester City elleni összecsapásra.

A chilei egyike volt azon játékosoknak, akik a lelátóról izgulhatták végig a csapat mérkőzését a Chelsea ellen.

Sanchez csak előző kedden állt újra edzésbe a Konföderációs Kupa utána pihenője miatt.

Amikor Wengert arról kérdezték, hogy mekkora eséllyel veti be a játékost a Premier League nyitómérkőzésén, ennyit mondott: "Hát, majd meglátjuk. Azért hagytam ki néhány játékost, mert a felkészülés elején tartanak, ez a helyzet Sanchezzel is."

"Mesut egy rúgást kapott a bokájára, ami be is dagadt, ezért a döntő előtti utolsó edzésen már nem is tudott részt venni. Egy kis esély van a játékára péntek este."

"Ramseynek is van esélye a játékra, de lehet hogy nem áll majd még készen."

Alexis hiányában az Arsenal új szerzeménye, Alexandre Lacazette bizonyíthatott első tétmérkőzésén a csapat színeiben.

A francia nagyon közel állt ahhoz, hogy gólt szerezzen - egy káprázatos kontratámadás végén, a bal sarokba tartó lövése a kapufán csattant.

"Lacazette hétről hétre egyre erősebb. Érdekes volt a mérkőzésen. Azt hiszem, hogy mindenki láthatta, hogy fizikálisan készen áll."

"Még mindig kell neki idő, hogy felvegye a játék angliai ritmusát, viszont nagyon ígéretesen mozgott és egyre erősebb."

A másik újonc, aki lehetőséget kapott, Sead Kolasinac volt.

A Mertesacker helyére beálló bosnyák nagyon nagy erővel szállt be a játékba, a szélen több nagyon energikus megindulása is volt és az Arsenal egyenlítő találata is az ő nevéhez fűződik.

"Nagyon jól állt be a meccsbe. Alapvetően balhátvéd, de a szélen és a védelem tengelyében is megállja a helyét."

"Előző héten érdekes mérkőzése volt, ezért hezitáltam, hogy beállítsam-e, hiszen a Wembleyben a nyomás hatására megremeghetnek a lábak. Azonban amikor feljött, ellentmondást nem tűrően játszott."

"Fizikailag nagyon erős és ez teljesen természetes neki. Vannak játékosok, akik az edzőteremben lesznek erősek, vannak akik erősnek születnek. Sead a második."

"A Premier Leaguben a fizikai erő nagyon nagy szerepet játszik, de nem csak ezért igazoltam le, hanem a hozzáállása miatt is."

"A labdarúgás ma már nem tűr el annyi hibát, mint 20 éve. A játékosoknak a tehetség és hozzáállás kombinációjára van szüksége ahhoz, hogy kiemelkedőek legyenek és megállják a helyüket."

"Sead nagyon tehetséges és a hozzáállása, kitartása is hihetetlenül jó."

 

forrás: skysports.com


HIRDETÉSEK:  
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2017-08-10 14:28
Mentalis problemak vannak ez teny.. De egyre tobb a gyoztes a csapatban. Cech, merte, ozil(mondjuk rajta nem latszik :D) , sanchez, laci.. Amikor a nagycsapatokat verjuk akkor a kicsik szopatnak ki.. Mikor a kicsiket alazzuk akkor a nagyok alaznak minket.. Ossze kene hozni a 2-t..2 vereseg meg 4-5 db dontetlen beleferne. Es PL is meglenne.
 
Profil
Üzenet
Lefty véleménye:
2017-08-10 11:01
Özilt érdemben egy jó formában lévő Wilshere tudná pótolni. Plusz kövezzetek meg de Campbell ha nem is annyira agilis mint a szélsőink de elképesztően jól lát a pályán. Amikor játszott olyan gólpasszokat adott csak lestem. Remélem kap lehetőséget ha felépül.
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-08-10 09:43
Iwobi lehet agilisebb, mint Özil, de egyenlőre sok hibával játszik, és közel sem szervezi olyan jól a játékot, mint a német. Özil rengeteg helyzetet alakít ki.
 
Profil
Üzenet
fifa11 véleménye:
2017-08-10 09:07
Én még így "tartalékosan" is győzelmet várok természetesen, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogunk sziporkázni. 2-1 ide. Nem is lenne ezzel baj, lényeg, hogy ne ragadjunk be, és nyerjük meg az első pár meccset. Aztán majd jöhetnek Özilék oktatni. :D
 
Profil
Üzenet
Lefty véleménye:
2017-08-10 00:44
Szerintem a góllövéssel nem lesz baj. A gól kapást kell elkerülni. Tavaly is szedett-vedett csapattal mentünk pool ellen első fordulóban mégis rúgtunk 3-mat nekik. A probléma az volt, hogy 4-et benyeltünk.
 
Profil
Üzenet
Makaveli1971 véleménye:
2017-08-09 23:42
Leicestert elkéne picsazni egy 4:0ra! Szep kis uzenet lenne a tobbiek szamara :D

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (70 felhasználó már megtette)

Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Boreham Wood vs Arsenal
Meadow Park, 2018/07/14, 16:00, Barátságos mérkőzés
Gól: 7', 9', 17', Aubameyang, 35' Nelson, 39' Lacazette, 53' Nketiah, 71' Reine Adelaide, 79' Mkhitaryan
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Csoportkörök utolsó fordulója következik, a tét pedig a csoportelsőség megszerzése.
2016-12-06 19:02 | pIeTRo

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Arsenal
0
0-0
0
2.
Bournemouth
0
0-0
0
3.
Brighton and Hove Albion
0
0-0
0
4.
Burnley
0
0-0
0
5.
Chelsea
0
0-0
0
6.
Crystal Palace
0
0-0
0
7.
Everton
0
0-0
0

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
:: Előző mérkőzések
Huddersfield
PL / Smith's. S / 0:1
Leicester
PL / King Power / 3:1
Burnley
PL / Emirates / 5:0
Alt.Madrid
EL / Metropolitano / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 0. hét)
Rúgott gól - 0   Kapott gól - 0
0 0' - 15' 0
0 15' - 30' 0
0 30' - 45' 0
0 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
0 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 0,0 gól / m. Kapott gólátlag: 0,0 gól / m.

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
-
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 5897
Hirek száma: 10827
Blog írások: 185
Összes hozzászólás: 353692
Top kommentelő: szasza86 ( 6606 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 17
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2015 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design